Szimpatika – Környezeti hatások okozhatták őseink kihalását

A Max Planck Történelemtudományi Intézet és a Griffith Egyetem csapata úgy véli, a délkelet-ázsiai füves területek elvesztése súlyos hatást gyakorolt a helyi megafaunára. Julien Louys, a Griffith Egyetem munkatársa és a csapat vezetője szerint a térséggel eddig keveset foglalkoztak a globális megafauna vizsgálatakor, egykor azonban a régióban rengeteg nagy emlős élt.

A szakértők a ma élő, és már kihalt emlősök fogainak stabilizotóp-elemzésével tudták felmérni, hogy a múlt állatai trópusi füveket vagy inkább leveleket ettek-e, illetve hogy milyen is volt a terület éghajlata. A csapat a 2,6 millió éve elkezdődött pleisztocéntól vizsgálta Délkelet-Ázsia viszonyait. Az eredmények alapján a mai Mianmar és Indonézia területein esőerdők voltak a pleisztocén elején, utóbb azonban füves vidékeknek adták át a helyet. A füves térség csúcsidőszaka kb. egymillió éve volt, és ez a növényzet kedvezett a megafauna állatainak, így az elefántszerű stegodonnak, aminek hatására ősi rokonaink populációi is gyarapodhattak. A környezet átalakulásának ugyanakkor vesztesei is voltak: a bolygónk valaha élt legnagyobb emberszabásúja, az orangutánszerű Gigantopithecus például kipusztult.

Mintegy 100 ezer éve a trópusi esőerdők, és ezzel együtt a rájuk jellemző állatfajok azonban elkezdtek visszatérni. A szavannaszerű környezet eltűnése viszont a megafauna kipusztulásához vezetett, a korai emberelődök, így a Homo erectus pedig valószínűleg nem tudott alkalmazkodni.

Napjainkban a helyi trópusi esőerdő rendkívül sokszínű és változatos élővilágnak ad otthont, amely azonban az emberi tevékenység hatására egyre nagyobb veszélynek van kitéve.

Forrás: ng.hu