Szimpatika – Napló unokáimnak

Az egyik legjobb barátom kamaszkorunkban pár éven keresztül naplót írt a leendő fiának. Nagyon különleges figura volt, telis tele élettel, energiával és őrülettel. Vele alapítottunk először zenekart, ő szöveget írt, én zenét, jól kiegészítettük egymást. Néha beavatott a verseibe, írásaiba és bizony benne volt egy csomó minden, amiről úgy gondolta, hogy nem tartozik a szüleire, csak ránk, és majd egyszer megosztaná a fiával is. Egy másik kedves ismerősöm – -édesapám legjobb barátja –- szintén több évtizeden keresztül naplót írt, annyi kiegészítéssel, hogy az adott naphoz lefűzte az akkor hivatalos napilapot, meg a népsportot.
Irígykedve néztem őket, mert én erre soha nem voltam képes. Nem vagyok ennyire tudatos. Például sosincs nálam kép a gyerekeimről. Amióta okostelefonom van, azzal legalább fényképezek, de azokat nem rendezem soha mappákba, felhőkbe, nem címkézem, és nem is posztolom az Iinstán. Így gyakorlatilag kb. 8-10 éve, amióta elraktam a filmtekercses fotógépemet, nincs egy igazi albumunk a gyerekekről. Évente egyszer a feleségem szerkeszt egyet a digitális fotókból, de az nem az igazi.

A Szimpatika magazinnak köszönhetően azonban hónapról hónapra írásra vagyok kötelezve, hiszen feleségemmel kezdetek óta publikálunk a lapban. Az elmúlt években történt online felmérések alapján kiderült, hogy Önök ezt a rovatot nagyon szeretik, ami számunkra rendkívül megtisztelő.

A magazin első megjelenésének tizedik évfordulója apropóján a szerkesztőségben  elkezdtünk történeteket mesélni, interjúkat felidézni. Persze sokat röhögtünk a félresikerült fotókon, elütéseken és természetesen visszaemlékeztünk azokra is, akik nyilatkoztak a lapban, vagy cikket írtak és már nincsenek köztünk. Végigolvastam az összes eddig megjelent írásunkat, és döbbenetes volt látni, hogy 120 hónap alatt mi történt velünk, és mi történt a gyerekeinkkel.

Azóta két gyermekünk lett nagykorú, ebből egy már egyetemista, és kettőnek jogosítványa is van. Sorolhatnám azokat a dolgokat, amiket tíz évvel ezelőtt bizony nehezen tudtam volna elképzelni.  Azt sem hittem, hogy valaha leszokom a cigarettáról, márpedig letettem! Vagy azt, hogy ráveszem a feleségemet a vidéki létre, és tessék! Pár éve elhagytuk Budapestet is! De amit végképp nem terveztem, az a legkisebb gyermekem, Réka születése, ami úgy tűnik nemrég történt, pedig már ő is iskolába jár!

Nos, én nem vagyok a határidők bajnoka, éppen ezért baromi  sokat köszönhetek annak, hogy ez a lap minden hónapban nyomdába kerül. Havonta leadok egy írást a családomról, amiben a fontosabb dolgaink megtalálhatók.
Mindezek miatt kijelenthetem, hogy az olvasói érdeklődésnek és a Szimpatika magazinnak köszönhetően, immár tíz éve van egy naplóm. Mi több! Egy családi naplónk, amit reményeim szerint az unokáink is olvasnak majd!