Hogyan fog megváltozni az égbolt a jövőben?
Az Európai Űrügynökség (ESA) egy rövid videóban szemlélteti, hogy miként fog átalakulni a Tejútrendszer az elkövetkező 400 ezer évben. A szimulációhoz a 2013-ban indított Gaia űrtávcső adatait használták fel.
A felvételen látható meteorszerű fénycsóvák valójában csillagok. A videó azt mutatja be, hogy a Naphoz legközelebbi 40 ezer objektum miként mozog majd a jövőben – az ábrázolt csillagok legfeljebb 325 fényévre fekszenek rendszerünktől. Minél fényesebb egy csóva, annál közelebb található a Naphoz.
Az ESA szerint a szimuláció egy különös mintát mutat: a videó végére a csillagok többsége a kép jobb alsó sarkában tömörül össze, míg a bal oldal viszonylag üres marad. Ennek oka az, hogy ahogy a Nap mozog, az égbolton az objektumok látszólag egy helyre gyűlnek össze. Hasonló jelenség figyelhető meg, amikor az ember tömegben halad: úgy tűnhet, hogy szemben az emberek egyre távolodnak egymástól, míg hátranézve azt láthatjuk, hogy az emberek egyre inkább tömörülnek.
A szimuláció alapját a Gaia harmadik hivatalos adatcsomagja, az EDR3 jelenti, ez 2020. december 3-án várt elérhetővé. Ezen csomagban több mint 1,8 milliárd objektum információi találhatóak meg, többek közt 330 ezer közeli csillag pozíciójára, sebességére és haladási irányára vonatkozó adatok.
Forrás: ng.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!