„Adjon Isten minden jót ez új esztendőben!” – Anyaszemmel
Módosítva: 1/25/2014 Szerző: Szonda Györgyi 2 perc Anyaszemmelprogram
Az új év első napjaiban mindig van idő egy kicsit elgondolkodni – még tart a szünet a gyerekeknek, de már lezajlott az ünnepi felfokozott hangulat, nyugalmas pár nap ez, amikor lehet terveket szőni, fogadalmakat tenni, vagy csak elképzelni az előttünk álló tizenkét hónap eseményeit.
Első körben persze a családot, a gyerekeket érintő feladatokat, vállalásokat, változásokat gondolja át az ember lánya, és tekintve hat gyermekünket, ez már épp elég.
Már januárban lesz izgalom, hiszen Gergő felvételizik hatosztályos gimnáziumba, és szíve szerint Bori iskolájába járna, ahova nem könnyű bekerülni, lévén az ország egyik legjobb gimije. Nem lesz könnyű kitalálni, mely intézményeket és milyen sorrendben jelöljük, hogy a lehető legjobb helyre járhasson szeptembertől.
Következő nagy feladat Dávid fiam beiskolázása lesz, mert, bármilyen hihetetlen számomra, de első osztályos nagyfiú lesz ő is ősszel. Ismét mehetünk nyílt napokra, felvételi meghallgatásokra, és kereshetjük azt a tanító nénit, akit az én kisfiam mellé rendelt a sors. Szerencsére az óvó nénik és a dadus „családban maradnak”, hiszen Réka kiscsoportos ovisként megy majd a jól ismert (és szerintem az ország egyik legjobb) Halacska csoportjába. A három másik gyermekünk élete talán nem változik ilyen mértékben (remélem), és szépen folytatja Bence és Ádám a felső tagozaton a pontszerző jó jegyek gyűjtését, illetve Bori is megbirkózik a tanulás-színjátszás-tánc-szerelem-nyelvvizsga ötvözettel.
Ami a munkával kapcsolatos terveimet illeti, sokat várok ettől az évtől, hiszen legkisebb gyermekünk is betöltötte a hároméves kort, és bár hat gyerkőc mellől nem tudok visszaállni a kórházi munkarendbe, de minél több gyermeket váró párnak és kisgyermekes családnak szeretnék a segítségére lenni hivatásszerűen és önkéntes munkával is. Visszahozzuk az életünkbe a néptáncos múltunkat is, a kisgyermekeket zenére, táncra nevelő előadásainkat, mert decemberben meghívtak néhány iskolába és óvodába, ahol nagyon nagy élmény volt látni a csillogó tekinteteket és azt, hogy mennyire értékelik a gyerekek a népzenét, a népdalt, a táncot, a verset, a játékot.
Évekig tanítottuk mindketten drága férjemmel, és be kell vallanom, hogy hiányzott az az érzés, ahogy a figyelő gyerekszemek várnak tőlem valamit, és jólesett, hogy nem „csak” a saját gyerekeimnek tetszik, amit csinálunk.
Természetesen az ábrándozásra is kell pár percet szentelni az új évi estéken, így fordulhatott elő velem, hogy félálomban lakásbővítő építkezést, saját kertet és (nagyon titkosan) fehérruhás templomi esküvőt véltem látni, hiszen tizenévvel ezelőtt az anyakönyvvezető előtt megígértük magunknak, hogy egyszer lesz egy „igazi esküvőnk” is – talán most jött el az ideje...