A rossz alvás újabb súlyos következményeire derült fény
2013. 03. 08.
Nagyobb a szívelégtelenség kockázata azoknál az embereknél, akiknek problémájuk van az elalvással - mutatták ki norvég szakemberek több mint 50 ezer embert 11 éven át nyomon követő kutatásukban.
A Norvég Tudományos és Műszaki Egyetem kutatói 20 és 89 év közötti embereket vizsgáltak. Kutatásuk kezdetén egyiküknél sem diagnosztizáltak szívelégtelenséget, amelynek lényege, hogy a szívből percenként pumpált vér mennyisége elégtelen a test normális oxigén- és tápanyagszükségletének biztosítására. A betegségnek sok oka lehet; a benne szenvedők egyre nehezebben kapnak levegőt, és kimerültnek érzik magukat.
A kutatás során a résztvevőktől azt kérdezték, nehezen alszanak-e el, vannak-e alvási problémáik, illetve, hogy az éjszakai alvás után kipihenten ébrednek-e. Kimutatták, hogy azoknál, akiknek problémájuk van az elalvással vagy az alvással, háromszorosára nő a szívelégtelenség kockázata azokhoz képest, akiknek nincs alvászavaruk.
A kockázat fennáll azoknál is, akik nem tudják teljesen kipihenni magukat. A rossz éjszakai alvás és a szívelégtelenség közötti összefüggés akkor is fennállt, ha figyelembe vették a dohányzást, az elhízást és más, álmatlanságot, illetve szívproblémákat okozó tényezőket - írták a szakemberek az European Heart Journal szaklapban közzétett tanulmányukban.
A kutatók arra nem tudtak választ adni, miért van kapcsolat a rossz alvás és a szívelégtelenség között. Mint hangsúlyozták, további kutatások szükségesek annak kiderítésére, hogy az alváshiány váltja-e ki a szívelégtelenséget, vagy az összefüggés jóval bonyolultabb. "Nem tudjuk, hogy az álmatlanság valóban szívelégtelenséget okoz-e. De ha valóban ez a helyzet, a jó dolog az, hogy ez kezelhető állapot" - idézte Lars E. Laugsandot, a tanulmány vezető szerzőjét a BBC hírportálja.
A szakember magyarázata szerint az alváshiány a szervezetben káros válaszokat vált ki, a szervezet stresszhormonokat bocsát ki, amelyek negatív hatással vannak a szívre. Ugyanez a norvég kutatócsoport egy korábbi tanulmányában összefüggést mutatott ki a rossz alvás és a szívinfarktus között.
Forrás: MTI

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Balogh Edina: „Fontos, hogy az ember önmagában is számítson”
- Minden 5. gyereket érintheti az online bántalmazás
- Két front között
- A szaglásterápia segíthet depressziós betegeken
- Hangyák védhetnek meg a kullancsoktól
- A core izmok erősítése csak mítosz?
- Kisebb fájdalom, gyorsabb felépülés - ilyen az egynapos sebészet
- A cukorbetegség egyik gyakori szövődménye, amiről csak kevesen tudnak
- Egyre gyakrabban okoz megbetegedést egy parazita
- Ezektől a növényektől tartsuk távol gyermekünket és házikedvencünket!
- Kortársaiknál egészségesebben élnek a daganaton átesettek
- 4 tünet, amely halláskárosodást jelezhet
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!