Lehet, hogy megtalálták az első bizonyítékot: állatról terjedt emberre a MERS

2014. 06. 14.
Szerző: Szimpatika
Lehet, hogy megtalálták az első bizonyítékot: tevéről terjedt emberre a gyakran halálos fertőzést okozó MERS-koronavírus – derült ki egy új kutatásból.

Eddig is arra gyanakodtak, hogy a közel-keleti légúti megbetegedés (Middle East Respiratory Syndrome – MERS) a tevékről terjed tovább. A New England Journal of Medicine című szaklapban megjelent tanulmány szerzői most megtalálták tevék és a fertőzés miatt elhunyt gazdájuk szervezetében „ugyanazt a MERS-vírust” – tudósított a BBC hírportálja.



Mióta 2012 júniusában azonosították a kórokozót, 681 fertőzést és 204 halálesetet jelentettek. A vírus egyértelmű forrását egyelőre nem tisztázták.
A szaúd-arábiai Abdulaziz Király Egyetem kórházában meghalt 44 éves férfi kilenc tevét tartott, amelyek a gazda megfertőződése előtt röviddel már betegek voltak. Az orvosi feljegyzések szerint a férfi orrcseppel kezelte az állatait.
A tevék és gazdájuk vírusmintáinak elemzése azt mutatta, hogy „a két kórokozó DNS-szekvenciája, vagyis örökítő információja, genomja azonos volt”.

Ezek az adatok azt jelentik, hogy a halált okozó MERS-vírus a fertőzött tevékkel való szoros kapcsolat útján került át az emberre – írták a kutatók. „Minden bizonyíték arra utal, hogy a tevék adják tovább a kórokozókat, azonban valószínűleg ez az első eset, hogy az állati és emberi kórokozó DNS-szekvenciája azonos, tehát a vírus az állatról terjedt át az emberre. Nem világos azonban, hogy légzőszervi úton zajlott-e a fertőzés. A gazda orrcseppeket adott be az állatoknak, ám a teve tejében is jelentős mennyiségű vírust találtak” – magyarázta Jonathan Ball, a Nottinghami Egyetem virológusa.


Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!