Megtalálták a halálos vírus ellenszerét?
2015. 07. 30.
A közel-keleti légzőszervi tünetegyüttes (MERS) vírusának természetes emberi ellenanyaga segíthet a gyakran halált okozó betegség védőoltásának és gyógyszerének kifejlesztésében is.
Az első MERS-megbetegedés Szaúd-Arábiában történt 2012-ben. A koronavírus tüdőgyulladással, lázzal, köhögéssel, légzési nehézségekkel járó fertőzést okoz. A kór ellen egyelőre nincs védőoltás vagy bevált gyógymód. A betegség eddig több mint 500 emberrel végzett 26 országban. A vírus nem könnyen terjed emberről emberre, ezért a fertőzések többségének forrása nem egyértelmű. A megelőzésre és a már fertőzöttek kezelésére irányuló erőfeszítések mostanáig kudarcot vallottak - emlékeztetett a Medicalxpress nevű egészségügyi portál.
![Védőmaszkot viselő helyiek Szöulban (Fotó: MTI/AP/Ahn Jang Dzsun)](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2015/07/mers.jpg)
Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) közölt új tanulmány készítői egy 49 éves férfi páciens immunválaszát tanulmányozták, aki megfertőződött, ám a szervezete végül legyőzte a kórt.
A szakemberek olyan semlegesítő antitestre bukkantak, amely szerintük kulcsfontosságú szerepet játszott a férfi felépülésében: az LCA60 fehérje hozzákapcsolódik a vírushoz, amikor összetalálkozik vele és megakadályozza, hogy az a CD26 receptorsejtekhez kapcsolódjon. Az ellenanyagok olyan fehérjék, amelyeket az immunrendszer állít elő, hogy az idegen vírusokat és baktériumokat felismerjék. A semlegesítő ellenanyag nemcsak felismeri az adott vírust, hanem meg is akadályozza, hogy a gazdatest sejtjeit megfertőzze, így végül kitisztítja az infekciót az emberi vagy állati szervezetből.
A kutatók egereken tesztelték az antitestet - amelyet befecskendezéssel, illetve belélegeztetéssel juttattak az alanyok szervezetébe -, és az eredmények éles csökkenést mutattak az állatok tüdejében lévő vírussejtek számában.
A szakemberek szinte ugyanazokat a eredményeket kapták, amikor a fertőzés előtt, illetve után adták be az ellenanyagot az egereknek, ami azt sugallja, hogy az antitestet a kockázati csoportba sorolt embereknél védőoltásként, míg a már megfertőződtek esetében gyógyszerként lehetne használni.
A közelmúltban Dél-Koreát sújtotta MERS-járvány, ám Hvang Kjo Ahn dél-koreai miniszterelnök kedden bejelentette, hogy véget ért a májusban kirobbant járvány, amely harminchat emberéletet követelt.
Forrás: MTI

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!