Újév, fogadalmak

2019. 01. 01.
Szeretjük a „mágikus” dátumokat: a diéta mindig hétfőn kezdődik és mindig hónap elsején szívjuk el az utolsó szál cigit. A legerősebb hatással január elseje bír – hiszen új év, új élet. De valóban beválik, ha görcsösen ragaszkodunk egy dátumhoz?

Sokan nemcsak pezsgővel és lencsével készülnek az új év első napjára, hanem azzal is, hogy a következő hónapokban gyökeresen megváltoztatják az életüket, és megszabadulnak a rossz szokásaiktól. Az új életmódot azonban ritkán tudjuk néhány hétnél tovább tartani.

A szakemberek szerint ennek többféle oka is lehet: a kitűzött célok túl általánosak, nem elég személyre szabottak vagy nem elég reálisak. Az elhatározást nem követi "akcióterv", vagyis csak ködös elképzeléseink vannak arról, hogyan fogjuk megvalósítani, amit szeretnénk. Minél nagyobb változtatást igényel egy szokásunk megvalósítása, annál könnyebben adjuk azt fel - ennek hátterében nemcsak a (sok ember számára elképzelhetetlen) hatalmas fordulat áll, hanem az is, nem hagyunk magunknak elegendő időt a felkészülésre.

Az újévi fogadalmakkal éppen ez a baj: egyik napról a másikra, január első napját kitűzve, nagy hévvel elhatározzunk, hogy teljesen megváltoztatjuk az életünket. Nem gondolunk azonban bele, hogy a szokásaink hosszú idő alatt alakultak ki és az új szokások felvételéhez, illetve megerősödéséhez legalább annyi idő kell. 

Az is gondot okozhat, ha túlságosan sok fogadalmat teszünk egyszerre. A január elsejét pedig sokan olyan mágikus dátumnak tekintik, amelyen "kötelező" fogadalmat tenni - pedig semmiben nem különbözik az év többi napjától (legfeljebb abban, hogy még másnaposak lehetünk és jó sok ünnepi maradék van a hűtőszekrényünkben).

 

Készüljünk tudatosan az új évre! 

Szakemberek szerint a szokások megváltoztatásához legalább két hónapra (!) van szükség. Ennyi kell ugyanis, hogy egy szokás "rögzüljön", a mindennapjaink részévé váljon. A rögzülési idő függ a szokás bonyolultságától, az egyéni tulajdonságoktól és attól is, hogy milyen nehéz a szokást "megtörni", azaz abbahagyni. 

Melyek azok a fogadalmak, melyek szinte automatikusan bukásra vannak ítéltetve, és mit tehetünk azért, hogy mégis képesek legyünk megváltoztatni az életünket az új évben?

 

"Le fogok fogyni"

A leggyakoribb fogadalom - egyben az, melyről a legtöbbször feledkezünk el, általában már január első hétvégéjére. A fogadalom túlságosan általános, ugyanakkor túlságosan is nagy falat lehet, hiszen a siker rengeteg apróságból áll össze, vagyis minden nap legalább egy olyan döntést kell meghoznunk, mely közelebb vagy távolabb vihet a sikertől. A fogyás lehet öt kiló vagy ötven, lehet, hogy csak két kilométerrel többet kell futnunk hozzá hetente, de az is, hogy az egész életünket át kell szervezni. Próbáljunk meg kis lépesekben gondolkodni, tűzzünk ki magunk elé részcélokat is, legyünk minél pontosabbak a célok meghatározásánál. Ne felejtsünk el étkezési, illetve edzési naplót vezetni, és ha szükséges, kérjünk szakszerű segítséget.

"Kevesebb pénzt fogok költeni"

Szintén nagyon gyakori célkitűzés, ám gyakran nagyon nehéz megvalósítani. A legfontosabb, hogy tisztában legyünk a saját költekezési szokásainkkal, azzal, hogy mennyi bevételünk és mennyi kiadásunk van egy hónapban. Készítsünk költségvetést (és tartsuk is magunkat hozzá), vizsgáljuk felül a havi kiadásainkat (például nézzük meg, hogy nincs-e a piacon számunkra kedvezőbb telefonelőfizetés vagy biztosítás). Ha a költekezés visszaszorítása a cél, határozzuk meg azt is, mire szeretnénk a fennmaradt összeget félretenni. A nehezebb időkre? Egy nyaralásra? Talán egy új lakásra?

"Boldogabb leszek és jobban fogom élvezni az életet"

Ezt nagyon egyszerű mondani, ám jóval nehezebb megvalósítani. A "legyél minden nap boldogabb"-elméletet nem könnyű átültetni a gyakorlatba, különösen akkor, ha valakire egyébként a negatívabb gondolkodás a jellemző. Az általános, sőt közhelyes hozzáállás helyett inkább találjuk meg azokat a dolgokat, melyek boldogabbá és elégedettebbé tesznek minket, és legyenek ezek a megvalósítandó célok. Sajátítsunk el stresszkezelési technikákat, írjunk naplót, beszélgessünk többet a barátainkkal, járjunk el jógázni.

"Jobban fogok törődni másokkal és jobb ember leszek"

Bármennyire is szép az elképzelés, ennek a célnak a megvalósítása talán a legnehezebb. Ahhoz ugyanis, hogy sikeresen meg tudjuk valósítani a céljainkat, azoknak minél specifikusabbnak kell lennie - állítják a szakemberek. A "jobb emberség" azonban rendkívül tág fogalom, és mindenkinek más jelent, hiszen mindenkinél mások azok a problémák, melyeket szeretnénk megoldani. Próbáljuk meg minél pontosabban megfogalmazni, mely tulajdonságunkon szeretnénk változtatni, és keressünk olyan módszert, melynek segítségével meg is valósíthatjuk ezt.



Ha felkészülünk a nagy változtatásokra - legalább ugyanennyi időt szánva a tervezésre -, akkor nemcsak hatékonyabbak leszünk, de könnyebb is lesz az átmenet, és annak a valószínűsége i s sokszorosára nő, hogy nem felejtjük el egyik pillanatról a másikra, amit elterveztünk. Az alábbiakban adunk néhány tippet, hogyan kezdje el már most a felkészülést a januári életmódváltásra! 

- Írjon naplót! Ne csak azt próbálja meg szavakba önteni, miért szeretne változtatni az életmódján, hanem azt is, mit nyer a változtatással. Sorakoztasson fel érveket és ellenérveket (például a cigarettázás megnyugtatja, de rosszat tesz a tüdejének), fogalmazza meg a kételyeit és próbálja meg felderíteni, miért is alakult ki a rossz szokás!

- Bontsa le az "átállást" a lehető legkisebb lépésekre! Mindegyikhez rendeljen hozzá egy dátumot is, így ugyanis sokkal átláthatóbb és feldolgozhatóbb lesz a feladat. Gondoljon a részletes edzésprogramokra: ezek nem úgy néznek ki, hogy hétfőn felveszi a futócipőt, majd három hónap múlva bekocog a maratoni táv célvonalába! Minél pontosabban látja, milyen apróságok elegendőek ahhoz, hogy végül elérje a célját, annál könnyebb lesz: hiszen egy pár perces feladatot minden nap meg tud tenni, és az idő előrehaladtával egyre erősebb és erősebb lesz! 

- Dolgozzon ki egy rendszert és koncentráljon a jutalmakra! Ne büntesse magát azért, mert nem sikerült azonnal az átállás, néha engedjen meg magának kisebb kilengéseket és jutalmazza meg magát azért, ha sikerült az aznapi feladatokat teljesítenie! Ha egy-egy nap nem úgy alakul, ahogy szeretné, akkor sem kell feladnia - sőt ez teljesen természetes folyamat. A legfontosabb, hogy legyen kész terve arra, hogy mit tesz vészhelyzetben és gondolja ki azt is, mivel tud a leggyorsabban visszakerülni a "változtató üzemmódba". 

- Keressen egy társat, beszéljen a céljairól! Mindannyiunk ismerősei között vannak olyan magányos hősök, akik egyik pillanatról a másikra eldöntötték, hogy gyökeresen megváltoztatják az életüket, ráadásul úgy, hogy nem szóltak róla senkinek. A legtöbbünknek viszont szüksége van a barátok, a családtagok támogatására. Keressen magának egy társat, akivel kölcsönösen motiválják és inspirálják egymást! Beszéljen a céljairól, terveiről a rokonainak, munkatársainak! Ideális esetben támogatni fogják Önt, de gyakran a kérdőre vonástól, a nevetségessé válástól valófélelemis elég ahhoz, hogy betartsuk a fogadalmunkat.

 

Forrás : Házipatika

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!