Szimpatika főoldal

Persze talán pont ezért aggódom jobban, mert olyan távolságra mennek be ugrálni, ahova én a partról el sem látok. Ezért inkább együtt, mind a hat gyerekkel megyünk vízibiciklizni, ami remek szórakozás nekem is, hiszen ennyi nagy gyerkőc mellett én biztos nem tekerek... A csúszdán Réka is sikongatva csúszik lefele, nem foglalkozik avval, hogy elkapja-e valaki, úgyhogy jó párat merül, szigorúan karúszóval, természetesen. Egy ilyen családi ugrálás, csúszás, úszás mindannyiunknak nagy élmény, de csak akkor vállalkozom rá, ha Apa is velünk van, különben marad a kis víz a két kicsivel kézen fogva, a nagyokat legalább szemmel tartva.

Szerencsénk van, egyik gyerekünk sem félt soha a víztől, sőt, Bence azzal szórakozott kétévesen, hogy váratlanul leguggolt a víz alá iszapért, én meg frászt kaptam, hogy hol a gyerek, majd mosolyogva kibukkant és kiröhögött. Ehhez nem tudtam hozzászokni, folyton kerestem a szememmel és a kezemmel. Az aggodalom persze nem szűnik meg akkor sem, ha elvileg tudnak úszni, mert teljesen más az átlátszó medencében leúszni a távot, mint a sötét élővízben, erre jól emlékszem gyerekkoromból. A négy iskolás gyerekünk hivatalosan tud úszni, bár Bence három év alatt sem jutott el még a hagyományos mellúszás elsajátításához, mert állítólag ez az utolsó megtanítandó úszásnem, és még nem került rá sor... Azért vicces, ahogy háton vagy gyorsúszással szeli a Balatont, viszont azt hibátlanul!

Nyár elején gondoltam rá, hogy elküldeném a fiúkat egy intenzív napközis úszótáborba, ahol a három nagyfiú gyakorolna, Dávid pedig elkezdhetne tanulni. Az ötlet jónak tűnt, de az árak láttán visszakoztam, a legolcsóbb is húszezer forint körül van, ezt néggyel szorozva inkább közös nyaralásra költjük a pénzt, hol a térdig érő Balatonban, hol az északi part mélyebb vízében, hol a Kőrös partján, vagy strandmedencében tesztelve az úszástudásukat, a terepnek megfelelő karúszókkal, mentőmellényekkel, békatalpakkal, úszódeszkákkal felszerelkezve – persze csak Anya kedvéért...