Antibiotikum helyett: fokhagymakúra?

Szerző: Szimpatika
Egykoron, nem lévén korszerű gyógyszergyártás, az emberek kénytelenek voltak megfigyelni, hogy a körülöttük élő növények, füvek, fák, gyökerek, ásványok milyen hatással bírnak az emberi szervezetre. Tapasztalataikat összegyűjtötték s tovább adták a következő nemzedékeknek. Így aztán évszázadok, olykor évezredek bölcsessége halmozódott fel.

Vannak olyan növények, amelyekről biztosan tudható, hogy gyulladást gátolnak, baktériumot képesek ölni, vérképző képességük jelentős. Különösen enyhébb megfázások idején hasznosak, illetve kitűnő egészségvédő, betegséget megelőző a szerepük. Komolyabb baj, például  tüdőgyulladás, vérmérgezés esetén természetesen nem pótolják a megfelelő kémiai szereket, hatásukat azonban fokozzák, mellékhatásaikat pedig csökkentik.

Egyik ilyen bizonyítottan hatásos növényünk a fokhagyma, melynek kúraszerű fogyasztását számos forrás javasolja.

Lássuk, hogyan:

33 dkg megtisztított fokhagymát fokhagymaprésben szétnyomunk, majd 10 napig áztatjuk 3 dl, 96%-os, gyógyszertárban kapható alkoholban, lezárt üvegben. Közben naponta egyszer fellötyköljük, hogy a fokhagyma hatóanyagainak kioldódását ezzel is serkentsük. Ezt követően a pépet tiszta ruhán átszűrjük üvegbe. A nyert folyadék tömény, ragacsos fokhagymakivonat.


Adagolása: mindig evés előtt kell meginni, kevés tejben, gyümölcslében vagy vízben elkeverve:

Reggel - Délben - Este
1. nap: 1 csepp 2 csepp 3 csepp
2. nap: 4 csepp 5 csepp 6 csepp
3. nap: 7 csepp 8 csepp 9 csepp
4. nap: 10 csepp 11 csepp 12 csepp
5. nap: 13 csepp 14 csepp 15 csepp
6. nap: 15 csepp 14 csepp 13 csepp
7. nap: 12 csepp 11 csepp 10 csepp
8. nap: 9 csepp 8 csepp 7 csepp
9. nap: 6 csepp 5 csepp 4 csepp
10. nap: 3 csepp 2 csepp 1 csepp
11. naptól: napi 3 x 25 csepp, amíg a folyadék el nem fogy.

A kúra idején érdemes a szokásosnál több folyadékot fogyasztani. Állítólag 7 évig nem kell megismételni, annyira hatásos védelmet nyújt a különböző megfázásos, alsó és felső légúti megbetegedésekkel szemben.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!