Az eper hatása a gyomorra- segíthet a gyomorfekély gyógyításában

2013. 07. 30.
Szerző: Szimpatika
Patkánykísérletben kimutatták, hogy az eper fogyasztása csökkenti az alkoholnak a gyomor nyálkahártyájára gyakorolt káros hatását. A kutatás eredményei hozzájárulhatnak a gyomorfekély kezelésének fejlesztéséhez.

Az olasz, szerb és spanyol szakértőkből álló nemzetközi kutatócsoport megerősítette az eper védőhatását az emlősök alkohol által károsított gyomrában. A kísérletben a kutatók etil-alkoholt adtak a kísérleti patkányoknak, és azt tapasztalták, hogy azokban az egyedekben, amelyek előtte epret fogyasztottak, a gyomor nyálkahártyája kisebb mértékben károsodott.

Az eper más gyomorbetegségek esetén is segíthet

A tanulmány társszerzője, Sara Tulipani elmondta, hogy az eper pozitív hatása nemcsak a gyümölcs antioxidáns tulajdonságával és a benne található fenolos vegyületek magas szintjével magyarázható, hanem azzal is, hogy kiváltja a szervezet antioxidáns hatású védelmi mechanizmusát és enzimeit. A kutatók azt a következtetést vonták le, hogy az eperben gazdag étrend pozitív hatással lehet a szabadgyökök termelődésével összefüggő gyomorbetegségek megelőzésében; a gyümölcs emberben lelassíthatja a gyomorfekély kialakulását.

Áttörés lehet a gyomorfekély kezelésében

A gyomorhurut, vagyis a gyomor nyálkahártyájának gyulladása az alkoholfogyasztással hozható összefüggésbe, de a rendellenességet vírusfertőzés, nemszteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek (pl. aszpirin) vagy a Helicobacter pylori baktérium ellen alkalmazott gyógyszerek is okozhatják. Maurizio Battino, a kutatás olaszországi koordinátora elmondta, hogy az eper fogyasztása ilyen esetekben a behatás alatt vagy után csökkentheti a gyomor nyálkahártyájának károsodását. A kísérlet során kimutatták, hogy a gyomor fekélyesedése azokban az alkohollal itatott patkányokban volt kisebb, amelyek testsúlykilogrammonként 40 milligramm/nap eperkivonatot fogyasztottak. Mivel a gyomorfekély ellen kevés hatékony gyógyszer áll rendelkezésre, az eperben található vegyületek áttörést jelenthetnek az ilyen jellegű betegségek kezelésében.

A kutatás eredményei a PLOS ONE folyóiratban jelentek meg.


forrás: https://semmelweisfigyelo.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!