Meggymag, a tökéletes szívvédő
E természetes eredetű növényi hatóanyagok molekuláris hatásmechanizmusának vizsgálatára és terápiás hasznosítására a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának Gyógyszerész-tudományi Karán hoztak létre egy kutatási projektet külföldi partnerek bevonásával.
A fejlesztésekről Tósaki Árpád egyetemi tanár, a Gyógyszerhatástani Tanszék vezetője elmondta: a szívinfarktus által okozott szövetkárosodásban számos tényező játszik szerepet, amelyek közül az egyik károsító tényező a „reaktív szabad gyökökben” rejlik. Hozzátette: a meggymagból kinyerhető anyagok rendelkeznek e szabad gyököket megkötő képességgel, s így megvédik a szívizom szöveteit a súlyosabb károsodástól. Elmondása szerint Magyarországon a halálozási statisztikákban a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a szív oxigénhiánnyal járó megbetegedései vezető helyen állnak, az ország évente csaknem 450 milliárd forintot költ az ilyen megbetegedések kezelésére, így különösen fontos ennek a területnek a vizsgálata.
Tósaki Árpád kifejtette: a több mint 300 millió forintos kutatási projekt során műszeres analitikai technikákkal meghatározzák és azonosítják a meggymagban található bioaktív hatóanyagokat, megvizsgálják azok antioxidás hatásait állatkísérletes modelleken, s ellenőrzik az említett anyagok hatásait a szem egyes megbetegedéseiben is. A meggymagolaj mellett számos más növényi eredetű hatóanyagot is vizsgálnak, így például a kínai páfrányfenyőt és a pálmaolajat.
forrás: nol.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!