Nem veszélytelen az orális szex

2008. 10. 14.
Az orális szex úgy él a köztudatban, mint a „hagyományos” szexuális együttlét teljesen biztonságos alternatívája, ami fogamzásgátlási szempontból természetesen igaz is, a nemi betegségeket tekintve viszont nem: a legtöbb fertőzés akkor is átterjedhet a partnerre, ha csak a száj és a nemi szervek között történik érintkezés.
A chlamydia, a szifilisz, a HPV, a hepatitisz B, valamint az AIDS is simán elkapható csak és kizárólag orális szex útján. A fertőzés veszélye természetesen kisebb ilyenkor, mint közösülés esetén, de semmiképpen sem elhanyagolható, néhány körülmény pedig nagy mértékben növeli a fertőzésveszélyt. Fogmosás után például tipikusan ez a helyzet, hiszen a fogínyvérzés növeli a kockázatot, és egyéb fogínybetegségek, illetve a száj nyálkahártyájának apró sérülései esetén is nagyobb a veszély. Ismeretlen partner esetében tehát célszerű gumióvszert használni.
Fokozott AIDS-veszély?

A legfrissebb vizsgálatok szerint a közelmúltban HIV-vírussal fertőződött betegek között többen vannak, akik orális szex közben kapták meg a betegséget. A vizsgálatokat homoszexuális férfiakkal végezték, de az orvosok szerint a fertőződés e módja heteroszexuális embereknél ugyanolyan jelentőségű. A San Francisco-i California egyetemen 102 HIV-fertőzött homo- és biszexuális férfi szexuális szokásait feltérképező vizsgálatban kiderült, hogy nyolc százalékuk nagy valószínűséggel orális szex útján kapta meg a fertőzést (volt közöttük, aki csak orális szexet folytatott). A megkérdezett fetőzöttek 85 százaléka úgy gondolta, hogy az orális szex teljesen biztonságos, és ezért nem is fordítottak különösebb figyelmet a védekezésre.

Az eredménynek azért is van jelentősége, mert a HIV-fertőzés leggyakoribban említett módjai közt a normál, illetve anális közösülés, valamint az intravénás kábítószerezők közös tűhasználata szerepelt. Habár a vírus a nemi váladékkal (sperma, hüvelyváladék) átadható, az orális szexet nem tekintették veszélyforrásnak. Eddigi elképzelések szerint a vírus a nyál sajátos összetétele miatt elpusztul és nem okozhat fertőzést. A kérdőívekből az is kiderült, hogy a valószínűsíthetően orális szex közben megfertőzött férfiak voltak orálisan aktívak az aktus közben. A vizsgálati eredményekből arra következtethetünk, hogy bár az orális szex biztonságosabb, mint az óvszer nélküli vaginális vagy anális szex, de mégsem teljesen veszélytelen. Leginkább azok veszélyeztetettek, akik gyakran váltogatják partnereiket, így nagy kockázatot vállalnak nemcsak akkor, ha óvszer nélkül szeretkeznek, de az orális együttléttel is.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!