Mindent a szemölcsökről
„A szemölcs a hámsejtek fertőzéséből fakadó fokozott sejtosztódás – magyarázza dr. Boros-Gyevi Márta, a Dr. Rose Magánkórház bőrgyógyász-kozmetológusa. – A fertőzést elősegíthetik a bőrsérülések, a bőr felázása, a fokozott izzadás, korábban lezajlott betegségek, melyek átmenetileg legyengíthetik az immunrendszert, sőt akár a láb deformitásai is.” Szemölcsök bármely testtájon megjelenhetnek, néha fájdalmat is okozva, s a nemi szervek esetében az elfertőződések nőknél akár a méhnyakrák kialakulásának is előkészíthetik a talajt.
„A patikákban kaphatóak otthoni kezelésére szolgáló szerek, ám épp a szemölcsök különbözősége miatt érdemes szakértőnek is megmutatni az esetet, mielőtt megpróbáljuk házilag eltüntetni a növedékeket – fűzi hozzá a doktornő. – Szakértő segítség nélkül ugyanis akár éveken át is elhúzódhat, illetve vissza-vissza térhet a probléma.”
Az orvos döntése alapján a kezelés megoldható helyileg alkalmazott szerekkel, fagyasztással, sebészeti úton, elektromos vagy lézerkéssel való roncsolással, illetve ezek kombinációjával. „A Dr. Rose Magánkórházban az egyik leggyakrabban alkalmazott és leginkább fájdalommentes eljárás a folyékony nitrogénes fagyasztás, amely a szemölcsök mellett olyan bőrelváltozások eltávolítására is alkalmas, mint az ún. szoláris keratózis és a szeborreás keratózis” – tájékoztat a szakember.
Ha észreveszi, hogy szemölcsszerű kinövés jelent meg a bőrén, fokozottan figyelnie kell rá, hogy ne sértse meg a felületét. Dörzsölés, kapargatás után ugyanis a szemölcsök gyorsan továbbterjedhetnek és elszaporodhatnak más testrészeken is.
Forrás: drrose.hu/hírlevél
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!