Menekülés a nagyvárosból – Apaszemmel

Szóval, vége a tanévnek! Június elején még végigjárjuk a szokásos koncertturnét, hiszen Borinak, Ádámnak, Gergőnek és Bencének is vizsgakoncertje lesz, folyik a sakkozás, ki hova ér oda, ki hova nem. A nagyoknál megy a véghajrá, hogy a még kérdéses osztályzatokat felfelé javíthassák még egy feleléssel vagy egy szorgalmi feladattal. De a lényeg ilyenkor már a hétvégéken van, hiszen minden szabadnapon – ha csak tehetjük – elhagyjuk a várost a családdal. Még nincs itt a szünidő, de a várva várt közös nyaralásokat már tervezzük a barátokkal, családdal, unokatesókkal. Évek óta törekszünk arra, hogy amint véget ért az utolsó bizonyítványosztás is, azonnal közös pihenéssel kezdjük a nyarat, idén azonban már az iskolai évzárók előtt kiszabadultunk mindannyian.

A szünidő előtti „mininyaralásnak” a legnagyobb élménye az volt, hogy valami csoda folytán semelyik srác nem kapott leckét az egyik hosszú hétvégére. Ennek az lett az eredménye, hogy mindenféle stressz nélkül mehettünk el pár napra vidékre, nem volt a szokásos vasárnap délutáni mondat: „Ne felejtsétek, még van lecke!” Ezúton köszönöm gyermekeim összes tanárának! A pár napos tanítási szünetekben nem lehet házi feladatot írni, hiszen egy csomó „izgalmasabb” dolog történik. A családi kirándulások, rokonlátogatások elviszik az egész napot, és egy mozgalmas nap után leülni a nyelvtanfüzet fölé, igen nagy próbatétel. És hát mondjuk ki: a szünet arra van, hogy pihenjen a gyermek is.

De túl a „leckenélküliségen”, az említett 2 napos vakáció másik izgalma a vonatozás volt. Réka megszületése óta nem férünk az autónkba, így a fiúk nagy örömére a férfiszakasz vonattal közlekedik. Bevallom, nyugodtabban érkezünk mindenhová, van idő beszélgetésre, játékra, és a fent említett hétvégi kirándulásunk másfél órás vonatútja Dávidnak (a maga 4 évével) nagyobb élmény volt, mint egy vidámpark.