Új műtéti eljárás a csuklóinstabilitás megszüntetésére

2018. 06. 12.
|
Címkék:
Horgonycsavarokkal megerősített ún. biograft behelyezésével helyettesítették egy csuklósérült sportoló szalagjait a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikáján. Az új műtéti eljárás lényege, hogy a csuklót alkotó kéztőcsontok közötti szakadt szalagokat apró, de rendkívül erős horgonycsavarokkal rögzített inakkal pótolják.

Maga a műtét és a felépülés rövidebb, a csukló pedig terhelhetőbb lesz, mint a korábban alkalmazott, komplikáltabb eljárás esetében, amelynél a kéz más részéről ültettek át inakat a sérült szalag helyére. Külföldön már alkalmazták ezt a módszert, a magyar orvosi team Dr. Szalay Gábor segítségével, a Giesseni Egyetem kézsebészeti osztályának vezetőjével végezte el a műtétet.

Az új műtéti eljárást azoknál a súlyos csuklósérüléseknél alkalmazzák, amelyeknél a kéztőcsontok között lévő szalagok teljesen elszakadtak, ugyanakkor a porcfelszínek még épek – ismertette Dr. Szakács Noémi, az Ortopédiai Klinika szakorvosa, a beavatkozást végző orvosi team tagja. Az ortopéd-traumatológus hozzátette, az ún. nagyfokú schapholunaris instabilitásnál korábban alkalmazott eljárás a mostaninál jóval komplikáltabb volt, hiszen a kéz más pontjáról ültettek át inakat, emiatt maga a műtét, és az azt követő felépülés is hosszadalmasabb volt, ráadásul a csukló mozgásterjedelme is jelentősen beszűkült a beavatkozást követően. Az új eljárás azért számít különlegesnek, mert apró, de rendkívül erős horgonycsavarokkal rögzítik az inakat a sérült szalag helyén.

Dr. Szakács Noémi hangsúlyozta, mivel túlnyomórészt fiataloknál fordul elő ez a sérülés, az is fontos szempont, hogy az új műtéti eljárás után hat héttel már beépül az ín és a csavar a sérült vagy elszakadt szalag helyére. Ezt követően kis terhelés mellett már használhatja a csuklóját a beteg; a 4-5 hónapos gyógytornával kiegészített rehabilitációt követően pedig ismét az eredeti terhelés mellett sportolhat a páciens.

Az idehaza egyedülálló beavatkozást a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikájának orvosai közül Dr. Szakács Noémi ortopéd-traumatológus és Dr. Hetthéssy Judit kézsebész szakorvos végezte Dr. Szalay Gábor, a Giesseni Egyetem kézsebészeti osztályának vezetőjének segítségével, akinek komoly tapasztalata van ezzel a módszerrel.

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Júniusi akció

MEMOlife Max® kapszula

60 db

2 355 Ft

39,3 Ft/db
Most megújult csomagolásban!Összetevői Omega-3-at, lecitint és az agy reakcióképességéért ginzenget tartalmaznak
Étrend-kiegészítő készítmény**

Cataflam Dolo 25 mg bevont tabletta

20 db

1 800 Ft

90 Ft/db
Enyhíti a fejfájást, fogfájást és menstruáció következtében fellépő fájdalmat
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

1 770 Ft

110,6 Ft/db
Fájdalomcsillapító, lázcsillapító, emellett gyulladáscsökkentő hatása is van. Modern lágy kapszulája folyékony formában tartalmazza a hatóanyagot, így akár 10 perc alatt elkezdi csillapítani fájdalmát
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sudocrem®

125 g

2 090 Ft

16,7 Ft/g
A pelenkával fedett bőr mindennapos védelmére. Hatékony egyéb bőrproblémák ápolásában is (repedezett, kipirosodott, irritált bőr)
TEVA Gyógyszergyár Zrt.,
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Kozmetikum

Strepsils® Honey and Lemon szopogató tabletta

24 db

1 420 Ft

59,2 Ft/db
Antibakteriális, gomba- és vírusellenes hatású készítmény. Fájdalomcsillapító hatása már a bevételétől számított 5 perc elteltével kialakul
Reckitt Benckiser Kft.,
1113 Budapest, Bocskai út 134-146.
Tel.: (+36) 1 880 1870
E-mail: gyogyszer@rb.com
Vény nélkül kapható gyógyszer

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 320 Ft

660 Ft/g
Gyorsan a bőrbe jutó formula. A száj és arc területén jelentkező herpesz fertőzés helyi kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Gynoflor® hüvelytabletta

6 db

2 605 Ft

434,2 Ft/db
Egyedülálló kettős összetétellel segít helyreállítani a normál hüvelyflórát. Életképes lactobacillusokkal támogatja a hüvely lactobacillus állományát, kis mennyiségű ösztriol-tartalma pedig gondoskodik a hüvelyhám regenerálásáról
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dentinox® fogínygél gyermekeknek

10 g

1 645 Ft

164,5 Ft/g
Fogzáskönnyítő gél, az első fogak kibújásakor jelentkező tünetek helyi kezelésére alkalmas készítmény
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dermazin® 10 mg/g krém

50 g

1 335 Ft

26,7 Ft/g
Égési sebek és egyéb bőrsérülések (horzsolások, kisebb sérülések, vágások) fertőzéseinek megelőzésére és kezelésére
Sandoz Hungária Kft.,
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

SupraDerm 10 mg/g gél

20 g

1 185 Ft

59,3 Ft/g
Napfény okozta bőrgyulladás, elsőfokú égések, rovarcsípések, csalánkiütés, viszkető ekcéma és bárányhimlő helyi kezelésére
Vény nélkül kapható gyógyszer

Otrivin 1 mg/ml adagoló oldatos orrspray

10 ml

1 745 Ft

174,5 Ft/ml
Gyorsan megszünteti az orrdugulást, segíti a váladék kiürülését, így megkönnyíti az orrlégzést. Hatása 2 percen belül kialakul és kb. 12 órán keresztül fennáll. Az érzékeny nyálkahártya is jól tűri
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

yes.pharma Pajzsmirigy+Slim kapszula

60 db

2 830 Ft

47,2 Ft/db
Organikus szelén tartalma hozzájárul a pajzsmirigy normál működéséhez, míg a guarana kivonat a zsíranyagcseréhez
Étrend-kiegészítő készítmény**

Accu-Chek® Active tesztcsík

50 db

2 685 Ft

53,7 Ft/db
Vércukor meghatározására szolgál a megbízható Accu-Chek Active készülékkel, alkalmas betegek önmonitorozására. Rendszeres vércukorméréssel megelőzhetők a diabétesz súlyos szövődményei
Gyógyászati segédeszköz*

Magnosolv® granulátum

30 db

1 895 Ft

63,2 Ft/db
365 mg magnézium/tasak. Már egy tasak fedezi a napi magnéziumszükséglet közel 100%-át******http://www.ogyei.gov.hu/nrv_es_ul_ertekek/
Mylan EPD Kft.,
1138 Budapest, Váci út 150.
Tel: +36 1 465-2100
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ocuvite® lutein forte tabletta

30 db

2 895 Ft

96,5 Ft/db
Komplex összetétel luteinnel, antioxidánsokkal és cinkkel. A cink hozzájárul a normál látás fenntartásához
Étrend-kiegészítő készítmény**

Cetebe 500 mg retard kemény kapszula

120 db

3 560 Ft

29,7 Ft/db
Hosszan tartó C-vitamin, amely 98,6%-ban hasznosul
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer

Kitonail® 80 mg/g gyógyszeres körömlakk

3,3 ml

4 830 Ft

1463,6 Ft/ml
Körömgomba kezelése hatékonyan és egyszerűen: napi 1×-i használat, körömreszelés nélkül
Vény nélkül kapható gyógyszer

Bánó® -féle fokhagyma-galagonya-fagyöngy kapszula

100 db

3 180 Ft

31,8 Ft/db
Érelmeszesedés megelőzésére, a vér koleszterinszintjének csökkentésére, magas vérnyomás és szívpanaszok kezelésénél a gyógyszeres terápia kiegészítőjeként
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

Visine® Classic 0,5 mg/ml oldatos szemcsepp

15 ml

1 755 Ft

117 Ft/ml
A szem kisebb irritációinak tüneteként jelentkező kötőhártya-duzzanat és vörösség átmeneti, tüneti kezelésére
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Porcerő Forte +D3-vitamin filmtabletta

90 db

4 830 Ft

53,7 Ft/db
Magas hatóanyag-tartalmának és egyedi összetételének köszönhetően javasoljuk ízületi megbetegedések vagy fokozott ízületi terhelés következtében kialakuló porc-, illetve ízületi rendellenesség esetén a különleges táplálkozási igény kielégítésére
Béres Gyógyszergyár Zrt.,
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4. www.beres.hu
Speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2018. júniusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el