Szerencsés véletlen: rábukkantak a gyógymódra?

2012. 11. 24.
Szerző: Szimpatika
Kulcsfontosságú kapcsolatot sikerült azonosítani a fehérjeszintézis és az autizmus között, ami új terápiás útvonalakat nyithat – állítják kanadai kutatók állatkísérleteik alapján, amelyek során egerekben sikerült visszafordítaniuk az autizmus-szerű viselkedést.
A Nature tudományos magazinban ismertetett egérkísérleteikben azt állapították meg a McGill Egyetem és a Montreali Egyetem kutatói, hogy bizonyos idegi fehérjék, az úgynevezett neuroliginek túlzott szintézise az autizmushoz hasonló viselkedést okoz a rágcsálóknál.

A kutatás második felében felnőtt egereknél sikerült visszaszorítaniuk az autizmus-szerű viselkedés tüneteit olyan vegyületek adagolásával, amelyek szelektíven gátolják e fehérjék egyes típusainak szintézisét. A fehérjeszintézis folyamatában a sejtek a DNS-ben kódolt információ alapján legyártják az egyes fehérjéket. Mint Nahum Sonenberg kutatásvezető elmondta, laboratóriumuk eredetileg a rák kialakulásában szerepet játszó fehérjék szintézisét vizsgálta olyan egérmodellen, amelyben működésképtelenné tettek egy fehérjeszintézist kontrolláló kulcsgént. Kiderült, hogy ezekben az egerekben megemelkedett a neuroligin fehérjék termelődése, az állatok pedig autizmus-szerű viselkedést mutattak.

A neuroligin fehérjék azért fontosak, mert hidat képeznek az idegsejtek szinapszisai között, így teszik lehetővé, hogy az információ eljusson az egyik sejttől a másikig. A neuroligin fehérjék egyik típusa ingerli, a másik gátolja az idegsejteket, egészséges emberben a két típus egyensúlyban van. Az ingerlő és gátló fehérjék termelődésének egyensúlya az autistáknál azonban felborul.

A mostani kutatási eredmény reményt kínál arra, hogy a fehérjeváltozatok termelődését szelektíven befolyásolják. A kutatók rákkezelésekre kifejlesztett vegyületekkel elérték, hogy az egerekben csökkent a neuroligin fehérje egyik típusának termelődése, aminek hatására viselkedésük autisztikus vonásai is visszaszorultak.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!