Szimpatika – 10 éves a Szimpatika

Tíz év nagy idő, pláne egy sajtótermék életében, mi is többször átalakultunk, megvastagodtunk, lettek új témák, új rovatok, igyekeztünk mindig olvasóink kéréseihez, elvárásaihoz igazodni. Amikor elhatároztuk, hogy a szokásostól eltérően, egy kicsit személyesebb születésnapi számmal rukkolunk elő, arra kértem szerzőinket, hogy osszanak meg olyan élményeket az olvasókkal, amik a Szimpatikához kötődnek. Ezeket olvashatják alább.

Kalmár András

főszerkesztő

Hadd meséljek én is egy kicsit, méghozzá a hozzánk érkező levelekről. Az elmúlt tíz évben ugyanis nem csak ötleteket, kéréseket, és persze kvízjátékunk megfejtését juttatták el hozzánk olvasóink, de rengeteg... hm... mondjuk úgy, különleges levelet kaptunk. Volt például egy úr, aki több tíz oldalnyit írt, nemcsak vízszintesen, de keresztbe-kasul, jobbról balra, alulról fölfelé, ráadásul az irományt telis-tele ragasztotta kolléganőink Szimpatikából kivágott fotóival. Amikor megláttam, először az amerikai sorozatgyilkosos filmek jutottak eszembe, de aztán kisilabizálgatva a sorok értelmét, rájöttem, hogy a szerző üzenete, amelyben szó esik Buddháról, Attila kardjáról, a templomosokról, és a Turáni Titokról, inkább Dan Brown ihletésű, mintsem hogy aggódnom kellene a kollégák biztonságáért. Aztán volt olyan kedves levélírónk is, aki pénzt követelt, valami homályos indokkal, és persze többen próbáltak ismerkedni is egy-egy magányosnak vélt riportalanyunkkal, vagy szerzőnkkel, volt aki még képet is küldött magáról.

De hála az égnek, rengeteg segítő szándékú felajánlás is érkezett hozzánk, amikor szociálisan érzékeny témákról, civil szervezetekről, vagy nehézségekkel küzdő családokról számoltunk be. Az egyik legmeghatóbb ilyen levél az USA-ból, Virginia államból érkezett, ahol biztosan nincs Szimpatika gyógyszertár, így csak találgathattunk, hogy került egy friss lapszámunk az ott élő Piroska néni kezébe. Piroska nénit nagyon meghatotta Polgár Teréz Eszter cikke, amely egy sérülteket gondozó alapítványról szólt, ezért levelében arról érdeklődött, hogyan tudná támogatni őket. Sőt, a küldeménybe megcímzett válaszborítékot is tett, amelyben ott lapult alufóliába csomagolva két egydolláros bankjegy. Bélyegre.

Még mielőtt átadnám a stafétát, hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy bemutassam azokat a munkatársainkat, akik ugyan nem szerzőink, de nélkülük mégsem kerülhetne hónapról-hónapra a Szimpatika magazin az Önök kezébe. Tóth-Kiss Anna kolléganőnk gondoskodik a hirdetők kéréseiről, egyben sasszemű lektora is a lapnak, ő észreveszi, ha elbotorkál egy vessző, és visszaterelgeti a tagmondatok közé, nemkülönben Szonda Bálint, aki az újság és a honlap dizájnját tartja kézben, ráadásul ő is tördeli a magazint, és Annával együtt gondozza a szövegeket. Ők már az első, tíz évvel ezelőtti magazin születésénél is ott bábáskodtak, ahogyan Jámpa Kriszta is a kezdetektől a csapat tagja, először csak hangja, majd arca is lett reklámjainknak. Gergely Réka kolléganőnk a számok és táblázatok számomra átláthatatlan dzsungelében vág macsétájával széles ösvényt, de emellett Facebook oldalunk legfőbb gondnoka. Kaltenecker Tamás gyártásvezetőnk szinte minden Szimpatika gyógyszertárban járt már, – pedig közel 400 van az országban –, ráadásul ő az, aki koordinálja azt a nem kis feladatot, amelynek célja, hogy a nyomdából a Szimpatikákba jusson a lap – méghozzá környezetkímélő módon, együtt a gyógyszerszállítmányokkal. Bényi Péter és Mészáros Balázs a mozgóképért felelős kollégáink, szerkesztő gyakornokunk Macher Bori pedig igazi mindenes, ha kell, filmet vág, ha kell, honlapot szerkeszt, ahol tud, segít, és elvitathatatlan érdeme, hogy amíg postai úton is be lehetett küldeni kvízünket, addig közel 100 000 borítékot bontott ki egy évben. Rajtuk kívül még a Szimpatika program számos munkatársa gondoskodik arról, hogy Önök minden hónapban olvashassák a magazint.

A többiek pedig meséljenek magukról!

Szentkuty Nikolett

felelős szerkesztő

Ha össze kell gyűjtenem a magazinhoz köthető legjobb pillanatokat, a nyeremények átadása biztosan dobogós helyezést érne el. Mindig feltölt, ha azt látjuk, hogy sikerült hatalmas örömet okoznunk egy-egy utazással vagy tárgyi nyereménnyel. Biztosan nem fogom elfelejteni, amikor néhány évvel ezelőtt egy hölgy tíz percen át felváltva ujjongott és sírt, amikor értesítettem, hogy egy tengerparti családi nyaralást nyert, és elmesélte, hogy ő még soha életében nem látta az Adriát... Vagy azt, amikor kerékpárokat adtunk át a szerkesztőségben, és a gyerekektől a nagymamákig mindenki mosolyogva tekert el a biciklikkel. Persze néha vannak meglepő reakciók is, például amikor valaki egyből lecsapja a telefont, mondván neki ne akarjunk eladni semmit, és csak harmadszorra jön rá, hogy tényleg játszott, mi pedig nem telefonbetyárok vagyunk... De ez sem tántoríthatja el a szerkesztőséget a játékos kedvtől, így szeptemberi magazinunkban egyből kétféle kvízt is találhatnak Olvasóink!

Felelős szerkesztőként annyi impulzus ér az írások által, amit valószínűleg csak kevesen tapasztalnak meg. Kifejezetten örülök, ha sikerül olyan témát feldolgoznunk, amit már régóta kérnek tőlünk az olvasók, vagy amikor olyasmit mutathatunk be, amiről egyébként kevés szó esik – ilyen e havi gyógyszerésztémánk, a férfiklimax is. A két legnehezebb feladat a határidők betartatása – erről és az ihlet megszületéséről mesél majd Sallai Ervin is néhány sorral lejjebb –, illetve a szövegek lerövidítése. Szinte mindenről lehetne sokkal hosszabban írni, ez gyakran meg is történik, de a terjedelmi korlátok miatt „szőrösszívűnek” kell lennem, és sokszor kegyetlenül kihúzni akár az eredeti cikk felét is. Általában sok fontos információ és érdekes rész is kimarad, de cikkeinket teljes terjedelmükben már elérhetik weboldalunkon. Ezért is biztatok mindenkit arra, hogy ha teheti, látogasson el a szimpatika.hu-ra, ahol sok egyéb érdekességgel is várjuk Olvasóinkat!

Tompa Diána

Amikor kiderült, hogy a 10 éves lapszám apropójából minden szerzőnek írnia kell egy a magazinhoz köthető emlékéről, kissé bajban voltam. Egyrészt mert én vagyok a legrövidebb ideje „Szimpatika szerző”, másrészt bevallom, ez idő alatt még senki nem ismert fel, kivétel az édesanyám, aki habár vitathatatlan előnnyel indult, de még így sem volt teljesen biztos benne, hogy én vagyok az, akit a magazinban lát...

Legtöbbször gyógyszerész vagy orvos interjút készítek, és mint jó hipochonder, bármilyen betegségről is essen szó, utána hetekig szentül hiszem, hogy én is abban szenvedek, mert a felsorolt tünetekből mindig akad olyan, amit a sajátomnak érezhetek. Ezért sajnáltam, hogy a mostani lapszámban szereplő férfiklimax témát nem én kaptam, hisz ez egyszer talán nyugodt maradhattam volna...

Majd megörököltem Karancsi Ildikótól a Mozdulj! rovatot, ahol végre semmilyen betegség nem leselkedett rám, rengeteg gyerekkori emlék viszont annál inkább. A sport szeretetét apukámnak köszönhetem, aki amellett, hogy óvodás korom óta focimeccsekre vitt hétvégi családi program gyanánt – így előbb tudtam a les szabályt, mint írni-olvasni –, azontúl mint családfő, kizárólagos tulajdonosa volt az egyetlen tévénk távirányítójának. És a péntek esték kivételével, amikor természetesen Dallast nézett a család, főképp sport ment, egyszer-egyszer Walt Disney-mesékkel megszakítva. (Igen, én az a generáció vagyok, aki nézte a Kacsameséket Antall József halálakor...)

Emiatt nagy várakozással, de ugyanekkora félelemmel vágtam bele a gyermekkori hőseimmel való interjúkba. A sydney-i olimpiát már saját elhatározásból néztem, és miután felettébb nagylelkűen iskolaszünetben tartják az olimpiát, így megtehettem, hogy nem nagyon mozdultam el a televízió elől, nyár ide vagy oda. Egy kivételtől eltekintve, amikor Igaly Diána lőtt. Édesapám szabálya szerint, fontos sportesemények esetén nem megy sehová a család, de ez esetben kivételt kellett tennünk, és internet híján, rádión hallgattuk a közvetítést, így az örömujjongás és az „én előre megmondtam” hangjai is az autóba szorultak. Már akkor is nagyon szerény és alázatos sportolónak tűnt, de miután interjúztam vele, ez még inkább nyilvánvalóvá vált számomra. Mint ahogy a párbajtőrvívó Nagy Tímea esetében is, aki olyan természetességgel beszélt a sportsikereiről, mintha legalábbis két olimpiai aranyérem minden magyar háztartás alapfelszereltségéhez tartozna. Miután az interjúban elmondta, hogy minden nap hajnali négykor kel, hogy mielőtt a gyerekek felkelnek, még tudjon edzeni, elkönyveltem szuperhősnek, ezzel gyorsan felmentve magamat, hogy nem lusta vagyok, csak ember...

Novák Péter

Aki hallja, adja át! Avagy olvassa; talán a legerősebb szerzői élmény egy évtized távlatában a mindenhol, s mindenkor tapasztalt olvasói ragaszkodás. Megható, sőt megrázó – patikákon innen és túl – érezni, hogy nincs hiábavaló szó, leírt gondolat. Volt, aki az utcán állított meg, mások büszkén mutatták az évfolyamokra visszamenőleg archivált lapszámokat, s bizony volt gyógyszerész, ki időt és fáradtságot nem kímélve bocsátkozott hosszas hitvitába szerény személyem azonosítása után.

Úgy tűnik, Gutenberg galaxisa még mindíg felfedezőkre vár, ellenére a digitális média térnyerésének! Bár... Ha el nem szúrjuk, fogpiszkáló lesz végül a világ a megannyi online véleményvezér elmebaltája alatt, mikor nem a tollnak, s papírnak maradandó felelőssége, hanem néhány lendületből leütött karakter dönt, akár életről, halálról is. Immáron megosztott tartalmak osztanak meg össze- és hozzátartozókat, önkényes kiemelések emelnek ki, hurcolnak meg, s tesznek tönkre másokat, vírusként terjednek a konteónak becézett beteges összeesküvés-elméletek, hogy végül egy twitter bejegyzés élesítse majd tomahawk-rakétáit a kollektív elmebajnak. Like?

Hát nem. Nyugtassuk meg hírmorzsákon hizlalt rosszabbik énünket, s örüljünk annak, ami van! Például ez a maga nemében teljességre törekvő magazin. Nekem elhihetik, oldalait nem a tűzőgép fűzi össze egy évtizedes mélységben, hanem az említett felelősség.Tíz év hév, azaz lelkesedés, odaadás, akarat, szorgalom, közlési vágy – fogalmak, mikről nem feledkezhettünk meg, hogy meg ne feledkezzünk Önökről. Önök se tegyék hát velünk; lapozzunk tovább, együtt!

Cikkünk itt folytatódik

Kapcsolódó

10 éves a Szimpatika (folytatás)

Tíz év nagy idő, pláne egy sajtótermék életében, mi is többször átalakultunk, megvastagodtunk, lettek új témák, új rovatok, igyekeztünk mindig olvasóink kéréseihez, elvárásaihoz igazodni. Jubileumi számunkban megjelent cikkünk második részében bemutatkoznak a szerzőink.

Apaszemmel és Anyaszemmel rovatunk szerzőinek visszaemlékezéseit is elolvashatják, Küttel Dávid itt, Szonda Györgyi pedig itt emlékezett vissza az elmúlt 10 évre.

Kapcsolódó

Napló unokáimnak

A Szimpatika magazinnak köszönhetően hónapról hónapra írásra vagyok kötelezve, hiszen feleségemmel kezdetek óta publikálunk a lapban. Az elmúlt években történt online felmérések alapján kiderült, hogy Önök ezt a rovatot nagyon szeretik, ami számunkra rendkívül megtisztelő.

Kapcsolódó

10 év Anyaszemmel

2008 szeptemberében írtunk először már akkor sem kicsi családunk mindennapjairól... 10 éves a Szimpatika – visszaemlékezés Anyaszemmel.