Nem a soványság a hosszú élet titka

2010. 12. 06.
Szerző: Szimpatika/MTI
Másfél millió ember adatai alapján elmondható, hogy mind a túlsúly, mind a túlzott soványság rosszat tesz az egészségnek, és megrövidíti az életkilátásokat.
Amerikai kutatók 19 nagy tanulmány eredményeinek összesítése alapján számolták ki, hogyan hathat a testsúly a várható élettartamra. Születési adottságaink, körülményeink és életmódunk, valamint betegségek egész sora befolyásolhatja a testsúlyunkat, de azt is érdemes végiggondolni, hogy maga a testsúly milyen előnyt vagy kockázatot jelent.

Amy Berrington de Gonzalez, az Amerikai Rákkutató Intézet kutatója és munkatársai erre a kérdésre igyekeztek válaszolni, és eredményeiket a New England Journal of Medicine című orvosi folyóiratban tették közzé.

A munkacsoport 19 korábbi vizsgálat 1,46 millió résztvevőjének adatait gyűjtötte össze. A tanulmányok átlagosan öt esztendei megfigyelésről számoltak be. A vizsgált személyek 58 százaléka volt nő. Az egész csoport átlagos életkora pedig 58 év.

A részvevők testméretét a testtömeg-index, a BMI formájában fejezték ki. Ezt a mérőszámot, amely a test magasságának és súlyának arányát mutatja, a 19. század második felében Adophe Quatelet belga tudós vezette be. Az életkort is figyelembe véve a halálozás mértéke a legkisebb a 22,5-24,9 testtömeg-indexű csoportban volt.

A BMI és a halálozás összefüggése J-alakú görbét rajzolt ki: ebben a "J" legalsó pontja a 22,5-24,9 értéknek felelt meg, és az annál kisebb, illetve nagyobb testtömeg-indexűek halálozása meredeken emelkedett. A kockázat a dohányzók esetén, illetve a rosszindulatú daganatos betegségben szenvedők vagy a szívbetegek csoportjában jelentősen nőtt, ezért őket az adatok értékelésénél nem vették figyelembe.

A soha nem dohányzó, optimális testtömeg-indexű nőknél a soványabbak halálozása 47 százalékkal volt magasabb, a súlytöbblettel élők halálozása pedig 44 százalékkal növekedett. A súlyosan kövérek, a 40-en felüli BMI-értékkel rendelkezők az adatok tanúsága szerint két és félszer nagyobb eséllyel néztek szembe a halállal. Ez mind a nők, mind a férfiak esetében így volt.

"Ha valaki sokáig szeretne élni, minden adatot figyelembe véve, az optimális testtömeg-index a 20 és 25 közötti érték" - foglalta össze a kutatás eredményét a vizsgálat vezetője.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!