Tippek halogatás ellen

2014. 10. 26.
Szerző: Szimpatika
A halogatás lényegét nagyon könnyen összefoglalhatjuk: majd később megcsinálom. Időnként annyira sokat és sokszor halogatunk, hogy az a munkánkat vagy a kapcsolatainkat is veszélyezteti.
A halogatás egy teljesen természetes és bizonyos határokon belül normális folyamat. Azonban minden ötödik felnőtt számára a halogatás valódi gondot okoz.

A halogatás oka többféle lehet, talán unalmasnak, nehéznek vagy időpazarlásnak tartjuk, esetleg úgy gondoljuk, hogy a várható eredmény nem lesz tökéletes. Ha ezektől a kellemetlennek tűnő feladatoktól ideig-óráig megszabadulunk, annak pozitív hatása van a hangulatunkra.


Az emberi természetre ugyanis jellemző, hogy a jövőbeni történéseket kevésbé valóságosnak vagy konkrétnak tartjuk, így az elvégzendő feladattal együtt járó esetleges büntetést vagy jutalmat is. A halogatás ugyanakkor a legtöbb esetben csak rossz szokás, melytől nehéz, de nem lehetetlen megszabadulni.

Legyünk minél konkrétabbak, a feladatok meghatározásától kezdve a munka kezdési időpontjának a meghatározásáig!

Ha szükséges, bontsuk le a feladatainkat minél kisebb lépésekre és próbáljunk meg egyszerre 15-20 percet dolgozni. Legyünk realisták az időnkkel kapcsolatban! Sajnos hajlamosak vagyunk túlbecsülni, hogy mi mindent tudunk elvégezni egy adott időegység alatt, ezért érdemes egy kicsit több időt hagyni az egyes feladatokra.

Zárjunk ki minden zavaró tényezőt, ami egy kicsit is elterelheti a figyelmünket!

A számítógéppel dolgozók számára ilyenek a közösségi oldalak vagy a videómegosztók, melyek könnyű, gyors szórakozási lehetőségeket nyújtanak - ráadásul úgy, hogy észre sem vesszük közben, hogy mennyi idő telt el. Az ilyen tevékenységeket tartogattuk azokra az időszakokra, amikor már befejeztük a tennivalóinkat.

Fogadjuk el, hogy vannak olyan tennivalók, amelyeket nem szívesen végzünk el.

Azonban a nemszeretem feladatokon is túl lehet esni. Már maga az a tény, hogy belekezdünk, olyan sikerélményt jelenthet, melynek segítségével könnyebb folytatni a munkát. Éppen ezért érdemes a legnehezebbnek tűnő, legkevésbé kedvelt feladattal kezdeni!

Képzeljük el, milyen lesz végre nyugodtan hátradőlni, ha végeztünk a feladatainkkal!

Ez persze nem jogosíthat fel arra, hogy munka helyett álmodozzunk.

Forrás: HáziPatika

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!