Alkohol kontra kemény drogok?
2010. 11. 02.
Veszélyesebb az alkohol, mint a heroin vagy a kokain- állapították meg brit szakértők.
![](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2010/11/87708135.jpg)
A tanulmány szerzői 16 kategóriába sorolták azokat az egészségügyi és társadalmi károkat, amelyeket a kábítószerek okozhatnak a fogyasztóknak és környezetüknek; e kategóriák a kapcsolatok felbomlásától egészen a függőségben szenvedő egyén haláláig terjednek.
A potenciális károsodások mértékét ennek alapján nullától százig listázó osztályzati sorrendben az alkohol 72 ponttal az első helyre került, utána következik a heroin 55 ponttal és a crack 54 ponttal.
A tanulmány szerint mindez azt mutatja, hogy a Nagy-Britanniában honos jelenlegi kábítószer-besorolási rendszernek - amelyben az alkohol nem is szerepel - "nincs sok köze" az egyes szerek ártalmasságáról szóló bizonyítékokhoz.
A felmérést készítő szakértői csoport vezetője, David Nutt professzor a The Guardian című vezető baloldali brit napilapnak kijelentette, hogy a drogok nagy-britanniai osztályzási rendszerét radikálisan át kell alakítani. Nutt szerint a kábítószer-visszaéléseket szankcionáló brit törvény "szavatossági ideje is lejárt", és a jogszabályt újra kell alkotni.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!