Csalánkiütést, orrdugulást is okozhatnak a hisztamintartalmú ételek
Álallergia
„Ebben az esetben nem valódi allergiás reakcióról van szó, az immunrendszer nem vesz részt a tünetek kialakulásában” – ismerteti a folyamat lényegét dr. Balogh Katalin allergológus, a Budai Allergiaközpont főorvosa. Az álallergia valójában emésztési probléma, mely a túl sok hisztamint tartalmazó, vagy a szervezetben hisztamint felszabadító ételek fogyasztásának hatására okoz panaszokat. A tünetek kialakulása az étkezés után 30-60 perccel jellemző, de előfordulhat, hogy csak néhány nap elteltével jelentkeznek. A tünetek erőssége ezenkívül függ még az elfogyasztott ételek és az így felszabaduló hisztamin mennyiségétől is. Rontja a helyzetet, ha a beteg diamino-oxidáz- (DAO-) szintje alacsony, tehát ha a szokásosnál nagyobb mennyiségben felszabaduló hisztamint nem tudja lebontani.
Milyen ételek okozhatnak problémát?
„Az ünnepek alatt több olyan ételt is fogyasztunk, melyek panaszokat okozhatnak” – hívja fel a figyelmet dr. Balogh Katalin. A leggyakrabban fogyasztott, hisztamint tartalmazó vagy hisztamint felszabadító élelmiszerek:
- Halak: tonhal, szardínia, szardella, füstölt hering, ikra
- Érett sajtok: ementáli, camembert, rokfort, stilton, gouda, cheddar, minden penészes és füstölt sajt
- Alkoholok: vörösbor, fehérbor, pezsgő, sör
- Húsfélék: érlelt kolbász, sonka, szalámi, füstölt hús, sertéshús, belsőségek
- Zöldségek, gyümölcsök, hüvelyesek: spenót, borsó, lencse, bab, savanyú káposzta, paradicsom, ketchup, eper, papaya, ananász, szója, mák, mogyoró, mogyorókrém.
- Egyéb: tojásfehérje, csokoládé, fahéj, sörélesztő
Diétával kezelhető
Panaszok esetén – ha felmerül a gyanú, hogy a tünetek a hisztaminnal állnak összefüggésben – a diagnózis allergiavizsgálat segítségével megállapítható. Az allergológiai szakvizsgálat során a jellegzetes tünetek megléte mellett álallergiára utalhat a negatív vérteszt. A betegség diagnózisához gyakran szükséges belgyógyászati, gasztroenterológiai kivizsgálás is. A tünetek a diéta megtartása mellett megszüntethetők. A Budai Allergiaközpont főorvosától azt is megtudtuk, hogy hosszú távon nem tartható, rendkívül szigorú diétára van szükség, melynek alapja a magas hisztamintartalmú ételek kerülése, szükség esetén DAO-enzim tabletta formájában történő pótlásával. Az álallergia nem életre szóló betegség, a későbbiekben – bizonyos szabályok betartása mellett – akár újból is fogyasztható a korábban panaszt okozó élelmiszer.
Forrás: OrvostKeresek.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!