Az éjszakai orrdugulás okai és kezelése
Az éjszaka folyamán jelentkező vagy erősödő orrdugulást gyakran allergia okozza. Ilyen esetben először a poratka vagy a háziállatok jelenlétére gyanakodhatunk, ilyen irányba érdemes vizsgálódni.
A háziporatka a legnagyobb mennyiségben az ágyban, a matracban és a párnában, ágyneműben található meg a lakáson belül. Ha háziállatot tartunk és az ágyunkat is megosztjuk kedvencünkkel, akkor a tőle származó allergének jelenléte is okozhatja panaszainkat.
Érdemes még a penész jelenlétére utaló jeleket – szekrények, falvédők mögötti területek, sarkok, hőhidak mentén, cserepes virágok földjén - is ellenőrizni a hálószobában, ha rendszeresen éjjel fokozódik az orrdugulás, mert ez is okozhat allergiát.
Túl alacsony páratartalom a lakásban
Habár a mai lakásokban inkább a magas páratartalom okoz problémát, de előfordulhat az is, hogy túl száraz a belső levegő.
Belélegzése kellemetlen feszítő érzést okoz, ez ellen a nyálkahártya intenzív, beszáradó váladék termeléssel védekezni próbál. Így a túlzott orrváladék termelés miatt dugul be reggelre az orrunk.
Ha a páramérő készülék szerint 40% alatti a hálószoba páratartalma, akkor párásító eszköz segítségével tehetjük komfortosabbá a levegőt. Ügyeljünk azonban arra, hogy 70 százalék felett tartósan ne legyen, mert a túl nedves levegő az allergének – poratka és penész – számára kedvez.
Horkolással járó orrdugulás
A zajos éjszakákat sokszor az okozza, hogy a beteg képtelen az orrán szabadon lélegezni. Az orrdugulás oka ilyen esetben lehet az alsó orrkagylók megnagyobbodása is.
Orrkagylóból három található az orrüregben, ezek melegítik fel, szűrik meg és párásítják a belélegzett levegőt. Előfordulhat, hogy valamilyen okból – akár az orrnyálkahártya tartós gyulladása vagy túlzásba vitt orrspray használat miatt – az alsó orrkagyló megnagyobbodik és így akadályozza a légzést, tartós orrdugulást okoz.
A horkolás pontos okainak feltárásához, a fül-orr-gégészeti mellett alvásvizsgálatra is szükség lehet.
Meglepő, de reflux is állhat a háttérben
A reflux során a nyelőcső záróizmának gyengesége miatt a savas gyomortartalom visszaáramlik a nyelőcsőbe, de tüneteket nemcsak itt, hanem a légutakban is okozhat.
Reggeli torokfájás, krónikus orrmelléküreg-gyulladás következtében pedig orrdugulás is lehet a panasz. A reflux tünetei is rendszerint fekvő helyzetben rosszabbodnak, de gondolnunk kell erre a lehetőségre akkor is, ha műtét ellenére is kiújuló orrpolip okoz ismét orrdugulást.
Ilyen esetben a reflux és a polip vagy a krónikus orrnyálkahártya-gyulladás egyidejű kezelésével lehet megszüntetni az orrdugulást.
A tartós orrdugulás hátterében a felsoroltak mellett még több ok állhat, például orrsövényferdülés, bizonyos gyógyszerek szedése, hisztamin intolerancia vagy daganatos elváltozás is.
Nem múló panaszok esetén ezért forduljon mielőbb fül-orr-gégészhez!
Kiemelt kép: freepik.com
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Komoly hatása van az alkoholnak az edzésed eredményére
- A tudomány is igazolta azt a trükköt, ami ráveszi a gyereket a rendrakásra
- Autizmus spektrumzavar diagnózisa mesterséges intelligencia segítségével
- Kapcsolatot találtak az alvási apnoe és az agyi elváltozások között
- Pikali Gerda: „Szeretnék egy kis nyomot hagyni a világban”
- Összefüggést találtak a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség és a méhnyakrák között
- A dió egy csoda!
- Hatástalan lesz a fogamzásgátló, ha rosszul tároljuk
- A tenger kedvező egészségügyi hatása
- „Sokkolta a családot, amikor cukorbeteg lett a 9 hónapos kislányunk ”
- Hogyan csökkenthető a trombózis kockázata a várandósság során?
- Utazás, nyaralás babával – mire figyeljünk?
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!