Az agy optimalizálja az edzés hatékonyságát
A munkacsoport korábbi vizsgálatai szerint az izomból eredő idegi impulzusok gátolják az agykéreg elsődleges motoros (mozgató) területét. Megállapításaikat egy olyan kísérletre alapozták, melynek során a résztvevők combizom-összehúzó gyakorlatot végeztek, egészen addig, amíg már nem voltak képesek több erőt kifejteni. A gerinccsatornába fecskendezett érzéstelenítő ugyanakkor gátolta, hogy az izmok a jelet az agy felé közvetítsék, ennek következtében pedig a központi idegrendszeri gátlás jelentősen gyengébbnek bizonyult, mint ép izominformáció mellett.
Az idegrendszer szabályozza a mozgás aktivitását
Második lépésben funkcionális mágneses képalkotó segítségével térképezték fel azt, hogy az aktivitást az agy mely területei befolyásolják: leginkább a talamusz és az inzuláris kéregnek nevezett terület volt érintett – az információ feldolgozása során mindkettő stresszkeltő, amely reakció például fájdalomra vagy éhségérzetre adott válaszként alakul ki. A harmadik vizsgálat az inzuláris kérgen keresztül megvalósuló, az elsődleges motoros területre kifejtett gátlásra irányult. A teszt során szobakerékpárt alkalmaztak, és a kutatók mérték a két agyterület közti kommunikációt. Megállapították, hogy az idegrendszer nem csupán az információt szállítja az agyhoz, de az elsődleges motoros területre gyakorolt hatás miatt szabályozza a mozgási aktivitást is. A megállapításra alapozva a jövőben új módszereket dolgozhatnak ki, melyek segítségével számos betegségben optimalizálható lehet az izmok teljesítménye.
Az összetett vizsgálatsorozat harmadik része a European Journal of Neuroscience oldalain látott napvilágot.
forrás. https://semmelweisfigyelo.hu/
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!