Romániában katasztrófavédelmi riasztást adtak ki a járvány gyors terjedése miatt
A cellaüzenet funkciót használó RO-ALERT rendszer a kétmilliós román fővárosban működő valamennyi mobiltelefonra kiküldte azt a riasztást, hogy Bukarestben a lakosság több mint két ezreléke kapta el a koronavírus-fertőzést az utóbbi két hétben.
A hatóságok arra figyelmeztették a lakosokat: csak úgy kerülhetik el életük és a környezetükben élők életének veszélyeztetését, ha betartják az előírt egészségügyi óvintézkedéseket: orrukat és szájukat eltakaró maszkot viselnek, távolságot tartanak, kerülik a tömeget, a mások által is megérintett felületek megtapintását, és fertőtlenítik magukat minden fertőzésgyanús tárgy megérintése után. A lakossági riasztást más romániai településeken is bevetette a katasztrófavédelem.
Klaus Iohannis román államfő – egyelőre ajánlás szintjén – arra szólította fel a románokat, hogy mindig hordjanak maszkot, amikor elhagyják lakásukat.
Október 10-én ismét megdőlt Romániában a napi esetszám rekordja: az utóbbi napon diagnosztizált 3517 újabb fertőzés több mint 70 százalékkal, az 59 haláleset pedig 23 százalékkal meghaladja az utóbbi két hét átlagát. A nyilvántartott aktív esetek száma szombaton átlépte a 30 ezret, a kórházban kezelt koronavírusos betegeké a 8850-et, az intenzív osztályon ápolt súlyos eseteké pedig 629-re emelkedett.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!