Ma jobb üzlet levágni egy lábat, mint megmenteni

Szerző: Szimpatika
A magyarországi lábamputációk több mint a fele elkerülhető lenne, ha az egészségbiztosító nem a lábak levágásában, hanem a megmentésükben tenné érdekeltté a kórházakat – írja a VG.hu.

Magyarországon évente nagyjából kilencezer lábat amputálnak, és a cukorbetegek számának növekedésével ez a szám folyamatosan emelkedik – idézi a lap. Az amputációk több mint a fele azonban elkerülhető lenne, ha az egészségbiztosító nem a lábak levágásában, hanem a megmentésükben tenné anyagilag érdekeltté a kórházakat, illetve, ha létrejöhetne az intervenciós radiológia országos hálózata, amelynek megvalósulását a szakma évek óta szorgalmazza.

„Olyanok lábát is amputálják ma Magyarországon, akiknél ez értágítással elkerülhető lenne, ám a finanszírozás a mai napig az elavult technikákat preferálja” – állította egy konferencián Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász. Bánsághi Zoltán, a Magyar Kardiovaszkuláris és Intervenciós Radiológiai Társaság elnöke a Világgazdaság érdeklődésére ezt tulajdonképpen megerősítette azzal, hogy elmondta: amíg az úgynevezett intervenciós radiológia keretében végzett érmegnyitáson az alulfinanszírozottság miatt több tízezer forintos a veszteség, addig egy amputációért a kórházak többet kapnak, mint amennyibe a beavatkozás kerül.


Forrás: vg.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!