Jamie Oliver támadja a brit minisztert

Szerző: Szimpatika
Egy "nyolc éves elemista" kreatívabb megoldással állna elő annál, mint amit a brit egészségügyi miniszter javasolt a lakosság elhízásának kezelésére, legalábbis így vélekedik Jamie Oliver világhírű séf, aki szerint "semmitmondó badarság" az Andrew Lansley által bejelentett, a probléma orvoslását célzó új koncepció - adta hírül a The Guardian című brit napilap internetes kiadása.
A szakminiszter minap ismertetett tervében arra biztatta az embereket, hogy egyenek és igyanak kevesebbet - a számok nyelvén szólva összesen napi 5 milliárddal mérsékeljék a kalória-bevitelüket. Lansley megígérte: ennek a "nemzeti törekvésnek" a keretében az élelmiszergyártókkal tárgyalni fog arról, hogy önkéntes alapon csökkentsék termékeik energiatartalmát.

Mint mondta, ha egy átlagos bevásárlókosárban mindössze 3-5 százalékkal kevesebb kalória van, már azzal előrelépés történhet a kövérség visszaszorítása terén anélkül, hogy a fogyasztó bármiféle változást venne észre ételében. Lansley az általa említett, bűvös 5 milliárd kalória (ez fejenként kb. 81 kalóriát jelent) szemléltetésére elmondta, hogy ez 16,9 millió - 20 focipályát befedő - sajtburgernek vagy 28,4 millió adag - négy olimpiai úszómedence megtöltésére elegendő - tejeskávénak felel meg. Az egészségügyi tárca vezetője szerint a kezdeményezéssel 2020-ig megfordítható a mostani növekvő tendencia az elhízás terén.

Jamie Oliver több más egészségügyi szakértővel együtt élesen bírálta az új elhízás elleni tervet, "értéktelennek" és "ostobaságnak" nevezve azt. A népszerű brit szakács szerint az egész javaslat egy "vicc", és azt kérte a kormánytól, hogy az elhízás elleni politikájában tényleges fordulatot hozzon, és törvényileg szabályozzon és finanszírozzon is egy ilyen stratégiát.

"Az nem teljesítmény, hogy azt mondjuk az embereknek, amit már tudnak, hogy kevesebbet kell enniük és többet kell mozogniuk" - fakadt ki Jamie Oliver.

A britek körében a felnőttek 60 százaléka, míg a gyerekek harmada túlsúlyos vagy elhízott, miközben egyre nő a szív- és érrendszeri betegek és a cukorbetegek száma, továbbá a kövérséggel együtt a rák és a terméketlenség kockázata.
Terence Stephenson, a Royal College of Pediatrics and Child Health (Királyi Gyermekgyógyászati és Gyermekegészségügyi Egyetem) rektora szerint az említett évi "5 milliárd kalória mínusz" terve arra jó, hogy címlapokra kerüljön, de ez napi szinten fejenként mindössze 16 szem pörkölt mogyorót jelent. "A javaslatból nem derül ki, mit tesz majd a kormány azért, hogy az élelmiszer- és italgyártó cégek felelősségteljesebbek legyenek, amikor egészségtelen termékeiket reklámozzák" - fűzte hozzá a szakember.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!