Szimpatika – 10 év Anyaszemmel

2008 szeptemberében írtunk először már akkor sem kicsi családunk mindennapjairól, de mivel nem tudtuk mivel jár nagy nyilvánosság előtt kiteregetni az életünket, úgy döntöttünk, nem adjuk ki a gyerekeinket ország-világ előtt, és megváltoztattuk a nevüket, némelyikük korát és nemét is. Egy idő után viszont rájöttünk, hogy ez nehezebb, mint valós időben, a valódi gyerekeinkről írni, mivel Apával minden hónapban lejátszódott az a telefon, hogy akkor mi is a neve a harmadik fiúnknak, és ugye, 10 éves Rozi, aki igazából Gergő? Ezért történt, hogy egyik évben megleptük az olvasóinkat a teljes igazsággal, és onnantól ismernek minket hat gyerekes családként, ahol a legnagyobb és a legkisebb lány, közte négy fiúval, akik saját, felvett vagy második nevükön szerepelnek a magazin lapjain.

Tíz évvel ezelőtt öt gyerkőccel vágtunk neki az iskolaévnek, Bori lányunk tíz éves volt és a felső tagozatot kezdte éppen, Ádám másodikos volt, Gergő akkor kezdte az iskolát, Bence még óvodába járt, és Dávidkánk a maga nyolc hónapjával élvezte a szeptemberben hirtelen rászakadó teljes anyai törődést, nyugalmat és csendet napközben 9 és 4 között. Budapesten éltünk egy újépítésű társasház tetőtéri lakásában, babakocsival jártam bevásárolni, és minden délután az összes gyerekkel sétáltunk Apa elé, aki néhány utcával arrébb egy kertes családi házban vezette az akkor még sokkal kisebb cégét... Kicsit olyan erre visszaemlékezni, mint az egyszer volt, hol nem volt... Nem volt még kamasz gyerekünk, este fél kilencre mindenki ágyban volt, nem kellett zsebpénz, és nyolc gombóc fagyiból megvolt a délutáni program...

Azóta nagyot fordult velünk az idő kereke: átvettem 47 bizonyítványt, voltam legalább 94 szülői értekezleten, vettem minimum 128 cipőt (na nem magamnak), csomagoltam talán 7642 uzsonnát, hajtogattam 21 840 pólót és blúzt, adtam 5 826 247 puszit... Nyolc éve érkezett egy szőke hugica, három éve elköltöztünk vidékre, egy kertes meseházba, tavaly bővült a családunk Maiával, a labradorral, és nem kell tíz év, hogy egy unoka érkezéséről szóljon az anyaszemmel...

Előttem van, ahogy tíz éve négy kisgyerek mártogatta ketchupba a sült krumplit a vacsoraasztalnál, és Dávid az etetőszékben próbálta őket utánozni. Ma este egy gyönyörű felnőtt nő (Bori 20), három 180 centis, sármos fiatalember (Ádám 18, Gergő 17, Bence 15), az előbb említett 10 éves Dávid és egy még cuki kiscsaj (Réka 7,5) üli körbe ugyanazt az asztalt, és nem értik, anyának miért ömlenek a könnyei...