Palya Bea: „...nekem most olyan, mintha egy új világ kapuja nyílt volna ki...”

Mi ez a dal? Nagyon szép...

A Csillagvágta. Jövő héten stúdióba vonulunk a fiúkkal – a zenekarommal – és többek közt ezt a dalt is rögzítjük. Nagyon érdekes lesz ez az új lemez, elszállós, légbevágyós, lebegős...

Amilyen te is vagy...

Hát persze, hisz ez a világ nem idegen tőlem.Ha valaki az utóbbi években követte a dalaim születését, megfigyelhette, hogy mindig egy-egy elemet választottunk csomópontként, először volt a víz a Nőnél aztán a föld a Tovább nőnél, jött a tűz a Tüzet viszek albumnál, most pedig itt a levegő, de nem csak olyan elvontan, hogy „elszállnék egy másik világba” hanem konkrétan, a vadludakkal való repülés hangulatát írom le, vagy a tejúton száguldó lovat.

Nils Holgersont kombinálod a táltos paripával?

Abszolút! A zenei tematikában és a szövegekben is megjelenik ez az „égben vagyok” érzés,ésnekem most tényleg olyan, mintha egy új világ kapuja nyílt volna ki...46 évesen rájöttem, hogy a szolgálat, a közösség előrevitele az, ami lázba hoz.

Ez mit jelent?

Ez a tanítványaimról szól. Ami velünk történik, azt énektanításnak álcázzuk, mivel kreativitást és éneket tanítok, de természetesen van ennek egy önismereti oldala is, mint minden mély alkotói folyamatnak. Látom az átalakulásaikat, hogy hogyan nyitnak az életüknek azon változásaira, amikre mindig is vágytak, csak valahogy hiányzott egy utolsó lökés. A kurzusaim hallgatói, ha csinálják a lépéseket, meg is valósítják, amit szeretnének... és fontos, hogy nem én csinálom meg helyettük, hanem egy eszköztárat adok nekik... És tolom őket is a tanítás felé, hogy tanítva rendezzék el és teszteljék az ötleteiket, mert a tanításhoz struktúrákban kell gondolkodni. Bármilyen áramló dolgot át lehet adni, de keretek közé kell tenni, mert különben nem megy át. Így voltam ezzel én is: „zabolátlan csikó, határtalan madár” ilyen metaforákkal illettek egész életemben, de ez nem lett volna elég, emellé kellett a struktúra.

És ha tanítok, nem információt, hanem transzformációt adok át, és ezt nagyon mély munka megalkotni, a tanítványaim fejével is kell gondolkodni. Most egy egész éves kurzuson dolgozom, a neve: Énekeld magad szabaddá!, január 1-én indul. Mert ezt kérik tőlem a legtöbben, hogy segítsek abban, hogyan váljanak éneklés közben szabaddá...

Vagy hogy hogyan legyenek egyáltalán szabadok...?

Pontosan. Mert az éneklés csak eszköz a szabadsághoz. Persze, ha elvégzed a kurzust, széki népdalt is szebben fogsz énekelni, de nem ez a lényeg.

Ők egyébként profi énekesekké szeretnének válni?

Nem feltétlenül. Persze vannak, akinek ez a célja, de amunkám kisebb része szól most róluk. Elsősorban azokkal foglalkozom, akik nem azért írnak dalt, mert el akarják énekelni a Carnegie Hallban vagy a Müpában, hanem sokkal inkább egy belső átalakulást szeretnének, és ebben segítik őket a tőlem tanultak. Olyanokkal dolgozom, akik jobban félnek attól, hogy a jelenlegi állapotukban maradnak, mint a változástól. Ezért a változás során a félelmet fel kell dolgozniuk. Tehát ők a bátrak.

Amikor 2017-ben interjút készítettem veled, azt mesélted ennek a lapnak a hasábjain, hogy gyerekkorodban sokat féltél, de rájöttél, hogy az éneklés segít, a dal legyőzi a félelmet. Itt is erről van szó?

Abszolút, a félelemmel való munka nagyon fontos része a tananyagaimnak.Egyrészt, ha énekelsz, másképp működnek a félelemközpontok az agyadban, másrészt az éneklés egy szelep is. Aki jártas a művészetterápiában az tudja, hogy miért. Mert például – hogy a saját példámat vegyem – nálam az összetört szívből áthelyeződött a fókusz az alkotásba. Az egyik legfontosabb mesterem, WilbertAlix mondta, hogy egy lényeges különbséget ismer sikeres és kevésbé sikeres ember között: a sikeresek is ugyanolyan rosszul érzik magukat egy-egy bukás után, mint az alapvetően sikertelenek, csak ők kezdenek is vele valamit. Nem fogod tudni kigondolkodni magad a bajból, csak cselekvéssel tudsz magadon segíteni. Onnantól kezdve, hogy értelmet adsz a problémáidnak és bízol abban, hogy egyszer lesz valahol egy kimenet – és mások is vannak körülötted, nem vagy egyedül – onnantól kezdve bárki meg tudja ezt csinálni.

De visszatérve az új lemezre, voltaképp ezek a dalok is afféle rítusai az átalakulásomnak... bárki átalakulásának.Mert már nem Palya Beáról szólnak a dalok.Az előző lemezem, a Tüzet viszekúgy született, hogy a válásom után”átégettem” magam, egy összetört nőből a főnixmadárként újjáéledő erős, tisztább, felnőttebb, felelősségteljesebb nővé. Az elmúlt időszak isa világméretű átalakulásokról szólt, és ezeket nem egyszerű feldolgozni. Például jött a Covid –amikora kollégáim azt mondták, hogy egy ideig nem lesznek koncertek, csak legyintettem, három hónap múlva a Müpa biztos kinyit, gondoltam, de nem nyitott.Aztán azt hittük, hogy max egyév, két év, és majd ugyanúgy működik a zenei világ, mint annakelőtte... de még most sem ugyanúgy működünk.

Az az időszak azért nagyon nehéz volt. Főleg a kiszámíthatatlansága miatt.Ráadásul a kisebbik lányom akkor lett elsős, de csak fél évet járhatott suliba, pedig ilyenkor minden a közösségről szól, erre puff, jött az online oktatás. Káosz volt, mocsárfázis, mind magánéleti, mind művészi téren. Most, hogy elkezdtünk az új lemezhez próbálni, jöttem rá, hogy végre végleg túl vagyunk ezen.

Próbálni kell a lemezfelvételhez?

Persze, a próba a közös alkotás medre. Én dallamokat, szövegeket hozok, néha groove-ot, egyszerű basszusvonalat, a harmóniákban pedig a zenésztársaim sokkal jobbak, mint én. A folyamat a bizalmon alapul, bízom ezekben az emberekben, zeneileg, emberileg, Dongó, Lisztes Jenő, Czirják Tomi, Orbán Gyuri – ők világszínvonalú muzsikusok.

Régen mindent jobban akartam kontrollálni, és dolgoztam olyan zenészekkel is, akiket nehéz volt folyamatosan ebbe az instant megnyílásba belecsalogatni... Ez nem megy mindenkinek olyan könnyen... De mára nekem is jobbak az eszközeim, nagyobb a nyitottság.

...és július 9-én játszotok a Városmajorban.

Ez lesz az egyetlen nyári budapesti fellépésünk a zenekarral. A Lélekzet címet adtam neki, de még az is lehet, hogy ez lesz az album címe is. A lélek és a lélegzet összefügg – ezt nem én találtam ki. Amikor kilélegzel, azaz énekelsz, a lelked egy darabját mutatod meg. Egy moldvai lány annak idején nem performanszot csinált, nem előadni kívánt egy számot, hanem a közösségbe akarta magát beénekelni azáltal, hogy elmondott valamit magáról, persze a népdalok nyelvén. Például, hogy „édasanyám rózsafája, én voltam a legszebb ága, egy rossz legény leszakított,
vízbe se tett, elhervasztott – tehát gáz a pasi, akihez hozzámentem.

Ha valaki eljön egy koncertünkre, szinte színházat lát. Az emberek nem azért járnak koncertre, hogy meghallgassák ugyanazt, amit a lemezen – hanem a viszonyokért.Azt akarják látni, hogy ott, élőben hogy fogja meg az előadó az adott dalt. Mi úgy működünk a színpadon, mintha öt összeadódó szerelem lennénk, mindenkinek különleges viszonya van a másikhoz, maximalizált a figyelem és maximalizált a szeretet a koncerteken.

Tudom, hogy ez az életed, de eddig szinte csak a munkáról beszéltünk, itt a nyár, lesz-e nyaralás a családdal? Vagy indulnak a turnék?

Mindig nagyon figyelek arra, hogy ezeket az időszakokat előre megtervezzem, és tényleg semmi ne sértse meg a családdal töltött időt. A lányokkal, Pannival és Lilivel mindig kirajzoljuk a nyarat, felírjuk egy nagy lapra, hogy ki mikor hol van, középen pedig van egy rajz rólunk. Korábban mindig egyberajzolták anyát és magukat, most a Pannika már messzebb repül, a Lilike is már kikívánkozik, de azért még fogja anya kezét a rajzon. Olyan táborokba mennek, ahol a kortársaikkal a képességeiket is fejlesztik. De leszünk sokat együtt is, nem turnézom agyon magam, nehogy „elénekeljek” a lányaim mellett. Csak úgy vagyok teljes ember, ha folyamatosan táplálom a lányaimmal ezt a csajos "Szentháromságot", hisz ez életem legszebb alkotása.

Fotók: Falus Kriszta