fogszabályozás

Döbbenetes magyar eredmények az idegsejtek pótlásában

Gerincsérülések gyógyítására is alkalmazhatók a fogbél őssejtjei. A fogbél (pulpa) őssejtjei biztonságosabbak és hatékonyabban alkalmazhatók idegsejtek pótlására, mint a máshonnan nyert őssejtek, hangsúlyozza az SE közleménye.

Szájhigiéniai ABC

A fogak tisztán tartása, a megfelelő eszközhasználat és a rendszeres fogorvosi kontroll nem csak esztétikai szempontból fontos. A rossz vagy mozgó fogak az egészségre nézve is komoly kockázatot jelentenek. Dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Medical fogszakorvosa a szájhigiéniai alaptételeiről beszélt.

Mit igyunk fogszuvasodás ellen?

A nem reggeliző gyerekek fogai lényegesen rosszabbak reggeliző társaikénál, főleg akkor, ha utóbbiak sok tejterméket fogyasztanak - mutatta ki egy amerikai vizsgálat.

Fogszabályzás láthatatlanul

A fogak szabályozásának nem csak esztétikai, de egészségügyi okai is lehetnek, gyerekeknél éppúgy, mint felnőtteknél. Dr. Ameri Sahar, az Oxygen Medical fogszabályozó specialistája arról beszélt, hogy a modern fogszabályzóknak már nem kell feltétlenül látszani, az eredmények viszont ebben az esetben is jelentősek.

Fogszablyozás felnőtt körben

Dr. Hermann Gábor fogszabályozó szakorvossal beszélgettünk a felnőttkori kezelésekről, beavatkozásokról.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!