Megoldás a bőrhibák ellen
„A gyógynövényes mélyhámlasztás bőrgyógyászok, kozmetológusok által kifejlesztett, kipróbált és világszerte alkalmazott biológiai eljárás, mely természetes úton avatkozik be a bőr és a kötőszövet struktúrájába” – magyarázza Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikusa. A többi hámlasztásos eljárással szemben semmilyen kémiai vagy szintetikus hámlasztó anyagot nem tartalmaz. A kezelés előnye, hogy segítségével nem csak a bőr struktúrája újul meg, de segítségével méregteleníthetjük, táplálhatjuk, regenerálhatjuk is a bőrt. A kíméletes, apró formátumban lévő gyógynövénykeverék bőrbe masszírozásával ugyanis a hatóanyagok a bőr mélyebb rétegeibe is eljutnak. Már egy kezelés is látványos eredményt hoz, de a legszebb eredmény kúraszerűen végzett mélyhámlasztással érhető el.
Arcbőrcsere
A mélyhámlasztás során lényegében a bőr önmegújító funkcióját használják ki. A természetes hámlás során a bőr havonta magától is megújul, ám idővel ez a folyamat lelassul. A kezelés során eltávolítják a bőr felső hámrétegét, ezzel mesterségesen regenerációra serkentik az alsóbb bőrréteget. A hámsejtképződés beindítása mellett így a bőr rugalmasságáért felelős kollagén és elasztin termelődése is fokozódik. Az újonnan képződött bőr felszíne egyenletes, fiatalos lesz, a bőrhibák és a ráncok mélysége jelentősen csökken. A végeredmény természetesen függ a bőr eredeti állapotától, illetve az egyéni adottságoktól.
Szépüljön télen!
A kezelés elvégzésére az őszi-téli hónapok a legideálisabbak, ilyenkor okoz a legkevesebb gondot a napfény, az UV-sugarak kerülése. Az elvékonyodott bőr az új hámréteg felépüléséig ugyanis fokozottan érzékeny a külső hatásokra, így nagy gondot kell fordítanunk a fényvédelemre. A kezelést érdemes hétvégére, szabadnapokra időzíteni. Az intenzív, szabad szemmel is jól látható hámlási folyamat ugyanis – intenzitástól függően – rendszerint a kezelés utáni 5. napon zárul le. A bőr teljes regenerációja egyéntől függően 14-28 napot vesz igénybe, ennyi idő alatt már látható lesz az eredmény: a megszépült bőr.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!