10 éves a Szimpatika (folytatás)

Tíz év nagy idő, pláne egy sajtótermék életében, mi is többször átalakultunk, megvastagodtunk, lettek új témák, új rovatok, igyekeztünk mindig olvasóink kéréseihez, elvárásaihoz igazodni. Jubileumi számunkban megjelent cikkünk második részében bemutatkoznak a szerzőink.
Sallai Ervin
 
Kulisszák mögött
 
A Szimpatika évfordulóján gondoltam, megosztom a kedves olvasókkal, hogy is készülnek a „Méregtelenítés” rovat írásai. Ideális
eset a következő lenne: ahogy történik velem valami érdekes, azonnal leírom viccesen, majd elküldöm a szerkesztőségbe – ők
pedig a kellő időben beszerkesztik a lapba. Muhaha.
 
Egy író két motivációt ismer: az előleget és a határidőt. Rám ez az utóbbi van hatással. Ezért egy nappal a határidő lejárta UTÁN
már nagyon szégyellem magam. Írok egy levelet a szerkesztőségbe, hogy tényleg bocs, tudom, hogy már megint, és hogy
többet nem fordul elő, és holnapra esküszöm, meglesz. Ezután neki kellene látni az írásnak. Meglepő módon hirtelen minden
olyan vonzóvá válik, ami nem írás. Az élet apró örömei, mint a mosogatás (tepsik is), zokni párosítás, kuka kihúzás az utcára,
stb. – azonnal felértékelődnek. Amikor már a gyerekekkel is társasoztam, és ott tartok, hogy fel kéne hívnom anyósomat,
érzem, hogy túlfeszítettem a húrt. Ideje visszaülni a gép elé. Egy kávé, egy fagyi persze lecsúszik még, de nincs menekvés.
Várnak a billentyűk.
 
Elkezdem törni a fejem. És persze temérdek olyan téma jut eszembe, ami nem tűr nyomdafestéket: amikor farkasszemet néztem
nyolc szánhúzó kutya fenekével, mert a lányom rábeszélt a kutyaszánozásra, vagy amikor a feleségemnek kiváló volt a
szaglása terhesen, és azon ökörködtünk, hogy nyomkövető kutyák helyett vele kereshetnénk pórázon szarvasgombát. De
persze ezek megmaradnak a kicsi, de annál ittasabb közönségnek, akik néha élőben hallgatnak meg stand up fellépéseken.
 
Aztán valami kattan, verem a billentyűket, és életre kelnek Kerecsendapáti alkoholista falusi hősei, a békazsigerelő gyár
futószalagmunkásai, a semmihez sem értő médiamunkások, a kitartott csinibabák, a rezignált iskolaigazgatók vagy az elgyötört
szülők, és megszületik a havi szösszenet. Amikor kész, elégedetten sétálok egyet a környéken.
 
Elképzelem, ahogy villamoson vagy klotyón ülve nevetnek az olvasók. Eszembe jut mind az egy rajongóm. Szárnyra kap a
nevem, mindenki tudja, mekkora humorista vagyok. Sztár leszek, akit megismernek az emberek – ekkor megszólal egy hang
az utcánkban: „Ez az a gyógyszerész, aki hülyeségeket ír abban az izében”.
 
Dr. Draveczki-Ury Ádám
 
2008 nyarát írtuk, amikor bizonyossá vált: tényleg megcsináljuk Magyarország legnagyobb példányszámú havilapját.
Visszatekintve teljesen szürreális maga a helyzet is, az meg még inkább, hogy az elképzelésekből, az öles papírokon,
mágnestáblákon felvázolt tervekből szinte zökkenőmentesen valóság vált őszre. Így, egy évtized távlatából ezt tartom a
legérdekesebbnek, mert ma, tíz évvel érettebb fejjel biztosan nagyobb falatnak tűnne ez az egész, mint akkor. Akkorának,
amekkora valójában volt. Úgy gondolom, végső soron egyetlen tényezőre vezethető vissza, hogy gördülékenyen sínre tettük
a magazint, amit most Ön is a kezében tart: hogy mindenki a maga ügyének, a saját gyermekének tekintette. És elsősorban
emiatt működhet ma, tíz évvel később is, immár bejáratott, tényleg mindenki által ismert orgánumként, szép magyar
kifejezéssel élve brandként.
 
Meg sem kísérlem összegezni, hány emlékem fűződik ehhez a tíz évhez. Interjúk (kettő, ami találomra eszembe jut: Hegyi
Barbarával közvetlenül előadás előtt, szó szerint az utolsó utáni pillanatban, mert épp így jött ki a lépés, illetve Németh Lajossal
– hol máshol – az Országos Meteorológiai Szolgálat épületének tetején), találkozások, „mondja, nem maga az, aki szokott írni
a...”-típusú beszélgetések egész sora a legváratlanabb időpontokban és helyeken. Tervek, újratervezések, néha kapkodás,
termékeny viták, ritkábban kisebb-nagyobb összezördülések, ám persze, mindenek felett, továbbra is jókedvű munka. Mert ma
is ugyanúgy a maga ügyének érzi ezt mindenki, mint akkor, tíz éve.
 
Szóval további legalább ugyanennyit magunknak, természetesen Önökkel együtt. És köszönjük!
 
 
Polgár Teréz Eszter
 
Újságíróként dédelgetett álmom volt, hogy olyan, csak látszólag hétköznapi embereket mutassak be egy cikksorozatban,
akiknek történetéből bárki töltekezhet. Elképzelt rovatom címe is készen várta leendő helyét, jóval a Szimpatika Magazin
megszületése előtt: „Túl a szakadékon”. Mikor a több mint 200 ezres példányszámú újság ötlete felmerült, megtalálta a
gomb a kabátot. Vagy inkább a gomb víziója a kabátét. Esetleg fordítva. A legjobbkor. Nem is sejtettem, hogy a köztünk élő,
rejtőzködő hősökkel (s néhány ismert emberrel) készített interjúk nekem is mennyi erőt, reményt és lendületet adnak majd, s
hogy minderre mekkora szükségem lesz. Édesanyám kevéssel a magazin indulása előtt meghalt – hirtelen, korán. Alig
láttam a sötétben. A szimpatikás interjúk kilökdöstek a gyász befele fordultságából, a napi rutinból: ablakot nyitottak a
világra, friss levegőt engedtek az életembe. Az olvasók pedig visszajelezték, hányféle helyzetben merítettek erőt – hozzám
hasonlóan – interjúalanyaim történeteiből.
 
Több év telt el, és nem új témák-emberek felkutatása vált egyre nehezebbé, ahogy kezdetben tartottam tőle, hanem azok
elengedése, akikkel a sors összehozott, és talán nem voltak túl „szakadékon”, viszont nélkülük sokkal-sokkal rosszabb hely
volna a világ. A rovat címe változott tehát, és lett a tágabb tematikai keretet engedő, ám éppoly személyes történeteket
előhívó: „Elmondom hát mindenkinek...”.
 
Hálás vagyok annak a 120 embernek, aki egy valódi beszélgetés erejéig beengedett az életébe – gyakran olyan bizalommal,
ami igazság szerint csak gyerekkori jó barátunknak jár. Pedig jó részük sosem vágyott reflektorfénybe, „csupán” tette a
dolgát. Tíz éve hónapról hónapra gyűjtögetek. Inspirációt, új megközelítéseket, de legfőképp élményt. Hogy hányféle módon
lehet másokért tenni és alkotni – vagyis, meggyőződésem szerint: értékes életet élni. Szerencsésnek érzem magam, hogy
amit kapok, továbbadhatom. Belenézhetek idegen sorsokba, az enyémtől mindenben különböző világokba. És annyi
földgolyót megjárt vagy távolba szakadt interjúalanyom után biztosan mondhatom: én legszívesebben így utazom
 
 
Vág Bernadett:
Szaki köszöni szépen!
 
Apukám, mióta nyugdíjas és ráér, nagyon szeret elbeszélgetni az emberekkel. A minap betért a gyógyszertárba, na nem
gyógyszerért, hanem Szimpatika Magazinért. De ha már ott volt, némi kis csevegés után elújságolta a gyógyszerész
hölgynek, hogy ebbe a lapba ír a lánya. Hogy hívják a lányát? – kérdezte a patikus hölgy. Apu megmondta a nevemet,
mire a gyógyszerésznő bekiabált a raktárba:
– Gyere gyorsan, Erzsi, nézd, itt van a Bernadett apukája!
 
Így lett híres az apukám.
 
Aszomszédomban lakó Mérnök Úr pedig rendre érdeklődik Szaki felől. Azt mondja, a feleségével igazán aggódnak, hogy végre
jól alakuljon szegény leányzó szerelmi élete. Hát, Szaki nevében is köszönöm, és pénteken majd átadom neki, meg azt is, hogy
híres lett most már ő is!
A harmadik eset, amit szintén nagyon köszönök, Kedves Olvasó, igazán jókor jött. Új párommal sétálgattam egy nyaralóhelyen –
a forróság és verőfény okán napszemüvegben és szalmakalapban – amikor is szóba elegyedtem egy kedves víkendező nővel
a virágairól. Hogy jobban lássam a növényeket, levettem a napszemüvegem, mire ő felkiáltott:
– Hiszen téged ismerlek az újságból!
A párom, aki nem kevésbé önelégült és piszok, mint a többi férfi, belibbentette a kalapom karimáját a fejembe azzal, hogy pedig
igazán igyekezett álcázni magát...!
De láttam ám, hogy közben hogy kidülleszti a mellkasát azt gondolván magáról, hogy mostantól híres.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!