Igazságok és tévhitek a bárányhimlőről
2008. 06. 18.
A bárányhimlő fertőzés ép immunrendszerrel rendelkezők esetében sem minden esetben veszélytelen betegség. Kevesen tudják, hogy veszélyezteti a kismamák és magzatuk egészségét, továbbá esetenként súlyos idegrendszeri és légúti tünetekkel, májelégtelenséggel, baktériumok által keltett felülfertőzéssel járhat. Bár a gyermekkorban ritkábban jár komolyabb szövődménnyel, az újszülötteknél, tinédzsereknél, felnőtteknél a betegség lefolyása súlyosabb, akár halálos kimenetelű is lehet.
A bárányhimlős beteg bőrét víz nem érheti, hólyagos kiütéseit cinkes rázókeverékkel vagy más egyéb krémmel kell bekenni.
A bárányhimlős betegnek kell zuhanyoznia és utána törölközővel - dörgölés nélkül - a vizet óvatosan, de alaposan kell felitatni. A gyermeket ne öltöztessük melegen, mert a verejtékezés jobban fokozza a viszketést. Mentolos hintőporral enyhíthető ez a kínzó állapot, azonban mást a kiütésekre kenni SZIGORÚAN TILOS! A bakteriális felülfertőzés lehetősége miatt ajánlott a naponta többszöri mosakodás, a rövidre vágott körmök és a tiszta, száraz ruházat.
A bárányhimlős beteg csakis akkortól fertőz, miután bőrén megjelentek az első kiütések.
A bárányhimlő lappangási ideje 14-21 nap, azonban fontos tudni, hogy a beteg már kiütések megjelenése előtt 1-2 nappal fertőz. A vírus cseppfertőzés, a beteggel való közvetlen érintkezés, vagy váladékkal frissen szennyezett tárgyak útján terjed.
A bárányhimlős hólyagok elvakarását csakis azért kell megakadályozni, nehogy csúnya hegek maradjanak később a bőrön.
A hólyagos kiütések elvakarásából nemcsak hegek alakulhat ki, hanem a bárányhimlő egyik gyakori szövődménye, a hólyagok elgennyesedése és a gennyes gyulladás továbbterjedése származhat. Ezért is nagyon fontos az elkaparás megakadályozása, a körmöket rövidre kell vágni és érdemes reszelővel simává tenni a végüket.
A bárányhimlő egy olyan gyermekbetegség, amit felnőtt nem kaphat el.
Leggyakrabban valóban gyermekbetegségként fordul elő, de a bárányhimlő bárkit, bármilyen életkorban elérhet.
A bárányhimlős betegtől övsömört lehet kapni.
Az övsömör és a bárányhimlő kórokozója azonos, de az övsömört nem a bárányhimlős gyerekektől kapják el az idősebbek, hanem a gyermekkorban átélt bárányhimlő utáni védettség csökkenésével "ébred fel" a mindannyiunk szervezetében ottmaradt vírus, amely a fájdalmas kiütéseket kiváltja.
A bárányhimlő megelőzésére és kezelésére nem létezik megoldás.
A bárányhimlő elleni védőoltás hazánkban még kevésbé ismert, s a nem kötelező védőoltások közé tartozik. Az élő attenuált (gyengített) vírust tartalmazó vakcina hatékony, tartós immunitás kialakítására alkalmas és kevés mellékhatással jár, melynek alkalmazásával a betegség szövődményeivel együtt megelőzhető. A már bárányhimlős beteg gyógyszeres kezelése indokolt esetekben ún. vírusellenes készítményekkel (aciklovir) történik, s a kiütések megjelenésétől számított 24 órán belül mutat bizonyított hatékonyságot.

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!