A világ legegészségesebb konyhái

Szerző: Szimpatika
A Forbes magazin alapján a Mens Life című férfimagazin közzétette a világ legegészségesebb konyháinak listáját, melynek alapjául az ezekben az országokban élő emberek egészségi állapota és átlagéletkora szolgált.

Japán


Nem meglepő, hogy Japán az első helyezett, ugyanis ebben a kis országban a lakosság mindössze 1,5%-a küzd a túlsúllyal, az átlagéletkor pedig nem kevesebb, mint 82 év. Tengeri növények és élőlények, zöldségek, valamint szója – ezek a japán ételek alapjai. És még egy fontos dolog – a japánok sosem eszik degeszre magukat, mindig enyhe éhségérzettel állnak fel az asztaltól.


Szingapúr


Második helyezett. Itt is magas az átlagéletkor – ugyanúgy, mint japánban, 82 év. A túlsúlyos emberek aránya alacsony – 1,8%. A helyi konyha három fő alappillére – rizs, zöldség és hal. A szingapúriak szinte nem is fogyasztanak húst, édességek helyett pedig trópusi gyümölcsöket és az azokból készült könnyű desszerteket részesítik előnyben.

 

Kína


A kínai ételek kétharmada kizárólag zöldség, gyümölcs, bab- és gabonafélékből áll. Természetesen különféle füveket és fűszereket adnak hozzájuk. Mivel a kínaiak nagyon szeretik a jól átsütött dolgokat, ezért az átlagéletkor „mindössze” 73 év, viszont az elhízástól szenvedők aránya itt is alacsony – mindössze 1,8%.

 

Dél-Korea


A dél-koreai konyha híres az alacsony zsírtartalmáról. Fő alapanyagok a tésztafélék, hal és zöldségek. Egy átlag koreai évente nagyjából ötször kevesebb húst eszik, mint egy átlag amerikai.

 

Izrael


Igaz, az átlagéletkor magas – 81 év, az elhízásban szenvedők tábora mégis eléggé nagy – a lakosság majd egynegyede – pontosabban 24%-a. Az ország konyhája főleg babféléken és olíva olajon alapszik. Mindenesetre, maguk az emberek ételeik hasznosságát és vitalitását azok „kóserségében” látják.

 

Görögország


A gyros és a szirtaki tánc hazája csak a tizedik helyre került. A rengeteg zöldség, babféle és sajt mellett a helyiek előszeretettel fogyasztanak különböző formában elkészített húsokat is. Annak ellenére, hogy itt az emberek negyede súlytöbbleti problémákkal küzd, az átlagéletkor mégis eléri a 80 évet.

 

további részletek: www.mens life.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!