Antioxidánsok a meddőség hátterében?
2011. 02. 12.
Amennyiben másfél-két évnyi rendszeres, védekezés nélküli házasélet mellett nem jön létre terhesség, indokolt a pár meddőségi kivizsgálása. A kivizsgálás lépéseiről és egy új, izgalmas kutatási irányzatról beszélt dr. Demjén László, az Oxygen Medical szülész-nőgyógyász szakorvosa.
Hamarabb kell kivizsgálásra gondolni, ha a pár bármely tagja idősebb (nőknél 35, férfiaknál 45 év felett), bármelyiküknek már volt korábbi gyermektelen kapcsolata, súlyosabb betegsége, illetve ha a női menstruációs ciklus rendszertelen, szabálytalan. Az első konzultáció során felvesszük az anamnézist, áttekintjük a leleteket, és elrendeljük a vizsgálatokat. A férfiak andrológiai vizsgálata mellett nőknél a legalapvetőbb lépések a nőgyógyászati vizsgálat, a méhnyakrák szűrése, a baktériumtenyésztés vizeletből és hüvelyváladékból, valamint hormon, vírus és egyéb anyagok vizsgálata vérmintából.
A következő lépés az átjárhatósági vizsgálatok elvégzése, amely során feltérképezzük a méhüreget és a petevezetőket. Ez megtörténhet – a lehetőségek szerint – ultrahanggal, röntgennel, és ha szükséges, laparoscopias műtéti eljárással. Mindezek után, ha indokolt, ún. genetikai vizsgálatokat is lehet végezni – mondja dr. Demjén László, az Oxygen Medical nőgyógyásza. – Az eredmények tükrében megtörténik a leletek értékelése, és amennyiben szükséges, döntés születik az asszisztált reprodukciós eljárásokról, az aneszteziológiai, illetve az andrológiai konzíliumról és a stimulációs javaslatokról.
A női meddőség hátterében leggyakrabban endometriózis, policisztás ovárium szindróma, petefészek ciszták, mióma, méhüregi elváltozások, kismedencei összenövések és ivarszervi fejlődési rendellenességek húzódnak meg. Most azonban egy újabb érdekes aspektust vetett fel a tudomány – az antioxidánsok hatását.
Antioxidánsokkal ma már akkor is találkozunk, ha nem keressük erre az alkalmat, hiszen ételekhez, italokhoz és arckrémekhez is hozzáadják. Ugyanakkor még nem tudjuk pontosan, hogyan hatnak a szervezetünkre – állítja egy, a Proceedings of the National Academy of Sciences USA című lapban megjelent cikk szerzője. Nava Dekel professzor szerint elképzelhető, hogy az antioxiánsok mellékhatásként akár meddőséget is okozhatnak.
A leggyakoribb antioxidánsok, mint a C- és E-vitamin, blokkolják a testben termelődő reaktív oxigén szabadgyöknek nevezett molekulákat. Ezek azok a molekulák, amelyek stressz hatására fokozottabban termelődnek és válogatás nélkül pusztítják a sejteket. Ha csupán ezeket a potenciálisan veszélyes anyagokat tekintjük, az antioxidánsok valóban egészségvédő és öregedést lassító hatással bírhatnak.
Ám amikor a kutatók nőstény egereknek adagoltak antioxidánsokat, meglepő eredményre jutottak: az ovulációjuk szintje meredeken lezuhant.
Vagyis sokkal kevesebb petesejtet számláltak a petefészkeikben, mint a nem kezelt egereknél. A jelenség megértéshez a tudósok elkezdték vizsgálni, hogy vajon az ovuláció folyamata nem a „veszélyes" reaktív oxigénhez kapcsolódik-e, amelyet az antioxidánsok kiiktatnak. További, résztelesebb kísérletekkel bizonyították, hogy nagyjából erről lehet szó.
Ez a kép tovább árnyalható, ha tekintetbe vesszük, hogy azok az anyagok, az antioxidánsok, amelyek más testrészek esetében megakadályozzák a gyulladásokat, hasonlóképpen akadályozzák az ovulációt is, éppen ezért óvatosan kell bánni velük. Ezek az új információk nem csak azoknak a nőknek lehetnek hasznosak, akiknek nem sikerül teherbe esniük, de a jövőben hatékony alternatívát nyújthatnak a születésszabályozásnál is.

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Főtt ételek tárolása – Legyünk tudatosak, dobjunk ki kevesebbet!
- Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban
- Mit tehetünk az egészséges alvásért?
- Melegkiütés vagy napallergia?
- Otthon végezhető gyakorlattal fejleszthető a csecsemők csípőízülete
- Mesterséges intelligencia segíti a gyógyszerkutatást
- A napfénytől még az alvásunk is jobb lesz
- Új módszer segíthet több millió asztmás beteg életén
- A gyorsételek és a túlzott cukor-vagy koffeinbevitel ronthatja a vizsgaeredményeket
- A pislogás nem csak tisztítja a szemet
- Már az ókori görögök is megemlékeztek az édesanyákról
- Így szelídítsük meg a digitális világot!
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!