Kapás Boglárka: „Közel maradok az úszáshoz”

Több mint húsz év a vízben... Bizonyára sok mindent kellett mérlegelned. Mi alapján döntöttél a visszavonulásod időpontjáról?

Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, de tudtam, hogy előbb-utóbb eljön ennek is az ideje. Tudom, hogy csinálhatnám még pár évig, de inkább úgy döntöttem, nem várom meg, amíg elfogy az erőm. Úgy érzem, ezt az évet még meg tudom úgy csinálni, hogy méltón tudjak visszavonulni, amihez egy nagyon idilli lehetőség lesz az év végi budapesti rövidpályás világbajnokság. Így hazai közönség előtt tudok végleg búcsúzni.

Milyen érzésekkel hoztad meg a döntést, mi minden játszódott le benned akkor és azóta? Állítólag olyan ez, mint egy gyászfolyamat, itt is megvannak a különféle fázisok...

A fázisokat valóban hasonlíthatom egy gyászfolyamathoz, a döntés meghozatala is érzelmekkel teli volt. Voltak pillanatok, amikor szomorúságot és veszteséget éreztem, hiszen az úszás képezte az életem nagy részét. Ugyanakkor volt bennem egyfajta megkönnyebbülés is, hogy új fejezetet nyithatok, és végre olyan dolgokra is lesz időm, amikre eddig nem volt. Biztosan nagyon fog hiányozni, és sokáig szomorú leszek még emiatt, de bízom benne, hogy az életem az úszáson túl is tartogat még izgalmakat.

A környezeted, a családod, a sporttársak és a követőid hogyan fogadták a hírt, milyen visszajelzéseket kapsz azóta?

A családom és a közvetlen környezetem támogatását az első pillanattól kezdve éreztem. A sporttársaimmal sokat nem beszéltem erről, de amennyire látom, megértik a döntést. Talán az edzőm, Virth Balázs az, aki szíve szerint ott tartana még az uszodában, de ő is látja, hogy észszerű döntést hoztam.

Mit jelent egy úszónőnél a harmincon túli kor? Számít-e egyáltalán? Érzed-e, hogy bármi másként működik?

Valóban különleges kihívásokat jelent. Érzem, hogy a testem másként reagál az edzésekre, hosszabb regenerálódási időre van szükségem, és emiatt kicsit más jellegű edzésekre is. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a tapasztalat és a mentális erő, amit az évek során felépítettem, előnyt jelenthetnek.

Elégedett vagy az ívvel, amit bejártál, az eredményeiddel? Van hiányérzeted?

Úgy érzem, hogy az élsport-karrierem mostanra egész. Persze kiskoromban az olimpiai aranyról álmodtam, de ez azóta tisztázódott bennem: nem az aranyéremtől lesz teljes a pályafutásom, hanem attól, hogy mennyire élveztem és szerettem az utolsó pillanatig. Nem gondolom, hogy bármit máshogy csinálnék, minden úgy volt jó, ahogy történt.

Ekkora áttekintéssel, lassan külső szemmel nézve milyennek látod az élsport világát? Megkaptál-e minden támogatást?

Az élsport világa versengő és kihívásokkal teli, ám tele van lehetőségekkel is. Imádtam benne lenni, de őszintén szólva már kíváncsian várom, hogy milyen lesz kívülről szemlélni. Összességében úgy érzem, hogy megkaptam a szükséges támogatást, de természetesen voltak nehéz pillanatok, és negatívumok is. Ezek azonban mind hozzájárultak a fejlődésemhez és az erősebbé válásomhoz.

Ha a kisgyerekek, tinédzserek korosztályát tekintjük, rájuk hogyan hat ez a közeg? Megváltoztatnál-e dolgokat a mostani rendszerben, akár az utánpótlásképzésben?

Az élsport inspiráló lehet a fiatalok számára, de fontos, hogy megfelelő támogatást és iránymutatást kapjanak. Fontos lenne felkészíteni őket például arra, hogy az élsporttal bizony járnak lemondások is, de ha kellően motiváltak a céljaik elérésében, akkor ezek nem fognak nagy kihívást jelenteni, így volt ez az én esetemben is. Az utánpótlásképzésben talán nagyobb hangsúlyt fektetnék a mentális egészségre és a kiegyensúlyozott fejlődésre, hogy el lehessen kerülni a túlzott nyomást és a kiégést.

Tervezed, hogy „civilben” is sportközeli munkát végzel majd, vagy teljesen másba vágnál?

Szeretnék kisgyerekeket oktatni, úszni tanítani, úgyhogy ebben a formában közel maradok az úszáshoz. Ezenkívül viszont sok közös tervünk van Ádámmal, a férjemmel, amelyek mind elképesztően izgalmasak számunkra, és nagyon várjuk, hogy belekezdjünk! Nagy álmunk például egy kávézó nyitása vagy egy saját márka létrehozása – amit pár éve már el is indítottunk.

Előtted van még egy fontos állomás. Milyen célokkal indulsz az olimpiára? Fontosak a helyezések, vagy ez inkább már jutalomjáték?

Szerintem egy sportoló fejében mindig ott motoszkál, hogy milyen helyezésre vágyik. Én ezzel jelenleg úgy vagyok, hogy az olimpiai döntős helyezéssel teljesen kiegyeznék, de valahol úgy érzem, már maga a kijutás is nagy dolog volt a részemről. Jó lenne még egyszer megközelíteni a legjobbamat, de figyelek arra, hogy ez ne legyen nyomasztó. Inkább próbálom minden percét kiélvezni ennek az időszaknak.

Ami viszont a külvilág felől érkező nyomást illeti, a sportágadban elég jellemző, hogy a közönség érmekben gondolkodik. Ez zavart valaha?

Engem az elvárások inkább inspiráltak, hogy még keményebben dolgozzak, és a legjobb formámat nyújtsam. Egyébként soha senki nem tudott nagyobb nyomást tenni rám, mint én magamra. Ezt viszont nagyon jól tudtam kezelni mindig is, úgyhogy ezen a téren szerencsére nem voltak gondjaim.

Mennyit változtak az olimpiák? Pekingben legfiatalabbként nem lehetett könnyű...

Az olimpiák rengeteget változtak az évek során, mind technikailag, mind szervezés szempontjából. Pekingben fiatalon részt venni valóban nagy kihívás volt, de rengeteget tanultam belőle, ami segített a későbbi sikereim elérésében. Ennek köszönhetően Londonba már rutinosként utazhattam, ahol végül tizenkilenc évesen hatodik lettem. Rióban nagy álmom vált valóra a bronzéremmel, majd jött Tokió, ami eléggé rendhagyó volt, hiszen egy évvel elhalasztották, és nem voltak nézők a lelátón. Nagyon furcsa volt, nem volt olyan érzése az embernek, mintha olimpián lenne. A párizsi sportünnep már biztosan a régi hangulatot fogja idézni.

Milyen közönség a magyar? Mit jelent számodra, hogy előttük búcsúzol majd?

A magyar közönség fantasztikus, a legjobb szurkolók – nem csak a magyar sportolók szerint! Úgyhogy biztosan különleges és megható pillanatok lesznek. Nagyon hálás vagyok a szeretetükért és támogatásukért.

Az elmúlt években voltak kemény fizikai és lelki terheid. Betegség, veszteség. Mi adott erőt, hogyan tudtál ilyen helyzetekben is teljesíteni?

Természetesen a családom és a barátaim voltak azok, akik folyamatos támaszként szolgáltak a legnehezebb időszakban is. Nélkülük és a két pszichológusom nélkül nem hiszem, hogy átvészeltem volna. Kellett pár év, hogy elkezdjem újra érezni az erőmet, de sosem kételkedem benne, hogy vissza fog térni.

Vajon sorsszerű volt, hogy úszó lett a társad? Mitől jó a ti párosotok?

Lehet, hogy az volt, de mindenképpen különleges, hogy mindketten ugyanabban a sportágban találtuk meg a szenvedélyünket és egymást. A mi párosunkban az egymás iránti tisztelet, a közös célok és az őszinte kommunikáció a kulcs. Támogatjuk egymást jóban, rosszban, és mindig ott vagyunk egymásnak. Úgy gondolom, hogy egy jó házasság alapja a kölcsönös megértés, a közös értékek, és az, hogy mindig igyekszünk együtt fejlődni.

Oda kell figyelni egy exsportolónak is az egészséges életmódra?

Nagyon is oda kell figyelni. Sok sportoló követi el azt a hibát, hogy hirtelen hagy fel a mozgással. Én nagyon fogok rá figyelni, hogy fokozatosan vegyek vissza a tempóból. De az étrendemben nem tervezek drasztikus változtatást, továbbra is figyelni fogok rá, hogy változatos, egészséges és minőségi ételeket egyek.

Miket fogsz először csinálni, ha már nem lesz több edzés?

Szeretnék több időt tölteni a családommal és a barátaimmal, illetve nemsokára új házba költözünk, úgyhogy nagyon sok teendő lesz – így legalább erre is lesz időm. A mindennapokat biztos nehéz lesz megszokni edzés nélkül, de igyekszem minél hamarabb kialakítani egy olyan rutint, amiben azért továbbra is fog szerepelni heti három-négy alkalommal az úszás.

Még mindig ugyanolyan hidegnek érzed a vizet, mint ötévesen?

A víz hőmérséklete természetesen nem változott, és én sajnos ezt azóta sem szoktam meg. Szoktuk is viccesen mondani, hogy az edzés egyik legnehezebb része az, amikor be kell ugrani a vízbe. Persze utána pár perc alatt megszokja az ember, de mivel én eléggé fázós vagyok, néha nagyon nehezen veszem rá magam… Végül valahogy mindig sikerül. Hiszen mégiscsak a víz a második otthonom.