Foghelyzet az első 25 évben

2011. 11. 03.
|
A legtöbben csak akkor teszik be a fogorvosi rendelőbe a lábukat, amikor már valami nagy baj van. A „gonosz fehér köpenyes bácsi/néni” a kisgyerekeknél még nagyobb félelmet kelthet, ha már az első alkalommal komoly fájdalommal járó kezelésre visszük. Dr. Nyáry Zsolt fogorvost (www.drnyarizsolt.hu) a fiatalkori fogak kezeléséről kérdeztük.

Mikor kell elvinni először a gyermeket fogászati kezelésre, mi történik ilyenkor?

Saját praxisomban azt szoktam ajánlani a szülőknek, hogy a tejfogak áttörése után, 3 éves kor körül bátran hozzák el panaszmentes csemetéjüket egy olyan alkalommal, amikor a szülők fogát kezelem. Lássa a gyermek, hogy a mama, papa fogát gyógyítom! Mivel a szülőknek sem fáj a kezelés, könnyű őket rávenni, hogy próbálják ki a „liftes” széket és a „csiklandozó gépet” (víz- levegőfújó eszköz). Ha sikerül felkelteni a kíváncsiságukat, szívesen nyitják ki a szájukat. Az első alkalommal inkább csak barátkozunk, átnézem a fogakat, a száj állapotát, majd a szülővel megbeszéljük a további teendőket, és nagyon megdicsérem a gyereket a bátorságáért. Ha évente egyszer így megjelenünk a fogorvosnál, aki még ellenőrzi is a fogak állapotát, a gyerek nem fog félni, mire valóban szükséges lehet egy-egy beavatkozás.

A szülők többségének már régen volt tejfoga. Mi az, amire különösen oda kell figyelni a gyerekek fogápolása során?

 

A szülő feladata a gyermek fogainak tisztítása az óvodáskor végéig, de később sem árt az ellenőrzés! Amint megjelennek az első tejfogak, ideje elkezdeni a fogmosást megfelelő bébifogkefe és -fogkrém használatával. Mindig az életkornak megfelelő (gyermek) fogkefét kell használni a megfelelő mennyiségű és minőségű fogkrémmel. Így elkerülhető a fogkrém lenyelése miatti túlzott fluoridbevitel, ami a maradó fogakon foltosodást okozhat. Az elhasználódott fogkefét 3-4 havonként, fertőző betegség után azonnal ajánlatos cserélni. Esti fogmosás után már semmit ne egyen-igyon a gyerek – ha máshogy nem megy az elalvás, a cumiba maximum tiszta vizet tegyünk!

 

Miért fontos a barázdazárás, és mikor ajánlott?

Elsősorban a mélyen barázdált fogak esetében bír nagy jelentőséggel, alkalmazásának szükségességét a fogorvosi vizsgálat eredménye dönti el.

Az őrlőfogak rágófelszínén található barázdák egyedileg változó mélységűek, a mély barázdák alján gyakran mikroszkopikus repedések találhatók, amelyek keskenyebbek, mint a fogkefe sörtéi ezért nem tarthatók tisztán. A barázdazárt felületek ezzel szemben simák, és ezáltal könnyen tisztíthatók. Barázdazárást követően nem tudnak megtelepedni a baktériumok, a fogfelület könnyen tisztíthatóvá válik, ezáltal védelmet biztosít a fogszuvasodás ellen.

 

A barázdazárást egészséges maradó fogon, lehetőleg a fog áttörését követő hat hónapon belül célszerű alkalmazni, tehát 6 éves kortól folyamatosan 18 éves korig. A félévenkénti ellenőrzéseken mindig javasolt az újonnan előtört fogak barázdazárása, illetve a már meglévő barázdazárások folyamatos ellenőrzése, és szükség esetén cseréje.

Mikor lehet/érdemes fogszabályzással foglalkozni?

A fogszabályozás célja nem kizárólag a fogak, a fogsor esztétikájának a kialakítása, hanem a harapási rendellenességek megszüntetése, amelyek a fogak és az állkapocs rendezetlen helyzete miatt is kialakulhatnak. A rendellenes harapásnak hatása van a rágásra, a fogmosásra, a mosoly megjelenési formájára, és arra, milyen érzést kelt bennünk a fogsorunk. A kusza fogakat ugyanis sokkal nehezebb alaposan tisztítani, aminek következményeként megjelenhet a fogszuvasodás és az ínybetegségek. A kiálló fogak könnyebben letörhetnek, a keresztharapás pedig rossz irányú növekedést és egyenetlen fogsort eredményezhet. A nyitott harapás miatt kialakulhat a nyelvlökéses nyelés, és egyes beszédhibák.

Az első fogszabályozási vizsgálatnak lehetőleg 7-8 éves korban meg kell történnie. Addigra kinőnek az első maradó őrlőfogak, és stabilizálódik a hátsó harapás. Ekkor a szakorvos gondosan feltérképezheti az első-hátsó és az egyes oldalsó fogak egymáshoz való viszonyát. Kiderülhet például, hogy a már kibújt metszőfogak esetleg túlharapást, nyitott harapást, fogtorlódást, vagy a mosolygásnál túlzottan kilátszó ínyt okoznak. Ilyen kis gyerekeknél nem feltétlenül szükséges rögtön fogszabályzás, de az alapos vizsgálat előre jelezheti a legideálisabb kezdési időpontot.

Milyen problémákat vethet fel a bölcsességfog növekedése?

A bölcsességfog növekedése eleve fájdalommal járhat, ha kevés a hely, vagy ha nem megfelelő irányban áll a fog. Nyomhatja az előtte lévő fogat, vagy ha nem tud teljesen előtörni a ráboruló íny alatt, gyulladás alakulhat ki, ami igen nagy fájdalommal jár. Nem utolsósorban – bár utolsó a sorban – képes az előtte többé-kevéssé szabályosan álló fogakat előrébb tolni vagy tengelyük mentén elfordítani, ami szabálytalan fogívhez vezet.

Mikor kell kiszedni a bölcsességfogakat? Mire kell vigyázni a beavatkozás után?

Röviden:

  • Ha menthetetlenül szuvas (gyökérkezelni anatómiai okok miatt ritkán szoktuk)
  • A ráboruló íny miatt fájdalmas gyulladás lép fel mögötte
  • Gyulladásban van, vagy alatta-mögötte ciszta látható (fogászati góc!)
  • Meg akarjuk előzni a fogszabályzást, el akarjuk kerülni, hogy a többé-kevésbé szabályosan álló fogak torlódjanak
  • Fogszabályzó kezelés előtt általában ajánlatos a bölcsességfogakat eltávolítani, nehogy tönkretegyék a szabályzás eredményét
  • Ha rágáskor gyakran becsípődik a húsunk

 

Minden foghúzás után tilos a húzás helyét piszkálgatni, szívogatni, öblögetni. A húzás helyén képződő alvadék a legjobb gyógyír a friss sebre! Öblögetéssel ezt a természetes „pakolást” távolítjuk el, és ilyenkor újul ki a vérzés. Ha piszkáljuk az alvadékot, az könnyen elfertőződhet, begyulladhat. Nehezebb húzások esetén javaslom a jegelést (minden fél órából 10 percig az érintett területet kívülről, patikában kapható hűtő-párnával kell borítani, majd 20 percre vissza kell tenni a párnát a mélyhűtőbe). Tej, illetve tejtermékeket lehetőleg egy hétig kerülni ajánlatos. Fájdalom, váladékozás, láz esetén a kezelőorvost tessék hívni!

 

Mi a teendő akkor, ha valakinek egy sikeres fogszabályzás után a bölcsességfogai újból összekuszálják a fogsorát?

Esete válogatja. Általában ki szoktuk húzni a bölcsességfogat, és újból felteszünk egy rögzített fogszabályzó készüléket. A második fogszabályzó kezelés már nem szokott annyi ideig tartani, mint az első. A legszerencsésebb azonban esélyt sem adni ennek a második kezelésnek, és még a fogszabályzás előtt gondoskodni kell a bölcsességfog eltávolításáról.

Februári akció

Béres Vita-D3 Forte 3000 NE tabletta

60 db

1 465 Ft

24,4 Ft/db
Magas hatóanyag-tartalmú D-vitamin. A D-vitamin-hiányos állapot fennállása esetén, a fokozott D₃-vitamin bevitelt indokló különleges táplálkozási igény kielégítéséhez igazított összetételű, speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer
Béres Gyógyszergyár Zrt.,
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4. www.beres.hu
Speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer

Robitussin™ Antitussicum szirup

100 ml

1 555 Ft

15,6 Ft/ml
Enyhíti a makacs, száraz, irritatív köhögést, ráadásul igen kellemes ízű. Hatóanyaga a dextrometorfán, mely köhögéscsillapító hatású
Pfizer Kft.
1123 Budapest, Alkotás utca 53.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Pharmaton® Vital lágy kapszula

60 db

5 260 Ft

87,7 Ft/db
A benne lévő egyedülálló standardizált ginzeng gyökér G115 kivonatnak köszönhetően növeli a szellemi és a fizikai teljesítményt
forgalmazza: SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó utca 1-5.
Telefon: (+36 1) 505 0050
Fax: (+36 1) 505 0060 Gyógyszerinformációs szolgálat:
(+36 1) 505 0055 – Web: www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Calcium-D-Sandoz® 600 mg/400 NE pezsgőtabletta

20 db

1 620 Ft

81 Ft/db
Idősek kalcium- és D₃-vitamin-hiányának megelőzésére és kezelésére, csontritkulásban szenvedő betegek kalcium- és D₃-vitamin-szükségletének biztosítására
Sandoz Hungária Kft.,
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nicorette® Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott oldatos spray

1 adagoló tartály

3 860 Ft

3860 Ft/adagoló tartály
Gyorsan segít a dohányzás utáni vágy leküzdésében! Alkalmazásával megelőzheti vagy csökkentheti az elvonás kínzó tüneteit. Diszkrét megoldás, mely segíti a leszokás folyamatát, ha Ön elhatározta magát. Mentolos íz, egyedülálló spray formula
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® belsőleges oldatos cseppek

50 ml

1 780 Ft

35,6 Ft/ml
Az orrmelléküregek és a légutak heveny és idült gyulladásainak kezelésére szolgáló gyógyszerkészítmény. Hatóanyagai gyulladáscsökkentő, nyákoldó hatásúak, megkönnyítik a letapadt váladék kiürülését
Vény nélkül kapható gyógyszer

Natur C-vitamin 1200 mg csipkebogyóval

80 db

1 990 Ft

24,9 Ft/db
Nyújtott hatású C-vitamin, magas hatóanyagtartalommal
Étrend-kiegészítő készítmény**

Otrivin® Menthol 1 mg/ml adagoló oldatos orrspray

10 ml

1 720 Ft

172 Ft/ml
Gyorsan megszünteti az orrdugulást és hatása akár 12 órán át tart
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Septolete® extra 3 mg/1 mg szopogató tabletta

16 db

1 485 Ft

92,8 Ft/db
Felnőttek és 6 év feletti gyermekek számára javallott gyulladáscsökkentőként, fájdalomcsillapítóként és fertőtlenítőként torok-, szájüregi és fogíny-irritáció kezelésére. Citrom-bodza ízben is
Vény nélkül kapható gyógyszer

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

30 db

1 710 Ft

57 Ft/db
Az igazán stresszes időszakokra. A legmagasabb magnéziumtartalmú vény nélkül kapható gyógyszer¹.¹OGYÉI ATC: A12CC
Béres Gyógyszergyár Zrt.,
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4. www.beres.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

3 400 Ft

113,3 Ft/db
Minőségi Ginkgo biloba hatóanyagú, hatékony gyógyszerkészítmény az időskorral összefüggő szellemi hanyatlás és az életminőség javítására enyhe fokú demenciában szenvedőknek
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ocuvite® lutein forte tabletta

30 db

2 890 Ft

96,3 Ft/db
Komplex összetétel luteinnel, antioxidánsokkal és cinkkel. A cink hozzájárul a normál látás fenntartásához
Valeant Pharma Mo. Kft.,
1025 Budapest, Csatárka út 82-84.
Étrend-kiegészítő készítmény**

Voltaren Emulgel 1% gél laminált alumínium tubusban

100 g

2 205 Ft

22,1 Ft/g
Enyhíti az ízületi- és izomfájdalmakat, csökkenti azok gyulladását és duzzanatát
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Smecta® 3 g por szuszpenzióhoz

10 db

1 040 Ft

104 Ft/db
Akut hasmenés kezelésére felnőtteknek és gyermekeknek (a csecsemőket is beleértve) orális rehidráló oldattal együtt adva
Valeant Pharma Mo. Kft.,
1025 Budapest, Csatárka út 82-84.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Baldivian® Night bevont tabletta

30 db

1 760 Ft

58,7 Ft/db
Növényi gyógyszer, amely természetes hatóanyagával (441,35 mg macskagyökér száraz kivonat) enyhítheti az alvászavarokat
Pfizer Kft.
1123 Budapest, Alkotás utca 53.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dentinox® fogínygél gyermekeknek

10 g

1 645 Ft

164,5 Ft/g
Enyhe hatású gyógyszer, az első fogak kibújásakor jelentkező tünetek helyi kezelésére. A gél gyógyszerformának köszönhetően jól tapad a nyálkahártyára, így hosszabban fejti ki jótékony hatását. Cukormentes
Vény nélkül kapható gyógyszer

Artelac® CL szemcsepp

10 ml

1 215 Ft

121,5 Ft/ml
Frissíti és megnyugtatja a szemet. A szemfelszín nedvesítésére szemszárazság, égő érzés vagy szemfáradtság esetén.
Valeant Pharma Mo. Kft.,
1025 Budapest, Csatárka út 82-84.
Gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszköz*

ACC® Instant 600 mg belsőleges por

10 db

2 265 Ft

226,5 Ft/db
Napi 1 ACC Instant segít már a hurutos köhögés kezdetén! Víz nélkül bevehető, így mindig kéznél van hurutos köhögés esetén
Sandoz Hungária Kft.,
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Wick TriActin citrom ízű por belsőleges oldathoz

10 db

1 840 Ft

184 Ft/db
Citrom ízű forróital por, mely a megfázás 6 tünetét enyhíti: a lázat, fejfájást, izomfájdalmat, torokfájást, orrdugulást és még a hurutos köhögést is. 12 éves kortól
TEVA Gyógyszergyár Zrt.,
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Neo Citran megfázásra és köhögésre kemény kapszula

16 db

1 495 Ft

93,4 Ft/db
Megfázás, meghűlés, influenza és hurutos köhögés tüneteinek kezelésére nyújt komplex megoldást, új, kapszula formátumban
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2019. februári száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el