Új lehetőségek a tuberkulózis-fertőzöttség kimutatására

2012. 09. 18.
Szerző: Szimpatika
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint a Mycobacterium tuberculosis baktérium okozta fertőzés a Föld lakosságának kb. 1/3 részét érinti, közülük évente kb. 10 millió az új megbetegedés, és a betegség kb. 2 millió ember halálát okozza. Hazánkban sem tűnt el a tuberkulózis. A megbetegedés elsősorban a rossz szociális helyzetben élőket, hajléktalanokat, alkoholistákat, legyengült immunrendszerrel rendelkezőket érinti, és egyre inkább számítani kell behurcolt esetekre is. A fertőzöttek felderítését gátolja a tüdőszűrési fegyelem lazulása is.

A laboratóriumi kimutatást nehezíti az a tény, hogy a mycobacteriumok kitenyésztése rendkívül hosszú időt (általában 6-8 hetet) vesz igénybe. Az utóbbi évek kutatásai arra irányultak, hogy a tenyésztés mellett más módszereket alkalmazva minél hamarabb ki lehessen mutatni a mycobacteriumokat. Az alábbiakban ezek közül a kutatási eredmények közül mutatunk be röviden hármat.

A gyakorlat számára talán az egyik legígéretesebb új eljárás az, amelynek segítségével a szervezetben jelenlévő baktériumok vérvizsgálattal is kimutathatók. A módszer elve az, hogy Mycobacterium tuberculosis antigén jelenlétekor a fehérvérsejtek egyik csoportja, a T-limfociták specifikus gamma-interferont (gamma-IFN-t) termelnek, amely megfelelő technikával mérhető. A pácienstől levett néhány milliliter vérben  lévő T-limfociták 37°C-on inkubálva kb. egy nap alatt termelnek biztonságosan mérhető mennyiségű gamma-IFN-t, így a vizsgálati eredmény elvileg a vérvételt követő napon elkészül. (A gyakorlatban ez általában nem valósul meg, mert gazdaságossági okokból több mintát is összevár a laboratórium.) A módszernek – a gyors eredményszolgáltatás mellett – több előnye is van. Ilyen például, hogy az eredmény objektív, nem függ a vizsgálatot végző személytől, és a mérés megismételhető. Nem elhanyagolható körülmény, hogy a korábbi BCG-vakcináció nem zavarja a vizsgálatot és nem befolyásolja az eredményt. A vizsgálat korlátai közé tartozik, hogy – a módszer lényegéből adódó okok miatt – az inkubálást a vérvételt követően minél hamarabb el kell végezni! Nyilvánvalóan csak erősen korlátozottan alkalmazható a meghatározás azoknál, akik nem rendelkeznek megfelelő immunrendszerrel (pl. AIDS-betegek, immunszuppresszáltak).

A másik eljárás molekuláris biológiai technikát alkalmazva légúti mintákból (köpetből, bronchus aspirátumból illetve bronchus mosófolyadékból) mutatja ki a jelenlévő Mycobacterium tuberculosis baktériumokat. A meghatározás során először eliminálják a mycobacteriumok mellett lévő egyéb sejteket, majd DNS-t izolálnak a baktérium sejtekből. A mintában lévő néhány nukleinsav-kópiát polimeráz láncreakcióval (Polimerase Chain Reaction, PCR) megsokszorozzák, és a specifikus régió segítségével azonosítják. Az eljárás érzékenyebb és specifikusabb a direkt mikroszkópos kimutatásnál, de magas szintű műszerezettséget és speciális laboratóriumi körülményeket igényel, ezért rutinszerűen végzett szűrővizsgálatra nem alkalmazható.

A laboratóriumi mycobacteriológia egyik fontos feladata a kitenyészett baktériumok gyógyszerérzékenységének mielőbbi megállapítása és közlése a kezelőorvossal. Ez a folyamat – a lassú baktériumnövekedés miatt – hagyományos eljárást alkalmazva a tenyésztést követően újabb 6-8 hetet vesz igénybe. Ez az idő rövidíthető le egy újabb molekuláris biológiai módszer alkalmazásával. Az eljárás hasonló az előzőekben leírt PCR technológiához, azzal a különbséggel, hogy ebben az esetben nem csupán a Mycobacterium tuberculosisra jellemző génszakaszazonosítása, hanem a különböző gyógyszerrezisztenciáért felelős génmódosulások specifikus kimutatása a cél. Különösen fontos a hagyományos gyógyszerekre (Izoniazid, Rifampicin, Ethambutol, Streptomycin) kialakuló rezisztenciák időben történő kimutatása, ugyanis egyre gyakoribb a rezisztens törzsek megjelenése. Egyre aggasztóbb az egyszerre több gyógyszernek is ellenálló (angolul Multidrug Resistant, MDR) törzsek terjedése. Ezek gyors kimutatása alapvető egy-egy közösség egészségének védelme érdekében.

A fenti laboratóriumi meghatározások Magyarországon is hozzáférhetők, igaz, a vizsgálatokat társadalombiztosítási támogatás keretében alapellátás orvosa nem kérheti, és csak meghatározott laboratóriumok végezhetik.

 

www.labtestonline.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!