Egyes vízben oldódó gyógyszerek ártalmasak lehetnek az egészségre
A Dundee Egyetem és a University College London kutatói 1,2 millió brit páciens adatait elemezték, és az 1987 és 2010 között gyűjtött információk alapján összefüggést találtak a vízben oldódó tabletták szedése és a keringési zavarok – nem halálos kimenetelű szívroham és nem halálos kimenetelű stroke – kialakulása között. Azt fedezték fel, hogy akik rendszeresen szedtek ilyen készítményeket, azoknál a szívroham és a szélütés, illetve a keringési zavarok kockázata ötödével növekedett az ugyanolyan gyógyszerek sómentes változatát szedő páciensek kilátásaihoz képest.
A magas vérnyomás kialakulásának valószínűsége hétszerese volt náluk, és a kutatók szerint ebben van a probléma gyökere. A sok só magas vérnyomáshoz, az pedig szélütéshez vezethet – magyarázta Jacob George, a Dundee Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője.
A Brit Szív Alapítvány emlékeztetett arra, hogy a kutatás azokra vonatkozik, akik naponta szedték ezeket a gyógyszereket, alkalmi bevételük nem veszélyezteti az egészséget.
A pezsgőtabletták a hidrogén-karbonáttól pezsegnek és oldódnak fel, azt pedig a jobb felszívódás érdekében gyakran vegyítik nátriummal. A tanulmány 24 különböző, orvosi előírásra szedett pezsgőtablettát, köztük népszerű fájdalomcsillapítókat – paracetamolt és aszpirint –, illetve táplálék-kiegészítőket vizsgált. A tabletták nátriumtartalma 3-tól akár 18 millimolig terjedt (utóbbi egyötöd teáskanálnyi mennyiségnek felel meg).
A nátrium ajánlott napi bevitele felnőttek számára 104 millimol. Aki beveszi a vízben oldódó paracetamolból a napi maximális nyolc tablettát, az 148,8 millimol nátriumot fogyaszt, ami több, mint a megengedett napi bevitel. Ha ehhez hozzáadja az étkezéssel bevitt sót, az veszélyesen nagy mennyiség lehet – hangsúlyozta George.
A kutatók felhívták a figyelmet arra is, hogy a gyógyszerek nátriumtartalmát érthetően kellene feltüntetni a csomagoláson, úgy, ahogyan azt az élelmiszereknél látjuk. Hozzátették, hogy a nátriumtartalmú orvosságokat körültekintéssel kellene felírni, és az ilyen készítményt szedő betegeket pontosan kellene tájékoztatni.
forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!