Veszélyes baktériumok, vírusok, gombák és egyéb élősködők a strandokon, fürdőkben

Szimpatika Webtér hirdetés
Szerző: Szimpatika
Baktériumok, vírusok, gombák és egyéb élősködők – ezek okozhatnak bajt a strandon, az uszodában és a termálfürdőben. Ha viszont néhány alapszabályt betartunk, akkor minimálisra csökkenthető a fertőzés veszélye.
▾ Görgessen tovább, cikkünk az ajánló után folytatódik! ▾

Dr. Rozgonyi Ferenc, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájának mikrobiológiai diagnosztikai és tudományos szaktanácsadó professzora szerint az egyik ilyen alapszabály, hogy semmilyen sérüléssel nem szabad strandra, uszodába vagy termálfürdőbe menni. Nemcsak a nagyobb sebekkel, hanem a kisebbekkel sem: például ha valaki elvágta az ujját, lehorzsolta a térdét, vagy van egy berepedés két lábujja között. Ezek a fertőzés kapui – hangsúlyozta, hozzátéve: azt is meg kell próbálni elkerülni, hogy a medence vize az ember szájába kerüljön és lenyelje.

Az egyetemi tanár a strandokkal kapcsolatban arról beszélt, hogy a hideg vizes medencéknél nem elsősorban a víz okozza a problémát – hiszen azt fertőtlenítik, és a klór pusztítja a kórokozókat –, hanem a medence partja, a strand kövezete és a zuhanyzó. Ezeken a területeken könnyen kerülhet a bőrre baktérium vagy gomba, ami a sebbe vagy a sérülésre jutva fertőzést okoz. Ha valaki gombás lábbal beáll a zuhanyozóba, akkor az utána következő megfertőződhet – vélekedett.

Mindezek miatt is nagyon fontos a lábmosó használata, amely megakadályozza, hogy kosz kerüljön a medencébe és fertőtleníti is a lábat. A zuhanyozóban pedig ajánlott papucsban beállni a víz alá. Általános jó tanácsként azt is javasolta, hogy a strandon vagy a fürdőben mindenki csak a saját papucsát használja, mert ha másét veszi fel, akkor bakteriális és gombás fertőzést is kaphat.

Dr. Rozgonyi Ferenc hangsúlyozta: ha valakin nincs sérülés, akkor is van ugyan esély a megfertőződésre, de lényegesen kisebb. A kórokozók igyekeznek megtapadni a bőrön, a szőrzeten és anyálkahártyákon, de ha valaki strandolás után alaposan és rendszeresen tisztálkodik szappannal és folyóvízben, akkor ezek nem okoznak bajt – közölte.

A lehetséges veszélyforrások közt említette azt is, ha valaki megsérül sportolás közben a strandon. Amennyiben ez megtörténik, mindképpen orvoshoz kellene vinni, mert – például a trágyás-földes-poros pályán – a tetanuszbaktérium spórája is bekerülhet a sebbe – jelentette ki.

A strandon is előfordulhat kullancs, amely számos kórokozót hordozhat és csípésével, nyálával fertőzi a szúrt-csatornát, s onnan a kórokozó a vérbe, majd az agyhártyára kerülhet és gyulladást okozhat. Érdemes strandolás után megvizsgálni a testet, nincs-e rajta kullancs, s ha van eltávolítani.

 

Az egyetemi tanár a meleg vizes medencékkel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy ezekben minden széklettel szóródó baktérium és vírus egy bizonyos ideig életben marad, sőt – ha szerves anyagok is kerülnek a 30-38 C fokos vízbe – akkor a baktériumok gyorsan el is szaporodnak.  Az ilyen baktériumok vagy vírusok a lenyelt vízzel hasmenést okozhatnak. Ilyen eset minden nyáron előfordul – emelte ki  Dr. Rozgonyi Ferenc.

 

Mint mondta, a termálvizeket fertőtlenítik ugyan bizonyos módszerekkel, de itt is könnyű fertőzést kapni: Ha olyan ember megy a meleg vízbe, akinek valamilyen nemiszervi fertőzése van, megfertőzhet másokat is, a nemi betegségeket okozó baktériumok ugyanis itt szintén elszaporodhatnak és fertőzést okozhatnak. A női nemi szervek külső részén elsősorban az ún. sarjadzó gombák – főleg a Candida albicans – okozhatnak fertőzéseket, illetve a fehér folyás kórokozója a  Trichomonas vaginalis is életben maradhat a meleg vízben egy darabig.
Veszélyforrást jelenthet az is, ha a fürdő vagy strand területe nincs rágcsálómentesítve. Az egerek és patkányok Leptospira baktériumokat hordozhatnak.  Ha a strand vize meleg víz, de nem fertőtlenítőszeres, a leptospirák fertőzhetik a fürdőző embert a bőrön át,vagy a vízzel lenyelve a bélen át, májgyulladást és sárgaságot, valamint néhány faj agyhártyagyulladást okozhat.

Az ÁNTSZ közleménye szerint a medencés strandok döntő többsége Magyarországon szabályosan, a közegészségügyi előírásokat betartva működik. A víz minőségét mikorbiológiailag folyamatosan ellenőrzik az ÁNTSZ szakemberei és laboratóriumai.

Mivel a medencék vize használat közben a folyamatos fertőtlenítés és frissvíz-utánpótlás ellenére is szennyeződhet, Rozgonyi Ferenc professzor hangsúlyozta: a higiénés szabályokat betartva maga is rendszeresen jár uszodába, termálfürdőbe. Leginkább azok vannak veszélyben, akik meleg vízben töltenek el hosszú időt, és utána egyáltalán nem, vagy csak sima vízzel mosakodnak meg, a megfelelő higiénés állapotú fürdőhelyeken a strandolás utáni alapos tisztálkodással minimálisra csökkenthető a fertőzés kockázata.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ajánlataink

Apetister Senior oldat málna-feketeribizli 100ml
Apetister Senior oldat málna-feketeribizli 100ml
2149 Ft
Nurofen Rapid Forte 400 mg lágy kapszula 20x
Nurofen Rapid Forte 400 mg lágy kapszula 20x
3099 Ft
Neo Citran megfázásra és köhögésre kemény kapszula 16x
Neo Citran megfázásra és köhögésre kemény kapszula 16x
2599 Ft
Patikárium Multivitamin 50+ tabletta 60x
Patikárium Multivitamin 50+ tabletta 60x
2049 Ft
Oscillococcinum Neo golyócskák 30x
Oscillococcinum Neo golyócskák 30x
7999 Ft
Panangin Forte 316mg/280mg filmtabletta 60x
Panangin Forte 316mg/280mg filmtabletta 60x
2999 Ft
Béres C-vitamin 1000 mg csipkebogyó kivonattal + 2000 NE D3-vitamin retard filmtabletta 90x
Béres C-vitamin 1000 mg csipkebogyó kivonattal + 2000 NE D3-vitamin retard filmtabletta 90x
4299 Ft
Normaflore belsőleges szuszpenzió 20x5ml
Normaflore belsőleges szuszpenzió 20x5ml
3349 Ft
Báno fokhagyma-galagonya-fagyöngy kapszula 100x
Báno fokhagyma-galagonya-fagyöngy kapszula 100x
4749 Ft
D-Vion D3 2000NE kapszula 120x
D-Vion D3 2000NE kapszula 120x
3929 Ft
Elinix kemény kapszula 28x
Elinix kemény kapszula 28x
3249 Ft
Eurovit D-Vitamin 2000NE étrend-kiegészítő tabletta 60x
Eurovit D-Vitamin 2000NE étrend-kiegészítő tabletta 60x
1729 Ft
Tantum Verde 1.5mg/ml szájnyálkahártyán alkalmazott spray 30ml
Tantum Verde 1.5mg/ml szájnyálkahártyán alkalmazott spray 30ml
2499 Ft
Imodium 2 mg kemény kapszula 20x
Imodium 2 mg kemény kapszula 20x
1479 Ft
Flebaven 1000 mg tabletta 60x
Flebaven 1000 mg tabletta 60x
6499 Ft
Béres Csepp Extra belsőleges oldatos cseppek + C-vitamin Béres 50 mg tabletta 4x30 ml + 120 db
Béres Csepp Extra belsőleges oldatos cseppek + C-vitamin Béres 50 mg  tabletta 4x30 ml + 120 db
6499 Ft
Kaloba belsőleges oldatos cseppek 50ml
Kaloba belsőleges oldatos cseppek 50ml
4799 Ft
Magnézium Béres 375mg+B6 filmtabletta 60x
Magnézium Béres 375mg+B6 filmtabletta 60x
4499 Ft
Makula Komplex AREDS2 formula étrend-kiegészítő kapszula 60x
Makula Komplex AREDS2 formula étrend-kiegészítő kapszula 60x
7249 Ft
Cationorm szemcsepp 10ml
Cationorm szemcsepp 10ml
3799 Ft
BioCo Porc-izom-csont Komplex kondroitin filmtabletta 120x
BioCo Porc-izom-csont Komplex kondroitin filmtabletta 120x
5049 Ft
Blend-a-dent műfogsorrögzítő krém extra erős (Mild mint) 47g
Blend-a-dent műfogsorrögzítő krém extra erős (Mild mint) 47g
1499 Ft
Cataflam Dolo Rapid 25mg kapszula 20x
Cataflam Dolo Rapid 25mg kapszula 20x
3099 Ft
Dentinox fogínygél gyermekeknek 1x10g
Dentinox fogínygél gyermekeknek 1x10g
2349 Ft
Algopyrin 500 mg tabletta 30x
Algopyrin 500 mg tabletta 30x
3479 Ft
Cetebe C-vitamin+ cink+ D-vitamin kapszula 60x
Cetebe C-vitamin+ cink+ D-vitamin kapszula 60x
3449 Ft
e.Diagnosis Covid-19 antigén orrüreg teszt
e.Diagnosis Covid-19 antigén orrüreg teszt
1999 Ft
Béres Vita-D3 Forte 3200 NE tabletta 120x
Béres Vita-D3 Forte 3200 NE tabletta 120x
3099 Ft
NeoMagnizum forte D3 tabletta 50db
NeoMagnizum forte D3 tabletta 50db
2229 Ft
Otrivin Breathe Clean tengervizes orrspray 100ml
Otrivin Breathe Clean tengervizes orrspray 100ml
3779 Ft
Otrivin Breathe Clean tengervizes orrspray Aloe Verával 100ml
Otrivin Breathe Clean tengervizes orrspray Aloe Verával 100ml
3779 Ft
Rosacta krém 50g
Rosacta krém 50g
2499 Ft

Olvasna még a témában?

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!