Huszonötször magasabb a vakok aránya a cukorbetegek körében

2017. 04. 24.
|
Címkék: Cukorbetegség  Látás 
Ez derült ki egy átfogó, a látáskárosodás és a diabétesz közötti összefüggést vizsgáló magyarországi kutatásból, amelynek eredményét pénteken ismertették az MTI-vel.
A Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége (CEOSZ) azt írta: a több mint 800 ezer ismert hazai cukorbeteg közül több mint 32 ezer beteg vak vagy súlyos látássérült. Számuk folyamatosan nő: évente további ezer ember veszíti el a látását emiatt.
A közleményben idézték Németh Jánost, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának egyetemi tanárát, aki Pécsett, a Magyar Diabetes Társaság napokban zajló huszonötödik kongresszusán kiemelte: "a világon minden harmadik cukorbetegnek van valamilyen fokú szemészeti szövődménye, így a diabétesz a leggyakrabban vaksághoz vezető szisztémás betegség". Kifejtette: a diabéteszes retinopátia a cukorbetegség egyik legsúlyosabb szövődménye, amelynek hatására kóros elváltozások alakulnak ki a látóhártya kisereiben, ami látáskárosodáshoz és vaksághoz vezethet. Annak egyik fő oka a rosszul beállított vércukorszint, ami megfelelő táplálkozással, rendszeres vércukorméréssel és testmozgással megelőzhető lenne.



A professzor szerint szükséges lenne a szemfenéki szűrővizsgálat évenkénti elvégzése, "hogy szükség esetén megfelelő időben el lehessen végezni azokat a kezeléseket, amelyek 95 százalékban kivédik a cukorbetegség miatti vakságot" - áll a közleményben.

Németh János és kutatótársai 105 lakókörzetben több mint 3500 - 50 éves vagy annál idősebb - embert vontak be a tavalyi vizsgálatba. Az összefoglaló szerint a cukorbetegség előfordulási gyakorisága Kelet-Magyarországon volt a legmagasabb (20,9 százalék), míg a diabéteszes retinopátia a Nyugat-Magyarországon megvizsgált emberek esetében fordult elő a leggyakrabban (24,1 százalék).
A cukorbetegek 45,7 százalékának volt szemfenékvizsgálata az utóbbi egy évben; mintegy egyharmaduknak viszont még egyszer sem - állapították meg.

A cukorbetegség szemészeti szövődményei gyakoriságának csökkentése céljából fontos lenne a szemészeti alapellátás megerősítése, főleg a vidéki településeken, vagy szemészeti - úgynevezett telemedicinális - országos szűrés bevezetése - összegzett Németh János. A baranyai megyeszékhelyen csütörtöktől vasárnapig tartó tanácskozás szervezői az MTI érdeklődésére közölték, hogy a konferenciára 1200-an regisztráltak, annak keretében 84 előadást és 12 céges szimpóziumot tartanak.

Forrás: MTI
Júniusi akció

Flebaven® 1000 mg tabletta

60 db

4 565 Ft

76,1 Ft/db
Krónikus vénás elégtelenség okozta panaszok és tünetek: lábfáradtság, nyugtalan láb, éjszakai lábikragörcsök, oedema, és trophicus elváltozások, valamint akut aranyér-betegséggel összefüggő tünetek kezelésére
Vény nélkül kapható gyógyszer

Voltaren Emulgel Forte 20 mg/g gél

150 g

4 240 Ft

28,3 Ft/g
Csillapítja az ízületi- és izomfájdalmakat akár 12 órán keresztül és csökkenti azok gyulladását. Könnyen nyitható kupakja az ízületi gyulladásos betegek számára lehetővé teszi a könnyű használatot.
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sperti Preparation H® végbélkúp

12 db

2 430 Ft

202,5 Ft/db
Hatékonyan csillapítja az aranyér kellemetlen tüneteit: csökkenti az irritációt, enyhíti a fájdalmat és elősegíti a sebgyógyulást. Kizárólag természetes hatóanyagokat tartalmaz
Pfizer Kft.
1123 Budapest, Alkotás utca 53.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Kitonail® 80 mg/g gyógyszeres körömlakk

3,3 ml

4 995 Ft

1513,6 Ft/ml
Körömgomba kezelése hatékonyan és egyszerűen: napi 1×-i használat, körömreszelés nélkül. Egyedülálló technológiájának köszönhetően a hatóanyag gyorsan felszívódik és kiváló gombaölő hatást eredményez
Vény nélkül kapható gyógyszer

Septofort tabletta

24 db

1 325 Ft

55,2 Ft/db
Szájüregi fertőzések, gyulladások és szájnyálkahártya betegségek kezelésére is alkalmas
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ocuvite® LUTEIN forte étrend-kiegészítő tabletta

30 db

2 925 Ft

97,5 Ft/db
Komplex összetétel luteinnel, antioxidánsokkal és cinkkel. A cink hozzájárul a normál látás fenntartásához
Valeant Pharma Mo. Kft.,
1025 Budapest, Csatárka út 82-84.
Étrend-kiegészítő készítmény*

Octenisept® külsőleges oldat

50 ml

1 880 Ft

37,6 Ft/ml
Seb-, bőr-, nyálkahártya-fertőtlenítő. Színtelen, nem csíp
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sudocrem®

125 g

2 145 Ft

17,2 Ft/g
A pelenkával fedett bőr ápolására. Védi, nyugtatja a bőrt és támogatja a regeneráló funkciót. Hatékony egyéb bőrproblémák ápolásában is (repedezett, kipirosodott, irritált bőr)
TEVA Gyógyszergyár Zrt.,
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Kozmetikum

Visine Classic 0,5 mg/ml oldatos szemcsepp

15 ml

1 810 Ft

120,7 Ft/ml
A szem kisebb irritációinak tüneteként jelentkező kötőhártya-duzzanat és vörösség átmeneti, tüneti kezelésére
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cataflam Dolo Rapid 25 mg lágy kapszula

20 db

2 170 Ft

108,5 Ft/db
Gyorsan felszívódó lágy kapszula¹, mely hatékonyan enyhíti a fejfájást, fogfájást és menstruáció következtében fellépő fájdalmat ¹Diklofenák-kálium tablettához képest
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Gynoflor hüvelytabletta

6 db

2 600 Ft

433,3 Ft/db
A természetes hüvelyflóra helyreállítására, a visszatérő hüvelyi fertőzések megelőzésére, a változókori intim panaszok kezelésére
Valeant Pharma Mo. Kft.,
1025 Budapest, Csatárka út 82-84.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Advil® Ultra lágy kapszula

10 db

995 Ft

99,5 Ft/db
Gyorsan felszívódó fájdalom- és lázcsillapító, gyulladáscsökkentő hatással. Alkalmas  enyhe, középsúlyos fájdalmak, valamint a meghűlés és az influenza tüneteinek csillapítására.
Pfizer Kft.
1123 Budapest, Alkotás utca 53.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Calcium-Sandoz® + Vitamin C 1000 mg pezsgőtabletta

10 db

890 Ft

89 Ft/db
Kalciumpótlásra és C-vitamin-hiány esetén (pl. fertőző betegségekben az ellenállóképesség növelése) javasolt. Citromízű pezsgőtabletta
Sandoz Hungária Kft.,
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Tőzegáfonya filmtabletta

60 db

1 550 Ft

25,8 Ft/db
700 mg Tőzegáfonya gyümölcs 90%-os koncentrátum a napi adagban
Béres Gyógyszergyár Zrt.,
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4. www.beres.hu
Étrend-kiegészítő készítmény*

Prostayol 6 FORTE lágyzselatin kapszula

40 db

1 920 Ft

48 Ft/db
A prosztata megfelelő működésének fenntartásához törpepálmagyümölcs-kivonattal, kisvirágúfüzike-kivonattal és tökmagolajjal
Étrend-kiegészítő készítmény*

Otrivin® Menthol 1 mg/ml adagoló oldatos orrspray

10 ml

1 860 Ft

186 Ft/ml
Gyorsan megszünteti az orrdugulást és hatása akár 12 órán át tart
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dentinox® fogínygél gyermekeknek

10 g

1 775 Ft

177,5 Ft/g
Fogzáskönnyítő fogínygél  csecsemőknek és kisgyermekeknek, kizárólag helyi kezelésre
Vény nélkül kapható gyógyszer

LINEX® FLORA élőflórát tartalmazó kapszula

28 db

2 660 Ft

95 Ft/db
Két, liofilizált baktérium törzset tartalmazó étrend-kiegészítő kapszula
Sandoz Hungária Kft.,
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Étrend-kiegészítő készítmény*

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

3 535 Ft

117,8 Ft/db
Minőségi Ginkgo biloba hatóanyagú, hatékony gyógyszerkészítmény az időskorral összefüggő szellemi hanyatlás és az életminőség javítására enyhe fokú demenciában szenvedőknek
Vény nélkül kapható gyógyszer

Darmol® bevont tabletta

24 db

1 095 Ft

45,6 Ft/db
Növényi eredetű gyógyszer alkalmanként fellépő székrekedés rövid ideig (1-2 hét) tartó kezelésére. Kalcium-szennozid A és B tartalmú bevont tabletta
Valeant Pharma Mo. Kft.,
1025 Budapest, Csatárka út 82-84.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 220 mg filmtabletta

30 db

1 300 Ft

43,3 Ft/db
Enyhe és középsúlyos fájdalmak pl. izomfájdalom, ízületi fájdalom, hátfájás rövid távú kezelésére javallott. Csökkenti a gyulladást és a fájdalmat
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2019. júniusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el