A vérszegénység súlyos betegséget is jelezhet

Szerző: Szimpatika
Orvosi rendelőkben az egyik leggyakrabban elhangzó tanács: „Vérszegény? Szedjen vasat!” Elsősorban hölgyeknek javasolják, főként fiatalabb, de akár idősebb korban is. Valóban ennyire komoly betegségről van szó? Egyáltalán: betegség-e a vérszegénység? Erről, és a kezelés szükségességéről dr. Szélessy Zsuzsanna hematológus-belgyógyászt, a Trombózisközpont munkatársát kérdeztük.

„Orvosi értelemben vérképnek azt a laboratóriumi leletet nevezzük, amely a vér sejtes elemeinek csoportok szerinti (vörösvérsejt, fehérvérsejt, vérlemezke) számát és paramétereit tartalmazza” – mondta szakértőnk. „Ez a mennyiségi vérkép, és laboratóriumi automatákkal mérik. Minőségi vérképnek azt nevezzük, amikor a különböző sejteket nem csak megszámolják, hanem funkciójuk alapján százalékban is megadják, továbbá az egyes sejtek jellemzőit mikroszkóp alatt is megvizsgálják, majd leírják.”

„A vérszegénység az egyik leggyakoribb kóros állapot az embereknél” – erősíti meg Szélessy főorvosnő az általános vélekedést. A vérszegénység az oxigént szállító vörösvérsejtek számbeli csökkenését vagy minőségbeli eltérését jelenti. Lényege, hogy a szervezetünk sejtjeinek működéséhez nem tud kellő mennyiségű oxigént biztosítani. Gyakorlatilag a sejtjeink fulladoznak.


Mikor kell odafigyelni? Minden csillag problémát jelez a vérképben?

A csillagok a vérképen a normálistól való eltérést jelzik. És igen, minden csillagnál oda kell figyelni, de nem biztos, hogy mindegyik bajt jelez. Fontos, hogy ne egy paramétert vizsgáljunk csak, hanem összességében a teljes vérképet. Előfordulhat, hogy a csillagot a vérvétel, a tárolás, a szállítás vagy a feldolgozás során bekövetkező változás okozta, illetve, hogy a szervezet önmaga egy másik paraméterrel kompenzál. Ne feledjük: nem az a baj, ha csillag van, hanem az, ha nem kapnak a sejtek elegendő oxigént!


A vérszegénység kezelése – odafigyelés és helyes életmód

A vérszegénység kezelésében az a legfontosabb, hogy magát a problémát kezeljük. Nem szívódik fel a vas a beleinkből? Állítsuk helyre emésztésünket! Nem eszünk elegendő vasat? Figyeljünk oda, hogy fokozott a szükséglet pl. serdülőkorban, a terhesség és a szoptatás ideje alatt, vagy akut betegségek utáni lábadozásnál. Fogyasszunk több húst, vagy szedjünk megfelelő vastartalmú étrendkiegészítőt!

Ezeken a természetesnek is mondható állapotokon túl azonban fontos észrevenni, ha komoly betegség áll a vérszegénység hátterében: tartós bélrendszeri gyulladás, rákos daganat, gyomor- vagy vastagbélvérzés, genetikai defektusok, autoimmun betegségek.

Összességében elmondható, hogy a vérszegénység fontos tünet, jelzőérték. Minden esetben felhívja a figyelmet egy mögöttes problémára, amelynek kivizsgálását követően lehet csak megválasztani és beállítani a helyes kezelést. Daganatos betegségekben sokszor első, így életmentő tünet! Terhesség alatt a magzat alacsony oxigén- és (ennek következtében) energiaellátását jelezheti. Felszívódási zavarban lappangó autoimmun betegség tünete is lehet.

Tehát akinek csillag van a vérképében, leghelyesebb, ha orvoshoz fordul, mert a csillagok száma a vérképben a baj nagyságára utalhat.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!