Ha megmondod az igazat – jobban érzed magad!
A pszichológiai vizsgálatban két csoportot képeztünk: egyik volt az Őszinték csoportja, a másik pedig a Kontroll. A résztvevőket Indiana államban újsághirdetések révén toboroztuk, összesen 72 felnőtt került a vizsgálatba. A csoportok 5 héten át, hetente egy alkalommal jöttek be a laboratóriumba, ahol ún. poligráfos („hazugságvizsgáló”) tesztet és egyéb, egészséggel kapcsolatos méréseket végeztünk rajtuk.
Az Őszinték csoportja az alábbi utasítást kapta: „A következő 5 hét alatt mindig beszéljenek őszintén, szívből, nem csak a nagyobb problémákat, de a legkisebb dolgokat illetően is, mondjuk pl., hogy valaki miért késett el a vizitről. Azt természetesen tudniuk kell, hogy itt mindent komolyan veszünk, tehát nem lehet bizonyos dolgokkal viccelni, azokat humoros módon kezelni. Az persze választható, hogy egyes kérdésekre nem válaszolnak, de ezt is őszintén ki kell nyilvánítani.” A Kontroll csoport semmilyen hasonló értelmű utasítást nem kapott.
Meglepő tapasztalat volt, hogy a vizsgálat 5. és utolsó hetében az Őszinték csoportja lényegesen kevesebb egészségügyi panaszról számolt be, mint a Kontroll csoport. Néhány kiemelt tünet, panasz, ami ritkábban fordult elő: torokfájás, fejfájás, hányinger. Miután a két csoport között más különbség nem volt, csak az őszinte megnyilvánulásokkal, véleménynyilvánítással kapcsolatos utasítás, nyilvánvalónak látszik, hogy ezzel volt kapcsolatos az egészségügyi állapot általános javulása.
Ősz óta magam is követem ezt a tanácsot… Korábban általában 3 órákat aludtam, és a téli időszakban 5-7 alkalommal volt megfázásom. Jelenleg 8 órát alszom, és ősszel még egyáltalán nem voltam beteg. Nem állítom, hogy az őszinteséggel kapcsolatos tanács csodaszer lenne, de érdemes kipróbálni!
Természetesen mindenki tudja, hogy nem olyan egyszerű dolog ez az „ami a szívemen, az a számon” állapot. Utólag bizony számos esetben kell korrigálnunk azt, amit egyszer már kimondtunk. Ez azonban nem kell, hogy bárkit elbátortalanítson. Őszintének lenni voltaképpen egy folyamat, amit bizony gyakorolnunk kell. Az „igazmondás” során meglátjuk, hogy nyitottabbakká válunk, fogékonyabbá a tanulásra, és kevésbé fogunk egyes dolgokat elutasítani. Az őszinteség közelebb hozza a kedves, pozitív alapállású embereket, távolabbra viszi az örökösen nemet mondókat, és talán egy kicsit visszaadja bizalmunkat a világ iránt is. Ha már csak ennyit megtapasztalunk, akkor volt értelme kipróbálni, nem is szólva arról, hogy valóban jobban fogjuk érezni magunkat…
Forrás: https://www.egeszsegkalauz.hu/, Dr. Székely Gábor
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Balogh Edina: „Fontos, hogy az ember önmagában is számítson”
- Minden 5. gyereket érintheti az online bántalmazás
- Két front között
- A szaglásterápia segíthet depressziós betegeken
- Hangyák védhetnek meg a kullancsoktól
- A core izmok erősítése csak mítosz?
- Kisebb fájdalom, gyorsabb felépülés - ilyen az egynapos sebészet
- A cukorbetegség egyik gyakori szövődménye, amiről csak kevesen tudnak
- Egyre gyakrabban okoz megbetegedést egy parazita
- Ezektől a növényektől tartsuk távol gyermekünket és házikedvencünket!
- Kortársaiknál egészségesebben élnek a daganaton átesettek
- 4 tünet, amely halláskárosodást jelezhet
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!