Kiégés – az új magyar népbetegség

2015. 06. 13.
Szerző: Szimpatika
Az aktív magyar munkavállalók 86 százaléka kisebb vagy nagyobb mértékben ki van égve; több mint 10 százalékuk súlyosan veszélyeztetett – derült ki a Selfmapping HR teszt legújabb kutatásából.  A kiégésben szenvedő ember egyre közönyösebb a munkájával és másokkal, valamint önmagával szemben, és egyre kevésbé képes kipihenni magát. Tünetek, jelek, veszélyek - mit lehet tenni a kiégés elkerüléséért?
A kiégés egy folyamat, amely során fizikailag, érzelmileg és mentálisan is elkezd elfáradni az ember. Apró jelekkel kezdődik, például az intolerancia megjelenésével, vagy hogy az illető közönyössé kezd válni a munkája iránt. Kezdetben egy hosszú alvás is segít, később már egy nyugalmas hétvége sem elég, majd már egy hosszabb szabadság után is újra visszatérnek a panaszok - magyarázta Marik Ágnes selfmapping trainer, coach a Kossuth Rádió Napközben című műrában.

A Lélekkel az Egészségért Alapítvány is végzett egy felmérést, körülbelül 200 pedagógust kérdeztek meg a 9. kerületben. Mintegy 20 százalékuk volt a végső kimerülés stádiumában - közölte az alapítvány vezetője. Bikfalvi Réka egészségfejlesztő szakpszichológus szerint ebben az állapotban már segítséget kell kérni, hisz csak a komoly közös munkának lehet az eredménye. Orvosi, vagy a pszichiátriai segítségre, de akár egy teljes életmód-változtatásra is szükség lehet, mivel többféle betegség, például depresszió is társulhat a kiégéshez - emelte ki.



Próbáljuk megelőzni!

A szakpszichológus úgy vélte, a gyógyításnál sokkal fontosabb lenne megelőzni a folyamat elindulását, amit mindenki meg tud tenni maga. Felismerhető a baj, amikor már otthon is feltűnik a családnak, hogy túl sokat dolgozik az egyik családtag, ingerültebb, mint korábban, vagy, megváltozik az értékrendje. Tovább romlik az állapota, ha már a munkahelyénn is észreveszik ezt, több a konfliktus a kollégákkal, nehezebb az együttműködés - fejtette ki.

Tükörbe kell nézni

A kezelés során az első lépés a belátás, tükörbe kell nézni, egyénileg, illetve a munkahelyi, szervezeti szinten egyaránt, hogy kiderüljön, hol vannak azok a pontok, amelyek fejlesztésre szorulnak - folytatta. A mai világban természetesen irreális elvárás, hogy az emberek ne vállalják túl magukat, de tudatosan lehet ezt kezelni. A nehezebb időszakokban erőn felül kell teljesíteni, de utána nyílt kommunikációval kontrollálni és kompenzálni kell.

Petrakanics Máté, a SOTE terheléses élettani laborjának vezetője elmondta: a nagyon erős stresszen segít a testmozgás, olyan, amelyben sikerélményt lehet szerezni. Ezzel egyetértett Bikfalvi Réka is, aki szerint mivel az emberek sok esetben azt érzik a munkahelyükön, hogy a fejünk fölött dőlnek el a dolgok, nem vonják be őket a döntésekbe, ezért a magánéletükben kell kompenzálniuk a sikerélmény megéléséhez. Elég, hogy lift helyett lépcsőznek például, a lényeg az egyéni döntésen van, a kontrol érzésén - világított rá.

A cégeknek is van felelőssége: együtt kell megoldani

Szükség van segítségre a vállalat és a vezetők részéről is. Ha ugyanis a főnök nagyon aktív, akkor le kell állítani ahhoz, hogy valóban ki tudja pihenni magát a dolgozó, ne hívják be a szabadnapján. A vezetőnek támogatnia kell a beosztottját, vegye a fáradságot, hogy érdeklődik felőle. A vállalatok felelősségviselését egy 2008-as törvény is előírja, a pszichoszociális kockázatfelmérés tekintetében - emelte ki Bikfalvi Réka.

Forrás: hirado.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!