Minden eddiginél korábban kimutatható a mellrák: itt az új módszer
2013. 02. 16.
Az eddiginél korábbi stádiumban és könnyebben képes kimutatni az emlőrákot egy detektorokkal és adatrögzítővel felszerelt melltartó, amelyet hamarosan piacra dobhatnak az Egyesült Államokban – adta hírül a CBS televízió.
A First Warning System elnevezésű rákszűrő melltartó kifejlesztése mintegy két évtizeden át tartott. A vizsgálat során a páciensnek legalább 12 órán át magán kell viselnie a szöveti elváltozások után kutató alsóneműdarabot.
A szerkezet nagyobb hatékonysággal mutatja ki a daganatokat, mint a mammográfiás vizsgálat, amelynek számára Margaret Chen mellráksebész szerint az elváltozások nem ritkán csaknem észrevehetetlenek.
"Azt szeretnénk, ha a szerkezetet már 18 éves kortól alkalmaznák a nők éves szűrésén" – jelentette ki a melltartóba applikált szerkezetet kidolgozó Matthew Bernardis. A melltartó nem sugároz, nem nyomja össze az emlő szöveteit és nem invazív, ezért rutinszerűen alkalmazható.
A szerkezet, amelynek forgalmazását a várakozások szerint egy éven belül jóváhagyhatja majd az amerikai élelmiszer- és gyógyszerügyi hatóság (FDA), az előzetes kalkulációk szerint mintegy 200 dollárba (44 ezer forint) kerül majd.
Forrás: MTI

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!