Példamutató nőket díjazott a Nők Magyarországért Klub

2020. 10. 06.
Szerző: MTI
A klub 19, polgári értékrendű alapító tagja a művészet, a sport, a közélet, a diplomácia, a tudomány és a vállalati szféra területéről érkezik. Idén olyan példamutató nőket díjaztak, akik bátor, kiemelkedő munkát végeztek a koronavírus-járvány terjedésének első hulláma alatt.

Ha valaki elveszíti a látását vagy a hallását, akkor más érzékszervei élesebbé válnak – folytatta. A járványhelyzet alatt az emberek eltakarják a szájukat és az orrukat, azonban a szemüket, a fülüket és a szívüket nem. Ebben az időszakban tisztábban lehet látni, hallani és érezni, észrevenni a mindennapi hősöket – fogalmazott Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter, a Nők Magyarországért Klub elnöke. A díjazottak betegekről, gyermekekről, idősekről gondoskodnak. A miniszter elmondta: bár az ötszáz jelölt között nem igazán lehet rangsort felállítani, egy szakmai zsűri kiválasztott közülük húszat. Az ő nevüket bocsátották közönségszavazásra, és több mint tizenkétezer voks döntött a négy fődíjasról.

A díjakat négy kategóriában osztották ki: egészségügy, oktatás, szociális ellátás, egyéb. Csaknem ötszáz jelölés érkezett. Minden kategóriában öt nőt tüntettek ki, közülük egy-egy fődíjast is elismertek, a közönségszavazás nyerteseit. A csoportok fődíja bruttó 5 millió forint pénzjutalommal jár.
Egészségügyi kategóriában Fábián Barbara ápolónő kapta a díjat. Novaj község orvosi asszisztense a veszélyhelyzet teljes ideje alatt azon dolgozott, hogy tájékoztassa a lakosságot a járvány kockázatairól, a megelőzés hasznosságáról. Megszervezte a maszkgyártáshoz szükséges anyagok beszerzését, majd a védőfelszerelések szétosztásában is főszerepet vállalt, mindezt egyedülálló háromgyermekes anyaként, szabadidejét nem kímélve. 

Az oktatás világából Balatoni Katalint d0jazták. Katalin néptáncpedagógus, és nem csupán Magyarországon látta el tevékenységét, hanem a Kárpát-medence, sőt a világ magyarságának biztosított online tartalmat a gyermekek oktatásához. A szociális ellátás területéről Klenik Sándorné nyert, aki  mindenét odaadta azért, hogy idős embereknek segítsen. Elment az unokáitól, hogy beköltözhessen intézménye lakói közé, őket bátorítsa, a kialakult feszültséget enyhítse. Ő is aktív szerepet vállalt a maszkgyártásban.

Az egyéb kategóriában pedig a Pécsi Tudományegyetemhez tartozó Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportjának női tagjai kapták a fődíjat, akik reggeltől késő estig komoly szellemi munkát végeztek. Gyógyszeralapanyagokat vizsgáltak abból a szempontból, hogy gátolják-e a koronavírust. Gyakran teljes védőöltözetben dolgoztak, tehát fizikailag is megterhelő feladatokat láttak el.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!