Nem szabad túlhajtani a gyerekeket

Dr. Bódy Gábor sportorvos volt segítségünkre abban, hogy választ kapjunk a témával kapcsolatos kérdéseinkre.

Miként lehet megállapítani gyermekkorban, hogy kinek milyen sportág passzol az adottságaihoz, alkatához, egyéniségéhez? Lehet egyáltalán tanácsot adni a szülőknek, hová járassák a gyermeküket edzésre?

Mindenképpen az „alapsportokkal”, a hagyományos mozgásokkal érdemes indítani, amelyek erősítik a szívet, a tüdőt, az izomzatot, a csontozatot: úszással, futással, biciklizéssel. A sportági specializációnak nem vagyok híve gyermekkorban. Később, amikor elérkezett az ideje annak, hogy a gyerek magasabb szinten, célirányosan űzzön valamilyen „sportfoglalkozást”, akkor érdemes elvégeztetni egy alapfelmérést, egy úgynevezett antropometriás vizsgálatot, mely segít a kérdés eldöntésében. Ma ugyebár a legtöbb gyermek azért választ egy bizonyos sportot, mert szülei is azt űzték, vagy kötődtek hozzá, ezt látta, vagy éppen a lakóhelye mellett ott a sportpálya és adja magát a dolog.

Miből áll ez a vizsgálat?

Különféle mérésekből, melyek a csontozatra, az izomzatra éppúgy kiterjednek, mint például a reflexekre vagy a hallásra. Az orvos ilyenkor megnézi, mennyire fejlett a szervezet, fennáll-e valamilyen visszamaradottság, kar-diológiai probléma, netán olyan csontozati eltérés, ami akadályozza a komolyabb szintű sportolást.

Mindez azt jelenti, hogy ebben a korban még nem is ajánlatos komolyan versenyeztetni a gyerekeket?

Pubertáskorig körülbelül 60 százalékos terhelésig szabad meghajtani a gyerekeket. A másik nagyon fontos szempont, hogy emellett is alaposan oda kell rájuk figyelni edzés közben. A versenyzés formája Magyarorszá-gon ma alapvetően jó, gyermekkorban egyáltalán nem jellemző a túlerőszakolt hajtás. Nem gyerekek mellé valók az olyan edzők, akik kiabálnak, ordítoznak, veszekszenek a kicsikkel, nem simogatják meg a fejüket, nem pacsiznak velük. Ilyen korban a gyerekek elsősorban a játékot élvezik a sportban, meg persze azt, hogy győz-hetnek. Nem szabad eljutni odáig, hogy az legyen a motiváció: győzni kell, mert ha nem, akkor haragszik az edző bácsi. Vagyis nem arról van szó, mint egy felnőtt edző-sportoló kapcsolatban, ami kölcsönös megegyezé-sen alapul, és mindkét fél pontosan tudja, mit vár el a másiktól.

Mi az oka annak, hogy pubertáskorban sokan felhagynak a sporttal?

A sporttól nem maga a pubertáskor és az azzal járó testi-lelki változások, hanem az ilyenkor jelentkező esetleges devianciák tudják elvonni a gyerekeket: az alkohol, a drogok, a dohányzás, a rossz társaság, az utcai csavargás. Eleve nagyon komoly tényező, hogy ilyenkor kezdődik az érdeklődés a másik nem iránt, és lényegesen egyszerűbb kihagyni az edzést egy olyan buli kedvéért, ahol fiúk-lányok is vannak, mint lemenni izzadni, meg-erőltetni magunkat az edzésen. Nagyon sok helyen vannak törekvések ennek kivédésére, itt korai pubertáskorig együtt vannak a fiú és lány szekciók, engedik őket együtt játszani, mozogni, sportolni, akár még a fociban is. Nyilván kamaszkorban a fiúk csontozata, izomzata olyan szinten megerősödik a lányokéhoz képest, hogy utána már nem feltétlenül lehet együtt edzeni, azonos edzésprogrammal, de amíg ez nem következik be, miért ne sportolhatnának közösen? A sportnak minden életkorban fontos szocializációs szerepe van: tetszik nekem egy lány, de még nem tartunk ott, hogy ezt megvitassuk egymással, ellenben látom, ahogy drukkol a meccsen a csapatomnak. Ez rengeteget jelent, és nagyon komoly motivációs tényező a sportban. És persze mondani sem kell, hogy nemcsak a szülők, de az iskola szerepe is óriási abban, hogy a gyerekek ne forduljanak el a mozgástól, a sporttól ebben az életkorban.

Helyben vagyunk, az iskolai testnevelés szerepe és helye sok vitára ad okot évek óta…

A testnevelés jelenlegi iskolai formája abszolút alkalmatlan arra, hogy bármilyen komoly funkciót betöltsön. Van, ahol nem kötelező, nem fontos, átcsoportosították, kivették az órarendből, satöbbi – az üzenet az, hogy ne mozogj, ülj minél többet a számítógép előtt mindenféle orientáció vagy kontroll nélkül. Pedig az iskolai torna-óráknak ideális esetben hatalmas szerepe és jelentősége lehetne a fizikai képességek, készségek növelésében, a fizikai állapot stabilizálásában. De eleve nem jó az, ahogy Magyarországon a sportban kiemelkedő diákokat kezelik, a „te hülye vagy, mert csak futni meg focizni tudsz” hozzáállás. Ez ugyanis egy szemernyit sem rosz-szabb, mintha valaki tanulmányi versenyeket nyer, csak más; és igenis meg kellene, hogy legyen a rangja az oktatás minden szintjén. Fontos tudni, hogy egy sportágat akár sportolóként, akár drukkerként csak az fog iga-zán élvezni, aki valaha megpróbálkozott vele. Példa erre legnépszerűbb sportként a foci, amit gyerekként szinte mindenki űzött valamilyen szinten, rúgta a labdát a grundon, lábtengózott, satöbbi. Az iskolákon keresztül rá-adásul az egész család bevonható lenne a hasonló programokba.

Mikor éri el az emberi szervezet a fizikai teljesítőképesség csúcsát?

Ez a sportorvostudomány egyik nagy kérdése, hiszen van, aki 16 éves korában már érett mindarra, amire más csak 18 vagy 21 évesen lesz. Másrészt sportága válogatja azt is, mikortól lehet elkezdeni komolyan űzni. Úszásban például már fiatalabb pubertáskorú versenyzők is érnek el egészen kiemelkedő eredményeket, az öt-tusához, futáshoz viszont már a szervezet fejlettebb állapota szükséges. Ezért is nagyon fontos a már említett vizsgálat és a körültekintő átállás, mert amikor valaki átkerül például a tinédzser csapatból a felnőtt csapatba, komoly terhelésváltás következik be, ami nemcsak kisebb sérülésekhez, de akár maradandó károsodásokhoz is vezethet, amennyiben nem figyelnek oda. Azaz lehet, hogy a fiatal nagyobb elánnal fut majd a labda után, de miután elrúgta, elképzelhető, hogy a továbbiakat már nem kontrollálja és koordinálja úgy, mint egy felnőtt, és így persze a sérülés esélye is sokkal nagyobb. Mindez természetesen nagyon komoly edzői odafigyelést igényel.

Élsportolók, például Kolonics György halála kapcsán gyakran hallani azt a megállapítást, hogy az élsport nem egészséges. Mit gondol erről?

Ezt nem Kolonics György halála óta tudjuk. A sport lényege az egészség megőrzése, megtartása. Az élsportnak köze sincs az egészséges életvezetéshez, inkább súlyos betegségnek mondanám. Az élsport lényege ebből a szempontból, hogy olyan terhelést ró a szervezetre, amit az csak hatalmas erőfeszítés árán bír elviselni. Ugyan mi köze lenne ennek az egészséghez, a szervezet ápolásához, jó kondícióban tartásához? Miért lenne az egészséges például, hogy valaki a pulzusszámát felemeli 160-ra, a vérnyomását pedig 290-300-ra? Gondoljunk csak az erőemelőkre… Csak az emberi szervezet kiváló adottságainak köszönhető, hogy egy ideig bírja az efféle terhelést.

Meddig sportolhat egy ember? Van felső határ, ahonnan már inkább nem ajánlatos sokat mozogni?

Azt gondolom, a normális és egészséges emberi életnek folyamatosan része kell, hogy legyen a sport, de kü-lönböző intenzitással, az életkornak megfelelő, körültekintő terheléssel. Idős korúaknak is lehet versenyeket, nagy tömegeket megmozgató sporteseményeket szervezni, mint ahogy azt nyugaton is számos példa mutatja. A legjobb mozgásformának személy szerint a gyaloglást tartom,de érdemes megnézni, hány embert mozgat meg nálunk is például egy Balaton-átúszás, életkortól, nemtől függetlenül. Nagyon fontos, hogy az ilyen eseménye-ket megfelelően vezessék fel, reklámozzák, csináljanak hozzájuk kedvet, keltsenek hozzájuk hangulatot, hang-súlyozzák a családi jellegüket, az együvé tartozást. A média felelőssége ebből a szempontból óriási. Ugyanígy abban is, hogy puszta profitérdekeltségből nem tudatosítják az emberekben a megfelelő táplálkozás jelentőségét. Nem adnak elég sportműsort sem, pedig napi rendszerességgel kellene sugározni olyan programokat, amik mozgásra ösztönöznek.

Dr. Bódy Gábor weblapja:
https://www.orvostudakozo.hu/?/DrBodyGabor

Mozogjunk, sportoljunk, őrizzük meg egészségünket testünk rendszeres karbantartásával, és a gyerekeket is vigyük le edzésre, hogy levezessék fölös energiáikat – halljuk úton-útfélen a jótanácsokat. Ugyanakkor nem mindegy, hová járatjuk a kicsiket.