Halálközeli élmények a Kossuth Klubban

2013. 02. 19.
Szerző: Szimpatika
Halállátók: halálközeli élmények és magyarázataik – dr. Pilling János előadása a Kossuth klubban ma 17,30 és 19 óra között. Feltűnően nagy hasonlóság figyelhető meg a különböző halál közelébe került emberek tapasztalataiban – többek között erről is szó lesz a ma este induló, a Nagy tabu: halál és gyász című előadássorozat első alkalmán. Bérletek még ma kaphatók a Napfogyatkozás egyesület és a TIT Szabadegyetem közösen szervezett előadássorozatára, később már csak alkalmanként lehet jegyet vásárolni. Időpont: 2013. február 19. kedd 17.30 Cím: Kossuth Klub 1088 Budapest, Múzeum u. 7.



A halálközeli élmények tudományos vizsgálata már az elmúlt század végén megkezdődött. Az első közlemény 1892-ből származik, és Albert Heim, svájci geológus professzor nevéhez fűződik. Ő harminc esetet gyűjtött össze alpinistáktól, akik - csakúgy, mint ő maga - hegymászás közben lezuhantak. Tapasztalatikat jól példázza Heim saját beszámolója:
„Semmi bánatot vagy bénító félelmet nem érzetem. Nem volt szorongás, a fájdalomnak vagy kétségbeesésnek nyoma sem volt, hanem inkább egy nyugodt komolyság, mélységes elfogadás és nagy szellemi gyorsaság. Az események kapcsolatát és lehetséges kimenetelüket tisztán, objektíven személtem, a zavarodottságnak nyoma sem volt. Az idő nagymértékben kitágult.”

A halál közeli élmények vizsgálata ténylegesen a hetvenes évek elején kezdődött Russel Noyes munkásságával, aki főleg balesetek áldozatinak élményeivel foglalkozott. Ezzel váltás történt a parapszichológia vidékéről az orvostudomány irányába, másrészt előtérbe kerültek az élményeket átélők beszámolóinak feldolgozásán alapuló vizsgálatok.

Locke és Shontz vizsgálatai szerint a halál közelébe jutottak 22%-a él át halál közeli élményt. Száz vietnami veterán közül, akik a harctéren majdnem meghaltak, 24 számolt be típusos halál közeli élményről.

Egy férfi, aki majdnem megfulladt, így fogalmazta meg tapasztalatait:
„Ahogy a fényesség forrását elértem, bele akartam nézni. Egy darabig meg sem próbáltam, hogy megfogalmazzam azt az érzést, ami akkor elhatalmasodott rajtam. A teljes nyugalom, szeretet, energia és szépség végtelen világát láttam. Olyan volt, mintha az emberi létlényegtelenné vált volna, ezzel összevetve. De ugyanakkor hangsúlyozta az élet érté két, és a halált úgy mutatta be, mint egy másik, jobb élethez vezető utat. Minden az igazi létezés létében, szépségében, jelentőségében oldódott fel. A világmindenség energiája volt itt összegyűjtve örökre, ezen a meghatározhatatlan helyen.”

A halálközeli élményekre számtalan tudományos magyarázat létezik, azonban teljes egészében egyik sem bizonyított. A kérdés, hogy hiszi vagy sem mindazt, amit az odaátról visszatért emberek tapasztaltak, mindenki számára nyitott. Az biztos, hogy aki átélte ezt az élményt, többé nem fél a haláltól.

 

 

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!