Így böjtöljünk, ha a környezetnek is jót szeretnénk
Az egyik legfontosabb dolog, amivel sokat lehet tenni az egészségért, az állatjólétért és a klímavédelemért egyaránt, a húsfogyasztás csökkentése.
A Greenpeace felmérése szerint ugyanis az emberi tevékenység okozta üvegházhatású-gázkibocsátás húsz százalékáért az állattartás a felelős, ami így a globális felmelegedés egyik legfontosabb kiváltó oka.
De nem kell rögtön vegetáriánusnak vagy vegánnak állnia annak, aki csökkenteni szeretné a húsfogyasztását. Elég, ha visszatér ahhoz a régi szokáshoz, hogy csak vasárnap kerül hús az asztalra.
Ma már viszonylag könnyen kivitelezhető a műanyagböjt – vagyis, hogy az élelmiszerek vásárlása során odafigyelünk azok csomagolására illetve csomagolatlanságára.
Egyre több bolt kínál csomagolásmentes termékeket, illetve saját zacskóban, gyümölcshálóban is hazavihetjük a kiválasztott zöldségeket, gyümölcsöket. És sok tejterméket kínálnak már műanyagpohár helyett visszaváltható üvegben.
Egy kis odafigyeléssel az elvitelre kért kávénál és ételeknél is sokat lehet tenni a környezetért. A kávét eldobható pohár helyett érdemes saját bögrébe vagy termoszba kérni, és egyre több vendéglátóhelyen fogadják örömmel a saját dobozt az eldobható hungarocell tálcák helyett.
Szintén óriási hozzájárulás a klímavédelemhez az egyéni mobilitási szokások megváltoztatása. Mindenki sokat tehet a környezetért azzal, ha autózás helyett a tömegközlekedést, a biciklizést vagy a gyaloglást választja.
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Könnyen emészthető ételek nyáron
- A leves lehet a fogyókúrázók Szent Grálja
- Háztartási tippek a környezetbarát mindennapokhoz
- Huzat, klíma, víz – ezek okozhatnak fülfájást nyáron
- A szülés utáni depressziót is segíthetnek leküzdeni a barátnők
- Egy vérvizsgálat kimutat több mint 50 ráktípust
- Ki a kíváncsibb?
- Ezekkel az esti szokásokkal nem teszünk jót a bőrünknek
- Környezetvédelmi világnap – a nap, ami cselekvésre buzdít
- Sokan ismerik, de kevesen vallják be maguknak: párkapcsolati szorongás
- Komoly hatása van az alkoholnak az edzésed eredményére
- A tudomány is igazolta azt a trükköt, ami ráveszi a gyereket a rendrakásra
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!