Balogh Edina: „Fontos, hogy az ember önmagában is számítson”

Mondtad, hogy miközben beszélgetünk, folytatod a házimunkát, pakolsz, bekészíted a mosást… Szigorú vagy magaddal.

Szeretem az aktív napokat, amikor sok mindennek sikerül a végére érni, mire megyek a gyerekekért. Persze ehhez meg kellett tanulnom beosztani az időmet, meghúzni a határokat, hiszen nincs főnököm, aki megtegye. Ez eleinte nagyon nehéz volt, de most már jól megy.

Ezek szerint nem is vágysz nagyobb biztonságra, bevált neked a szabadúszó élet.

Két gyerekkel, az agglomerációban olyan sok lehetősége nincs is egy anyának. Legfeljebb részmunkaidőben tudnék eljárni dolgozni, aminek nem sok értelme lenne. Azt pedig soha nem akartam, hogy bébiszitter nevelje a gyerekeimet. Úgyhogy én hálás vagyok a sorsnak azért, hogy így alakult. És mindenért.

Pedig amikor egyedül marad az ember, sokszor akkor ébred rá, hogy a gyereknevelés nem véletlenül „kétemberes feladat”.

Ez így van, nem is lehet egyedül megugrani, és nagyon sok áldozatot kell hozni. De megnyugtató, hogy boldogulok ebben a felállásban is. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a válás ellenére nálunk az apjuk is jelen van az életükben, minden héten több napot nála alszanak, és szülőtársként továbbra is együttműködünk. Sokat számít az is, hogy Noel már tizenegy éves, okos, precíz kisfiú, maximálisan bízhatok benne. Lili pedig hét, szóval könnyebb már velük, mint kisebb korukban.

Tizenegy évig éltetek együtt. Volt benned aggodalom a döntéskor? Amiatt, hogy hogyan lesz ezután?

Azt nem mondhatom, hogy nem tartottam tőle, de nekünka férjemmel sok időnk volt rákészülni erre. Nem egy hirtelen döntést hoztunk, régóta elképzelhető volt, hogy külön utakon folytassuk, csak mostanra érett meg rá a helyzet.

A neved még mindig Som-Balogh. Megtartod?

Nem, csak ez még folyamatban van. Várom már, hogy hivatalosan is Balogh Edina legyek.

Nem szokás beszélni róla, de sokszor a válás segíti hozzá az anyákat, hogy kicsit fellélegezzenek, szabadidőhöz jussanak.

Ez így van, hiszen amikor együtt éltünk, sokkal inkább én vittem a napi rutint, amibe kicsit bele is kényelmesedtünk. Az édesapjukkal ritkábban volt aktív idejük együtt, most ez is jobban alakul. Én pedig sportolok, nyelvet tanulok, festek, rendezvényeket vezetek… Örülök, hogy megadatik a lehetőség két gyerek mellett, hogy kiteljesedjek, és ne csak körülöttük forogjon az életem. Igenis fontos, hogy az ember önmagában is számítson, ne csak anyaszerepben tudja értelmezni magát, illetve a külvilág őt.

Két bátyám van, és édesanyám annak idején csak nekünk élt. Nem maradt ideje saját magára. Élete utolsó éveiben gyakran mondogatta, hogy ezt az egyet ígérjem meg: mindig szánok időt olyan tevékenységekre, amelyek nekem fontosak. Megfogadtam neki, és ehhez hű vagyok azóta is. Bár karrierközpontú sosem voltam; az egyensúly nekem mindig fontosabb volt a pénznél. Nem akarok az életem végén rádöbbenni, hogy mennyi álmom volt, amiket meg sem próbáltam valóra váltani.

Hogyan érzed, mennyire fogadja el manapság a környezet ezt a szabadabb, individualista felfogást?

Így, 2024-ben már egyre inkább. Sőt, nagyobb nyomást tapasztalok ebben az irányban. Amikor háztartásbeli voltam hat éven át, nap mint nap elhangzott: és amúgy mivel foglalkozol? Mármint a gyerekeid mellett.

De akkor nem volt hiányérzeted, ha jól értem.

Nem. Aktívan és elsődlegesen anya voltam. Amikor eljöttem a sorozatból, tudtam, hogy erről fog szólni az életem, és egy percét sem bánom. Ennek köszönhető, hogy a gyerekeim kiegyensúlyozottak, intelligensek. Ha akkor nem foglalkozom velük annyit, azt később nem tudnám bepótolni. Amikor a gyerekek kicsik, az nem a karrier ideális ideje, vagy ha úgy tetszik: a gyerekek is egyfajta karriert jelentenek.

Érdekel még egyáltalán, hogy ki mit gondol? Hogy megfelelj vélt vagy valós elvárásoknak?

Minden feladatnál, amivel megbíznak, maximálisan odateszem magam, de az távol áll tőlem, hogy mindezt a visszajelzésekért tegyem.

Ez valószínűleg nem volt mindig így, hiszen annak idején jelentkeztél a Miss Hungary szépségversenyre, amit 2003-ban meg is nyertél. Fontos volt a külvilág elismerése, esetleg bizonyítani akartál valakinek – vagy önmagadnak…?

Valójában sosem vágytam rá, hogy szépségkirálynő legyek, nem is gondoltam magamról, hogy szép lennék. A barátnőm jelentkezett egy táborba, én pedig a buli kedvéért vele tartottam. A végén következett egy verseny, de oda eredetileg el sem akartam menni. Tizenkilenc voltam, épp vizsgaidőszakom volt… Erre megnyertem. Talán épp azért, mert nem voltam ráfeszülve.

Mit szólt a családod?

A bátyáim kajakoztak, nem igazán értékelték az efféle csajos dolgokat. Apám sem tartotta sokra, még csak nem is gratuláltak. Az igazság az, hogy azóta már én is inkább nehezített pályának érzem ezt, hiszen végigkísér az előítélet: szép, de biztos buta. Elég fárasztó ez ellen küzdeni.

Erre rímel, hogy 2008-ban neked ítélték a Zenthe Ferenc emlékplakettet, ami egy színművészeti díj, és te „A legcsinosabbszínésznő” elismerését kaptad.

Ezekre a dolgokra nincs ráhatásod. Miközben a színészetbenaz, hogy valaki szép, az nagyon kevés nőknél, de férfiaknál is. Nekem mindig is jobban tetszettek azok a karakterszínészek, akik a belső kisugárzássukkal, egyéniségükkel dolgoznak.

Említetted a napi sorozatot, amivel országosan is ismertté váltál. Még mindig Nádor Kinga vagy „a Barátok köztből”, vagy sikerül ezt levetkőzni? Egyáltalán szeretnéd levetkőzni?

A mai napig sokan megismernek, de már nem tudják, hogy honnan, ami nem is baj. Éretlen voltam akkoriban, kevés olyan élettapasztalattal, ami segített volna formálni a szerepet. Bekerültem egy hermetikusan elzárt világba, szabadidőm nulla, a feladatom pedig annyi volt, hogy eljátsszam Kinga szerepét. Kilenc éven át. Biztos jövedelem volt, de ennek ára van. Szerencsére egész jól ki tudtam törni ebből a skatulyából, ami nem mindannyiunknak sikerült.

Nem is akarnál már folytatást a pályán?

Sok idő kimaradt, a visszatérés pedig nehéz. Ha jön egy lehetőség, én biztos nem az leszek, aki nemet mond. De aktívan nem keresem.

Volt azonban, amire sokáig nemet mondtál, ez pedig a reality műfaja. Most viszont elvállaltad, hogy megmérettetsz a Farm VIP vetélkedőben. Miért?

Érdekelt, hogy mit hoz ki belőlem, és ez volt az első olyan időszak, hogy belefért az életembe. Ezen kívül vállalhatónak tűnt a koncepció, hiszen itt teljesíteni is kell egész komolyan. Persze azért kockáztatsz is vele rendesen. Korábban mindig szerepet játszottam, önmagam még nem kellett odaadnom soha. A fizikai kihívásoktól kevésbé féltem, az élet engem már megedzett. Az ember sok mindent képes túlélni, még azt is, amiről korábban úgy gondolta, hogy képtelen lenne rá.

Édesanyádra gondolsz?

Őrá is. Ebbe felnőtt fejjel bele kell törődni: mindenkinek eljön az ideje, és senki nem kérdezi meg tőled, hogy hogyan leszel képes felkelni másnap. Aztán a gyerekek miatt az ember mégis felkel. Mindenki a gyerekeibe próbál kapaszkodni, de ilyenkor az is kevés. Túlélni, levegőt kapni: ez a feladat. Aztán persze minden nehézség megerősít – közhely, de igaz.

Talán erre gondolhatott a kommentelő, aki azt írta az egyik fotódhoz: szomorúság van a szemedben.

Biztosan így van, hiszen értek olyan veszteségek, amelyek örökké velem jönnek. Ettől függetlenül pozitív szemléletű embernek tartom magam, aki a legrosszabb dolgokban is keresi a jót.

Most talán végre lesz abban is részed: nem titok, hogy Szabó Simon immár a párod: a Farm VIP forgatásán ismerkedtetek meg. Jó választásnak tűnik egy olyan ember, akinek szintén vannak gyermekei, aki hozzád hasonló helyzetben van.

Mi is így érezzük. Ő érti, hogy min megyek keresztül, mi zajlik bennem. Nem kell megmagyarázni, miért vagyok rosszkedvű, ha például beteg a gyerek. Persze nem irányíthatjuk, hogy kibe szeretünk bele; a szerelem nem válogat. Most egyszerűen csak nagyon jó, hogy van mellettem egy olyan ember, akit tisztelek és szeretek, és ez oda-vissza működik.

Gyakori vélemény szerint ha gyorsan jön az új kapcsolat, az okozhat nehézségeket, mert nem volt elég idő elgyászolni a korábbit.

Ezen már túl vagyok. A külvilág számára persze minden váratlan, de mire odaállsz a dologgal, már dolgozol rajta egy ideje. Mi Krisztiánnal mindent megtettünk, amit lehetett, tiszta a lelkünk. A gyerekeinknek éltünk, de köztünk jó ideje megszűnt a kapcsolat. Egy ismertebb ember ilyenkor gyakran megkapja, hogy mondjuk a közösségi oldalakon akkor miért mutattak boldogságot. Valójában ezzel a „civilek” is így vannak, a gondjait senki nem teszi a kirakatba, a négy fal között igyekszik megoldani, és közben a jóra koncentrálni. Én már soha nem ítélkezem mások felett, és jó lenne, ha mások is így állnának hozzá.

Idén betöltöd a negyvenedik évedet. Annyinak is érzed magad?

Nem igazán. Tízszer annyi erő van bennem, mint amennyi harmincéves koromban volt, a fizikai állapotom jobb, mint húszéves koromban. Heti háromszor futok tizenkét kilométereket, akkor is, ha nehéz elindulni hajnalban, hidegben, esőben... Nem azért teszem, mert fogyni vagy változni szeretnék, hanem mert kell a lelkemnek.

Hamburgert azért eszel néha?

Persze. Szeretek enni, csak már nem úgy, mint régen. Elhízni sosem tudtam, bármit is ettem, de az az igazság, hogy már nem is esnek jól az egészségtelen ételek. Nem iszom cukros üdítőt, kevés szénhidrátot fogyasztok. Azért egy-egy pohár bort szívesen megiszom.

Tavaly húztál egy vonalat, idén kerek ünneped lesz… Ilyenkor sokan vágnak bele új dolgokba. Vannak titkos terveid?

Gyerekekkel és festészettel szeretnék foglalkozni, de többet még nem árulnék el erről. Egykor a Képzőművészetire készültem, az általános iskolában rajzversenyeken indultam, később is rajz fakultációra jártam.

Az utolsó pillanatban, a magyartanárom biztatására mentem Színitanodába, majd elvégeztem ELTE andragógus - művelődésszervező szakát. Most valami olyat keresek, amiben mindezt egybeolvasztva tudok értéket teremteni.

Borítókép: Schumy Csaba